Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - I. A JAGELLÓ-KOR: VÁLTOZATOK NÉHÁNY TÉMÁRA - Táblaképek és faszobrok

I—10 (restaurálás közben) ornamentális faábrázolások erősen népies jellegűek, a karok ábrázolása, különösen Katalin mártíromsága jelenetén igen ügyetlen. Az ezüstözött, gránátalmás, domború mustra azonban, mely poncolást utánzó vésőkezeléssel a háttérben, lüszterezve arany hatást kelt, egy rutinos oltárműhely gyakorlata mellett szól. A Katalint lefejező hóhér figuráját később a gonosznak kijáró képrombolással illették, szemét kiégették, alakja karcolásos és nyílvessző ütötte nyomokat is mutat. Az oltártáblák nagy méretéből és a figurák monumentalitásából ítélve a festmények egy Katalin-főoltár táblái lehettek, az „aranyos" hátterű legendajelenetek a szárnyak belső, míg a Passióképek a külső oldalakon voltak láthatók. Az oltárI—10 (restaurálás közben) szekrényben szobrok, valószínűleg a Madonna jobbján Szent Katalinnal és egy másik vértanú szűzzel, állhattak. A festő az oltár keletkezésének dátumát (1520) jól láthatóan a Szent Katalin megidézése jelenetén, a trónus oldalán helyezte el. Valamennyi képen megjelenik a Katalin koronájához csatlakozó díszen a szent monogramja: K, nem hagyva kétséget kiléte felől. A festmények stílusa alapján az oltár a nagyobb központoktól messzebbre eső helyen, valószínűleg Sáros megyében állhatott. A festő modernsége a divatos ruhákban és a bátor színkezelésben egyértelműen megnyilvánul, igen távolról Cranach képeire emlékeztet, különösen a Szent Katalin mártíromsága-jelenet ikonográfiája tekintetében. Cranach stílusa a 16. században, különösen fametszeteinek hatására széles körben utánzókra talált, többek között a lőcsei főoltár passiójelenetein is. Mesterünk azonban sokkal inkább otthonos a düreri metszetátvételekben. Ezt bizonyítja az is, hogy a Szent Katalin megidézése jelenetén igen ügyesen adaptálta Dürer Kis Passió-sorozatának Krisztus Heródes előtt fametszetét, vagy a Kálvária Krisztusában Dürer Nagy Passiójának Krisztus-típusát. Az előbbinél a császár alakja, gesztusa és lábtartása éppúgy, mint trónusa a bojtos párnával egyértelműen a Heródes-jelenetből ered, akárcsak a Katalint a császárnak prezentáló visszafelé néző figura alapötlete. A festő valamennyi képen, de különösen itt, kitűnően él a gesztusok adta kompozíciós lehetőségekkel. Képeink a 15. század oltártermésével összehasonlítva a festésmód és a színvilág tekintetében egy új korszak régitől eltérő szemléletének kifejezői. TGy CSÁNKY 1937, 345; RADOCSAY 1955, 444; VÉGH 1964, 79-88; MNG régi gyűjt. 1984,115 (VÉGH JÁNOS). 1-11 Két puttó Nagyszebenből 16. század eleje a. Puttó II. Ulászló király címerével Fa, tempera, arany; 83 cm b. Puttó Nagyszeben címerével Fa, tempera, arany; 84 cm Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 55.959.1-2. A 15. század végén Itáliában népszerű pajzsos puttókat Firenzében jobbára festett stukkóból, terrakottából, agyagból, olykor homokkőből készítették, míg a velenceiek márványból, természetes gyermeknagyságban. Az 1470—1480-as évek észak-itáliai szobrászata is annyira kedvelte, hogy Bartolomeo Bellano Padovában ilyen pajzsos márványputtókat állított Antonio Roselli síremlékének pillérei elé (Desiderio da Settignano firenzei Marsuppini-sírcmléke nyomán), hangsúlyozva annak firenzeies jellegét, és hasonlókat állított bronzból az 1490-es években a Roccabonella-emlékmű fűikéibe is, ezúttal hosszú (szinte gótizáló) hajfúrtökkel, ágyékkendővel és harisnyacipővel is ellátva őket. Ezek a hársfából faragott puttófigurák — egy régebbi ízlésnek megfelelően — éppen a bellanói bronzgyerekek ágyék-