Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - I. A JAGELLÓ-KOR: VÁLTOZATOK NÉHÁNY TÉMÁRA - VÉGH ANDRÁS: Reneszánsz kőfaragványok és terrakottaelemek a Jagelló-kori Budán. Egy várbeli lakóház és leletei
I-4f I-4f I-4f I-4f f. Tányértöredékek Ónmázas cserép; 6,2 x 5,1 X 1,8 cm; 4,9 x 3,7 x 0,9 cm; 12,5 x l() x 0,9 cm; 5,8 x 5 x 1,2 cm; 6 x 6 x 3,2 cm; 4 x 3,9 x 0,6 cm; 7,8 x 4,6 x 0,9 cm; 5 x 3,8 x 0,5 cm Budapest, Budapesti Történeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: a. 2003.2.23, b. 2003.2.24, c. 2003.2.25,2003.2.26, 2003.2.35, d. 2003.2.27, e. 2003.2.28, 2003.2.29, 2003.2.30, 2003.2.31, 2003.2.32, f. 2003.2.39, 2003.2.40, 2003.2.41, 2003.2.42, 99.49.87.2, K/133, K/3877,2003.2.43. 1-5 Domborműtöredék Firenzei műhely, 1485-1500 körül Terrakotta; 33,5 x 23 x 3,5-6 cm Töredék, öt darabból összeragasztva, a felülete helyenként szilánkosan lepattant, berepedezett. Téglavörösre, helyenként rozsdavörösre átégett. Kővári Klára ásatásából (1987,Vác,Tímár utca 2. sz. telken). Ásatási dokumentáció:Tragor Ignác Múzeum Adattára 1473-88. Vác,Tragor Ignác Múzeum, ltsz.: 88.26.166. A szabálytalan formájú domborműtöredék több alakos jelenet darabja, három figura részletével. A leginkább ép, jobbra forduló, futó vagy szökellő nőalak karjait égnek emeli, ezek könyékig láthatóak a töredéken, lábai körülbelül bokáig. Antikizáló, hosszú, bő, térde alatt szétnyíló ruházatot visel, amely a vállán átvetett, karjait mezítelenül hagyó lepelből áll, mell alatt megkötött, buggyos ruhaderékkal. A drapéria a deréknál és a figura térdénél hiányos. A nőalak hosszú, hullámos haja mögötte lebeg, arca körül néhány rövidebb fürt. Jellegzetes fejfedője félgömb alakú, sugarakkal és tetején kis gömbbel díszített. A felhajtott karima elöl keskenyebb (itt egy szilánk lepattant a domborműről), hátul csigavonalban visszapöndörödik. A nőalak arca keskeny, finom, kissé hosszú orral és ferde, mandulavágású szemekkel. A figura egy másik alak felé fordul, amelyből csak egy könyék felett felgyűrt ruhaujjú kar látható a töredéken, amint körülbelül a nőalak térde magasságában elhelyezkedő, hosszú, hullámos hajkoronába markol. A töredék szélén egy, a karra ráhúzódó, lehasadt pozitív forma, valószínűleg a ruházat, talán egy köpeny vagy a másik alakéhoz hasonló, buggyos ruhaderék indítása figyelhető meg. A háttérben a női figura mögött, a töredék jobb szélén az alapból alig kiemelkedő, síkfelületű, hosszúkás levelű, kerek virágú vagy gyümölcsű növényi indákkal, bőségszarukkal és pikkelyes cuppájú talpas edénnyel díszített függőleges sáv húzódik. Aszimmetrikus, a jobb oldalon kissé kiugró, függőleges pálca szegélyezi, amely a bal oldalán nem jelenik meg, így a hátteret alkotó, valamilyen nagyobb méretű architektúra jobb széle lehet. A domborműtöredék hátoldala sík, falenyomat figyelhető meg rajta. Készítője — a korban általános gyakorlatnak megfelelően (GENTIUM 1996, 83-84) - deszkalapra helyezte a 3,5 cm vastag agyaglapot, amelyre a pozitív formákat építette. A mintázás több sajátossága is arra enged következtetni, hogy az alakok, legalábbis részben, készülhettek negatív forma felhasználásával, az egyes részletek ezt követő, egyedi megmunkálásával. Erre az eljárásra utal, hogy a formák alapvetően kónikus elemekből állnak, és megfigyelhető, hogy a plasztikus hatás érdekében szükséges aláforduló részleteket a mester minden esetben a mintázófíval alakította ki. Az alap felületén csak az alakok körül - pl. a két figura között — figyelhetőek meg finom szerszámnyomok. A háttér kandeláberszerű elemének felszíne alapján úgy tűnik fel, hogy azt pecsétlővel nyomták az alapra. Ez után került rá a figura, a kettő találkozásánál a háttér dombom mintája elnyomódott, így azt a mester utólag, a mintázófa hegyes végével bekarcolva egészítette ki. Az aláforduló felületeken kívül a finomabb részletek, főként a haj hullámai és a drapéria redői készültek el utoljára a mintázóeszköz segítségével. A fejfedő sugaras díszítését és a földön heverő alak hajfürtjeinek végét a szobrász az eszköz hegyes végével beszúrva zárta le. A pozitív formák gyakran negatívban folytatódnak, pl. a hajfürtök végződésénél és a háttér díszített sávjában a leveleknél. Esz5 ( J
