Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - II. A HUMANISTÁK ÉS A KÉSŐ RENESZÁNSZ MŰVÉSZET - Lackner Kristóf

ábrázolás valóban magyarázatot igényelt. Ez a lehetőség azon­ban mégsem ilyen módon és ekkor adódhatott. Egyfelől nem lehet eltekinteni a koronához fűződő akkori — Révay eseté­ben már-már vallásos — tisztelettől, ami önmagában is való­szerűtlenné teszi, hogy a felségjelvényt egy ábrázolás „modelljeként" kezeljék. Amire egyébként mód sem volt. A koronaláda nyitásának, a klenódiumok kezelésének 1608­tól törvényben szabályozott és jegyzőkönyvezéshez kötött rendje ezt nem is engedte meg (vö. TÓTH 2002, 6—7, 22-26). E rendelkezés értelmében a koronaládát három kulcs zárta, le volt pecsételve, s csak nyilvános alkalmakkor nyitot­ták fel. A kulcsok közül egy az uralkodó, illetve a császári kincstár őrizetében, a többi a két koronaőrnél volt (TÓTH 2002, 6, 8, 9). A koronaládát lepecsételt állapotban szállítot­ták el Pozsonyból, s másik kulcsát az a Pálffy István koronaőr őrizte, akit Bethlen utasítására be sem engedtek Zólyomba, mert „németes" volt (SZILÁGYI 1875-1876,61-62; BENDA ­FüGEDi 1979, 170). Ebben az időszakban a láda kinyitásáról és a jelvények számbavételéről először akkor esik szó, amikor Bethlentől Kassán átvették és Trencsénbe szállították őket (TÓTH 2002, 22). Ezzel együtt az, amit a festményeken lá­tunk — függetlenül a leképezés idejétől — valóban a leghitele­sebb koronaábrázolás a 17. századból. Ugyanis a csüngődíszek egyedülálló módon karéjos végződésűek rajta, amire nemcsak ekkor (ideértve a Révay Péter-féle koronametszet későbbi, 1652-es és 1659-es kiadásait is), de később sem találunk pél­dát, egészen a korona Pestre hozatala alkalmával készült 18. század végi ábrázolásokig. A korona-allegória problémája korántsem megoldott, és a kérdések sem fogytak. Például nincs magyarázat arra, hogy miért maradt — különösen a metszetábrázolásokra — hatás nél­kül a felségjelvénynek ez a pontos képe, ami ráadásul ennyi példányban létezett? Kinek a megrendelése lehetett az a (Hrabéczy Dániel versét felhasználó) megemlékező és a ké­sőbbi képeknek mintát adó alkotás, amelynek eredeti helye valószínűleg a zólyomi vár volt? A vár azidőtt Esterházy Mik­lós tulajdona, de vajon tarthatjuk-e őt a megrendelőnek? Ha igen, akkor ez új irányba viheti a hitelesség eredetének kér­dését, s egyben magyarázat lehet a másutt nem tapasztalt pontos ábrázolásra is, minthogy Esterházy Miklós nádor egyike volt azon főrangúaknak, akik a koronázások alkalmá­val a korona körüli hivatalos teendőket ellátták. S végül a leg­izgalmasabb kérdés, amire egyszer mindenképp választ kell kapnunk: egyáltalán miért készült a 17. század harmadik ne­gyedében, s az után is ennyi példány abból az ábrázolásból, ami a korona zólyomi tartózkodásának állított emléket? Adhat-e valamilyen támpontot erre a festmények későbbi sorsa, neve­zetesen az, hogy közülük kettő olyan városban őrződött meg —Trencsénben és Kassán, s valószínűleg mindkét helyen városi hivatalban —, ahol a korona néhány hónapos vándorlása során megfordult? Vagy esetleg I. Lipót és a magyar rendek 1664 utáni feszült viszonyáról, a Bécsbe szállított, s az uralkodói ígé­ret ellenére vissza nem kapott korona egyfajta virtuális haza­kerüléséről lehetett szó? (Vö. VISKOLCZ 2006, 286/14. j.) BE BALOGH 1891,5;HÁBL 1990; PANDULA Î997,26-28;BABICOVA­HÄBL­UdNÍKOVÁ 1998,44; SÓLYMOS 1998, 39—41 ; DiVALD 1999,410; Történelem - kép 2000, 426-428; HOLUM 2000, 297-310; ZSÁMBF.KY 2001, 341-342; TÓTH 2002,15-16; PÁLFFY 2005, 272; BUZÁSI 2001,124-125. LACKNER KRISTÓF A magyarországi késő reneszánsz egyik — talán kevéssé ismert — fontos szereplője. Sopronban született 1571-ben; itt kez­dett iskolába járni. 1595-ben beiratkozott a padovai egye­temre, és 1597-ben jogi doktorátust szerzett. Miután hazajött, 1599-ben beválasztották a város szenátusába, 1603-ban bíró lett, utóbb polgármester. 1631-ben bekövetkezett haláláig a város egyik fő tisztségviselője maradt. Nemcsak a város leg­gazdagabb embere volt, hanem a legműveltebb is. 1604-ben megalapította a Soproni Tudós Társaságot, amelynek tagjai szimpozionokat tartottak, közös könyvtárat próbáltak ösz­szegyűjteni. Lackner értett a rézmetszéshez (apja ötvös volt), és több metszetet is készített, különböző művei illusztrálá­sára. Ezek jó része az emblémák műfajához tartozott. Az embléma a klasszikus formája szerint három részből áll: egy jelképes ábrázolásból, a hozzá kapcsolódó jelmondatból, valamint a hozzájuk fűzött magyarázatból. Magyarországon ennek nem akadt sok művelője; Zsámboky János munkája azonban, az 1564-ben, Antwerpenben megjelent Emblemata, az európai embléma-irodalom egyik főműve lett. Lackner emblémái nem váltak ennyire híressé. MÁ 11-46

Next

/
Oldalképek
Tartalom