Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)
Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből
24. Ajtókeret rekonstrukciója a budai várpalotából, 1490 előtt (Gerevich L. 1966) vatalból is: a Magyar Tudományos Akadémia frissiben alapított Művészettörténeti Kutatócsoportjának reneszánsz kutatójaként. Az 1969-ben létrehozott műhely őt kooptálta 1972-ben, hogy az akadémiai művészettörténeti kézikönyv harmadik — késő gótikus és reneszánsz - kötetének belső szerkesztője, „felelőse" legyen. 169 A kötet külső szerkesztője Radocsay Dénes (1918-1974) volt, akinek sajnálatosan korai halála után Entz Géza (1913-1993) vette át a feladatot. Radocsay Dénes a késő középkori művészet anyagát igen alaposan ismerte, korpusszerűen is feldolgozta több műfaját; Entz Géza a reneszánsz művészettel nem foglalkozott részletekbe menően, de a késő középkori építészetet kiválóan ismerte, az erdélyi művészet egészét pedig szinte ex officio; kettejük kiválasztása mindenképp ideálisnak volt mondható. A kötetben a késő reneszánsz is nagy helyet kellett volna kapjon - itt mutatkoztak meg Feuerné Tóth Rózsa kompetenciájának határai. Amikor 1983-ban megjelent a Gondolat Kiadónál az új (egykötetes) összefoglalás, 170 a reneszánsz szakasz késői (nem építészeti) részeit Galavics Géza írta meg — rövid fejezete jobban szétfeszítette a hagyományos kereteket, mint a Feuerné írta részek. Tóth Rózsa kompetenciájának ugyanis volt még egy korlátja, s ez már saját korszakára vonatkozott. A kora reneszánsz művészetét ugyanis - az építészeten és művészetelméleten kívül — nem kutatta, 171 s ezért óhatatlanul kissé felületesen, másodkézből ismerte. Az 1983ban megjelent kötetben például a Corvina Könyvtárra vonatkozó részben sok az elírás, a félreértés; 172 a Mátyás-kori iparművészet rossz arányú és integrálatlan. Új mondanivalója a korai reneszánsz építészetről volt igazán. Ez azzal fligghe25. Ajtókeret rekonstrukciója a budai várpalotából, 1490 előtt (Ilosfay József) (Feuerné 1986) tett össze, hogy korábban a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa volt, részt vett a palota feltárásában, valamint a múzeum (részben ma is álló) reneszánsz kőtára installációinak összeállításában. A szemléletváltást azonban az tette lehetővé, hogy felismerte a humanista szövegek fontosságát. 173 Ezek segítségével sikerült integrálnia Bonfinit és a többi budai humanistát — elsősorban Francesco Bandim dei Baroncellit — a Mátyás-kori művészet intellektuális környezetébe. Nagy hatást gyakorolt a további kutatásra ez a filológiai interpretáció. Néhány részletkérdést persze ma már másképp látunk. Csak néhány példa: a Filarete-fordítás előszavának Visegrád-leírásában ő ismerte fel a Plinius-helyeket (ezek még az oly akkurátus Kulcsár Péter figyelmét is elkerülték), de mint tervezetet, egy terv nyomait fedezte fel bennük, s ebből a feltételezésből vonta le a stiláris következtetéseket. Ma már inkább úgy látjuk, hogy a visegrádi királyi palota zömében gótikus épület volt, all'antica részletekkel; magam pedig úgy vélem, hogy Bonfini szövegei inkább olvasatai, illetve tendenciózus leírásai, ekphrasisai voltak Visegrádnak; 174 arra biztosan lehet következtetni belőlük, hogy mit látott bele, mit vélt propagandisztikus lehetőségnek előadni az épület kapcsán az olasz humanista. Arra, hogy valójában mit látott, sokkal nehezebb következtetni. Tanulságos villa-interpretációja is. 173 Bandini 1480-ban Vácról Firenzébe, Jacopo Salviatinak írott levelében közös barátjuk, Simone Gondi halálának helyét Visegrádon jelölte meg.Az „...in quadam villa regis quae dicitur Visegrado..." fordulatot Feuerné úgy értelmezte, hogy Simone Gondi a visegrádi „nyaralópalotában" halt meg, s maga Bandini ekként a palotát villának tekintette volna.
