Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - X. PORTRÉK

X-15 Kemény János fejedelem portréja Erdélyi szász festő, 1661 Olaj, vászon; 111 x 79,5 cm Felirat balra lent: „IoAN(nes): KEMÉNY | D(ei): G(ratia): PRi(nceps): TRA(nsilvaniae):" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum,Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 54.14. Kemény János a 17. századi Erdély legjelentősebb kulturális központjában, Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában töltötte fiatal éveit.Talán az európai művészet és kultúra különböző régióira nyitott udvar szellemisége, ízlésformáló szerepe, a diplomáciai küldetésként Európában tett utazások tapasztalatai is meghúzódnak későbbi portréja igényességében. A képben, amely a 17. századi erdélyi arcképfestés kivételes példája, olyan festői orientáltság fogható meg, amely a képzőművészeti kötődések, a mesterségbeli képzés általános gyakorlatával párhuzamos. Nevezetesen azzal, hogy az erdélyi szász mesterek kulturális hagyományaiknak megfelelően, többnyire protestáns német területen képezték magukat. Effajta tanultsága lehetett annak a feltehetően szász festőnek is, aki Kemény Jánost megörökítette. A kép ugyanis ifjabb Lucas Cranach festészetének — jóllehet időben is távoli — stiláris és megoldásbeli leszármazottja. Egy ekkorra már némiképp konzervatív szemlélet továbbvitele egy olyan arcképfestői elképzelés jegyében, amely a zárt nagy formákat, az ecsetkezelés fegyelmét, a szabatos, visszafogott előadásmódot részesítette előnyben. Az erdélyi festő ezekben az erényekben vallja elődjének az ifjabb Cranachot, akitől a ruha által X-15 monumentálisra növelt test teret kitöltő arányait, a határozott körvonalakat — amelyek az erőteljesen modellált arc belső kontúrrajzára is kiterjednek -, valamint a plasztikus nagy formák és a részletgazdagság szerencsés egyensúlyát tanulta el. Mindehhez, utalásként festői forrására, átveszi a sima hátteret falként értelmező vetett árnyékot is, Cranach portréinak jellemző részletét. A kép már fejedelmi méltóságában ábrázolja Keményt. Nemcsak a felirat mutatja ezt (ami talán nem is a portré megfestésével egykorú), de az uralkodói attribútumként értelmezhető, gyöngyökkel díszített fÖveg is, amely az osztrák főhercegi koronához, a trónörökösöket megkülönböztető Erzherzogshuthoz hasonló, ahogy talán fejedelmi rangjára utal öltözetének vörös pompája is. Az arc élettelisége, a tekintet intenzitása alapján a portré még a fejedelem életében készült, vagyis 1661-ben, annak is az első felében. Keményt 1661. január l-jén választotta a szászrégem országgyűlés fejedelemmé, s 1662. január 23-án esett el a nagyszőlősi csatában. Az 166l-es év második felét folyamatosan táborban (részben magyarországi helyszíneken) töltötte, így arcképének elkészítésére az év eleji békésebb hónapokban, feltehetően fejedelemmé választása után nem sokkal kerülhetett sor. A festmény utóbb a Bánffyak bonchidai kastélyába került, s ott őrződött meg a Kemény család több más portréjával együtt. BE CENNERNÉ WILHELMB Í975, 283; CE.WERXÉ WILHELME 1985, 144; CENNERNÉ WILHELMB 1985/2, 107; CENNERNÉ WILHELMB 1986,231; Ósgatériák 1988, C. 55. kat. sz. (CENNERNÉ WILHELMB GIZELLA); Zsánermetamotfózisok 1993, A.A. kat. sz. (BUZÁSI ENIKŐ) X-16 Báró Wesselényi Borbála Felvidéki (kassai?) festő, 1662 Vászon, olaj; 128,5 x 94 cm Felirat balra lent, rokokó kartusban: „iLLUS(trissima): Ac MAGN(ifica) VIRGO. I D(omina). D(omi)NA BARBARA | VESSELENY DE | HADAD DESSPON I SATA PERiLLUST(rissimo): | AC. M A(gnifico). D(omino) D(omino). SIMEONI | KEMÉNY de GYERŐ | MONOSTOR OBIIT | 7 IVLI ANNO 1662. I AETATIS SVAE ANNO | 14" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum,Történelmi Képcsarnok, ltsz.: Csáky-letét 13. Wesselényi Borbála (1648—1662) báró Wesselényi Istvánnak, Közép-Szolnok vármegye főispánjának és Lónyay Annának volt leánya. Apja 1656-ban bekövetkezett halála után anyja 1659-ben Kemény János későbbi erdélyi fejedelem felesége lett. Vélhetően ennek a családi kapcsolatnak volt köszönhető, hogy Wesselényi Borbálát később Kemény János fiával, Simonnal jegyezték el. A kép (18. századi) feliratának egyik legfontosabb közlendője épp ez a jegyesség, valószínűleg azért, mert a kézfogó alkalmához kötődik. Ezért látjuk Wesselényi Borbálát fején virágkoszorúval, kezében az ünnepi alkalomhoz illő, s a „felnőtté" válást kifejező kesztyűt tartva, mellén egy olyan násfával, amely ikonográfiája szerint a vőlegény eljegyzési ajándéka lehetett. Ez a nyilazó Cupidó-figLirát ábrá-