Mikó Árpád – Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4)

Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből

18. A gyulafehérvári Lázói-kápolna, 1512 (Benczúr Béla rajza, 1896 előtt; Budapest, Magyar Nemzeti Galéria) es évfolyamaiban megjelent. Helder láthatóan jól ismerte az új kutatási eredményeket, bár épp erre a cikksorozatra nem hivatkozott.

83 Balogh Jolán Hekler talán legfogékonyabb tanítványa volt; vajon ki hatott kire — ezt jó volna tudni. Mindenesetre, ha elolvassuk professzora 1922-ben, a Magyar Történelmi Társulatban tartott beszédét,

86 abban sok mindent megtalálunk, ami később az ő életművében is megjelent. Hekler Antal (1882-1940) kiválóan képzett klasszikus archeológusként kezdte pályáját, amit 1914-től 1918-ig a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének megszervezésével teljesített ki. Amikor Pasteiner Gyula végleg viszszavonult (1918), Hekler a múzeumból átment az egyetemre (a Tanácsköztársaság idején visszahelyezték a múzeumba), hogy ott átvegye a művészettörténet oktatását, és — bár a Szépművészeti antik gyűjteményén továbbra is rajta tartotta a szemét — ókortudósi pályája ezzel nagyjából véget ért.

87 Életének ekkor kezdődő, új szakasza — második, vagy inkább másik fele - azonban számunkra nem kevésbé érdekes, sőt, ehelyütt izgalmasabb is.

88 Tanárként olyan tudósokat indított el ugyanis pályájukon, mint Balogh Jolán vagy Zádor Anna, Pigler Andor, Kapossy János, Bogyay Tamás vagy Radocsay Dénes. Jórészt neki volt köszönhető, hogy megindult a magyar művészettörténet levéltári forrásainak intenzív kutatása, valamint a barokk és a klasszicizmus emlékeinek szisztematikus feltárása. És ne feledjük, sőt, hangsúlyozzuk: a reneszánszé is, hisz a 20. század hazai reneszánsz kutatásainak meghatározó egyénisége, Balogh Jolán az ő tanítványa volt. Hekler kitűnő tanár lehetett, akinek fontosak voltak a tanítványai. Hogy az ókor ismeretéből mit adott át az őt hallgatóknak, nem lehet tudni; persze mindig kettőn áll a vásár. Gerevich Tibor és tanítványai Gerevich Tibor (1882—1954), a két világháború közötti időszak másik nagy egyénisége — és művészetpolitikai potentátja — a román kori magyar művészet korszakos jelentőségű öszszefoglalója volt.

89 Bár ő vezette az egyetemen a másik művészettörténeti tanszéket (a Művészettörténeti és Keresztény Régészeti Intézetet), pedagógiai munkássága ma talán kevésbé látszik hatékonynak. Kiváló tanítványai persze neki is voltak. Például a tragikus sorsú Bíró József (1907—1945), az erdélyi barokk művészet úttörő kutatója,

90 vagy Dercsényi Dezső (1910—1987), aki utóbb a magyar műemlékvédelem meghatározó személyisége és a magyar romanika kiváló ismerője lett. Mindenekelőtt azonban Genthon István (19031969), aki bármilyen témához nyúlt is — univerzális műveltségének, tehetségének köszönhetően —, szinte mindig nagyszerű tanulmányokat írt, így a reneszánszról is.

9

' Összefoglalója az erdélyi művészetről ezt a korszakot is érintette. Csak sajnálhatjuk, hogy nem írta meg azt a magyar művészettörténetet, amelynek rövid szinopszisát a Magyar Szemle Társaságnak 1930-ban benyújtotta. Gerevich akadályozta meg, saját magának tartva fenn a lehetőséget — amit ő azután soha nem használt ki.

92 Egyébként korábban (1924-ben) ő is írt egy rövid összefoglalást a magyar művészet történetéről.

93 Ha ő maga nem is, tanítványai közül viszont többek is a reneszánsz kutatásával kezdték pályájukat. Elsősorban Berkovits Ilona (1904—1986),

94 aki hosszú évtizedeken át foglalkozott a miniatúrafestészettel, és részletes, feltáró tanulmányt közölt a korszak akkor még ismeretlen darabjairól, például Tolnai Máté pannonhalmi főapát evangelistariumáról,

93 az Ulászló-graduáléról,

96 a Kassai graduáléról,

97 vagy a Corvina enigmatikus ,,miniátorá"-ról, Felix Petanciusról.

98 Évtizedekkel később — ez már egy másik korszak — összefoglaló műveket írt: albumokat kísért tanulmányokkal a magyarországi corvinákról és a középkori magyar kódexfestészetről.

99 Gerevich másik tanítványa, a Szent Imre ikonográfiáját öszszegyűjtő Wolf Rózsi (1905—2003) is foglalkozott rövid ideig miniatúrafestészettel. A Jagelló-kori címereslevelekről közölt — nagyjából Hoffmann Edithtel egy időben — egy cikket (1928);

100 a továbbiakban azonban keveset publikált, és végül teljesen eltűnt a hazai tudományos életből.

101 Csabai István (1912—1942) is Gerevichhez írta doktori dolgozatát; így kerülhetett a MOB igen kis létszámú hivatalába (Genthon mellé) műemléki segédőrként.

102 O volt az, aki — úgy tűnik fel — következetesen kezdett foglalkozni a magyarországi késő középkori és kora újkori művészettel.

103 Disszertációját Erdély reneszánsz művészetéről írta; a könyvecske 1934-ben jelent meg, nagyjából egy időben Balogh Jolánnak Erdély reneszánsz építészetét és szobrászatát tárgyaló, a Magyar Művészetben közölt „stílustörténeti vázlatá"val.

104 Nem volt alapos munka, és — tájékoztatásul jegyzem meg — hivatkozásai között szakirodalomként szerepeltek Lehel Ferenc vagy Kós Károly apologetikus művei is.

103 Az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet klasszikus felosztást követte, utolsó fejezetként pedig a Báthoryak udvarának