Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - GALAVICS GÉZA: Festők és metszetelőképek a késő reneszánsz Magyarországon
nagyjából ettől az időponttól kezdték az erdélyi protestáns templomokban lemeszelni, elfedni a középkori falképeket, érzékelvén ott is, hogy a vallásfelekezetek egymáshoz és a művészetekhez való viszonyában az ellenreformáció megerősödésével valami megváltozott. 3 Ez az indító dátum Magyarországon a barokk megjelenését együttesen kötötte a katolikus reformmozgalom megerősödéséhez, a magyar arisztokrácia egyre szélesebb körű rekatolizálásához, valamint a magyar rendiség és a Habsburgok közti kiegyezés kezdeményezéséhez. Ez az alapállás új kutatási témakörök kijelölésével is járt, amelyet 1973-as írásomban megpróbáltam tematizálni s az egy-egy témakörben rejlő tendenciákat felvázolni. Általános szempontként a sokszorosított grafika műfajának, szerepének erőteljesebb kutatását szorgalmaztam, példákat hozva — jelzésszerűen — egyegy témakör további vizsgálatának szükségességéhez. E témák nagy részét azóta önállóan is feldolgoztam, vagy mások választották kutatásuk témájául. így a katolikus reformmozgalom és a sokszorosított grafika témáját, 4 a rudolfinus művészet és Magyarország kapcsolatát, 3 a magyar diákok 17. századi, nagyrészt külföldön készített s a barokk kori sokszorosított grafika csúcsteljesítményeit jelentő tézislapok műfaját, 6 illetve a 17. századi németalföldi festők és grafikusok magyarországi (közép-európai) tevékenységét. 7 Mellettük azonban akadt egy olyan témakör is, amelyben a kutatás általam választott metódusa zsákutcába vezetett. A kutatás témája funkciójukat, karakterüket tekintve viszonylag jól körülhatárolható műalkotáscsoport volt: festett protestáns epitáfiumok, evangélikus, részben katolikus közösségek számára készült oltárok, illetve festett templombelsők. Ezeken nemegyszer maga a keret, a többemeletes oszlopos építmény, felékesítve a kor éppen divatos faragott ornamentikájával volt a domináns, de a narratív jelentést a festett ábrázolások hordozták. Az volt bennük a szokatlan, hogy bár közel egy időben készültek, a stílustörténet szempontjából kompozícióik nagyon eltérő karakterűek voltak. Nehezen voltak megszólaltathatók már a magyarországi barokk festészet 17. századi korpuszában is. Magam 1973-ban ezt a reneszánsz és a barokk határmezsgyéjén készült műalkotáscsoportot valamilyen módon rendszerezni szerettem volna, hogy így jussak közelebb stílustörténeti helyük megállapításához. Hogy megpróbáljam szétválasztani az inkább a reneszánszhoz, vagy inkább a barokkhoz sorolható alkotásokat, jobb híján a klasszikus wölfflini reneszánsz—barokk fogalompárok és ellentétek alkalmazásával s a Magyarországon akkor népszerűvé vált Pierre Francastel művészetszociológiájának szempontrendszerével próbálkoztam, amely az egyes műalkotásokban a hagyomány és az újítás eltérő viszonyaira, változó arányaira figyelmeztetett. Nem mondhatni, hogy sikerrel jártam volna. A kérdés megválaszolására választott módszer abban a művészeti környezetben, amely az 1600— 1650-es évek Magyarországát jellemezte, nem működött. A kulcsot, s hozzá a módszert két évtized múlva Jozef Medvecky szlovák művészettörténész találta meg, mégpedig az általam is kiemelt fontosságúnak tartott sokszorosított grafikai műfaj bevonásával. De nem az általam preferált, Magyarországon vagy magyarországi megrendelők számára készült sokszorosított grafikai alkotások közt, hanem az Európában kiadott s piaci úton beszerezhető sokszorosított grafikai alkotások elterjedésének vizsgálata révén. Mostani tanulmányomban harmincöt év múltán térek vissza e témához. Azzal a céllal, hogy ismertessem, kommentáljam, esetenként más összefüggésrendszerbe állítsam az ő kutatási eredményeit, s új megfigyelésekkel, eredményekkel kutatói párbeszédként folytassam az általa megkezdett munkát. Jozef Medvecky az utóbbi másfél évtizedben közölt tanulmányaiban azt vizsgálta, hogy az 1600—1660-as években, tehát a késő reneszánsz, kora barokk együttélése korában, a mai Szlovákia területén található oltárok, oltárképek, halotti epitáfiumok és falképek festői Európa művészetéből a sokszorosított grafika révén mit ismertek és használtak fel műveikben. Medvecky mára már egy rendkívül gazdag, 240 lapból álló grafikai katalógust állított össze azokból a metszetekből, amelyeket a mai Szlovákia területén található, ott vagy oda készült 17-18. századi művészeti alkotásokon, főként festett kompozíciókon előképként felhasználtak. 8 Monumentális művészettörténeti teljesítmény ez, s egyelőre nehezen megoldható kiadási nehézségei (240, zömmel nagynevű, külföldi grafikai gyűjteményekben található metszet fényképeinek elkészíttetése és közlési díjának kifizetése) is ezzel arányosak. A szerző azonban munkája részeredményeit 1994 óta folyamatosan tette közzé — jó ideig csak szlovák nyelven —, s publikációi új megvilágításba helyezték a 17. század első két harmadának a királyi Magyarország nagyobbik részén folyó művészi, mecénási tevékenységet. 9 Minderről a magyar tudományosság eddig mérsékelten vett tudomást, noha Medvecky alkalmazott módszere és eredményei új lehetőségeket kínálnak a történeti Magyarország egészével foglalkozó művészettörténet-írás számára is. A metszetelőképek alkalmazása a festői praxisban már a késő reneszánsz és a barokk festő teoretikusok írásaiban is gyakran szerepel, s a kezdetektől hamar a művészettörténeti érdeklődés tárgya is lett. Magyarországon elsősorban a középkori táblakép festészet művészettörténeti vizsgálatában játszott fontos szerepet, s legjelentősebb itthoni eredményei is ehhez a műhijhoz kötődnek. Henszlmann Imre már egyik legkorábbi, a bártfai Szent Egyed-templomról 1846-ban közzétett írásában metszetfelhasználásról értekezett. Kimutatta, hogy a 15. századi bártfai Jézus születése-oltár mestere táblaképeit Schongauer-metszetek után festette. Henszlmann a saját gyűjteményéből származó metszetekkel dolgozott, s kezében Schongauer Menekülés E^yí^fom/w-kompozíciójával a helyszínen vetette össze a rézmetszetet és a bártfai táblaképet. A Henszlmann által akkor feltett kérdésekre majd csak 90 év múltán Hoffmann Edith adott választ. 10 Henszlmann nyitottságát jelzi, hogy a bártfai templomban arra is felfigyelt, hogy a 17. századi oltárképet a bártfai Peter Stockei Rubens kompozíciója után festette. Megállapítása a magyarországi művészettörténetben a barokk kori metszetelőkép-felhasználásról az első tudósítás. Az „alapító atyák" közül szintén korai felfedezés Ipolyi Arnoldé is, aki 1887-ben a magyar barokk irodalom egyik első költőjének, a jezsuita Hajnal Mátyásnak metszetekkel díszített imádságoskönyvéről (Szíves könyvecske, Bécs 1629) derítette ki, hogy annak metszetei a németalföldi Antoine Wierix kompozíciói nyomán készültek. 11 A hazai művészettörténetben nem az e korszakra, hanem a középkorra vonatkozó, a metszetelőképek felhasználására irányuló kutatásnak lett folytatása. Maga Henszlmann folytatta a sort újabb megfigyelésekkel, így a lőcsei Szent Jakab-templom főoltárán Cranach-, Schongauer- és Veit
