Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Tanulmányok - Ács PÁL: A késő reneszánsz meglazult pillérei: sztoicizmus és manierizmus az irodalomban

költségén. A fordítás ötlete is a kálvinista megrendelőtől származott. Salánki munkája a Justus Lipsius sztoikus eszmevilágától befolyásolt magyar késő reneszánsz irodalom része. A neosztoikus irodalmi körökben Epiktétos Enchiridionp és Justus Lipsius De Constantiája mellé kiválóan odaillett Erasmus morálfilozófiái traktátusa.

46 A 17. század első évtizedeiben sztoikus irodalmi kör működött a református Ecseden. Ceglédi János, a Padovában tanult udvari prédikátor sztoikus beszédeket tartott.

47 Az ecsedi késő humanista aktivitás eredményeképpen keletkeztek Lipsius magyar fordításai. A Ccrnstantia és a Politica 1641-ben jelent meg a Leidenben tanult református író, Laskai János fordításában. Ezek a kötetek a harmincéves háború idején készültek, 50-60 évvel később, mint Lipsius holland, német, francia, angol, spanyol, lengyel fordításai, de így is fontos részei az európai neosztoikus szellemiségnek, egyszersmind a régi magyar prózairodalomnak. Laskai, és a fordítások megrendelője, Bethlen István, a református hitvédelem számára igyekeztek kiaknázni a lipsiusi „állhatatosság" fogalmát.

48 Lipsius munkásságának rendkívül jelentős katolikus visszhangja is támadt. Sok magyar katolikus rokonszenvezett az apokrif Keresztény Seneca eszmekörével. Ezt a Lipsius hatásától megérintett, közkedvelt német kegyességi iratot a ferences Kéri Sámuel fordította magyarra. A katolikus nagyszombati nyomda ismételten közreadta Lipsius legfontosabb könyveit.

49 Az állam megreformálásán töprengő Zrínyi Miklós is gyakran fordult a flamand filozófushoz.

3

" Még a 19. század elején is jelentős érdeklődés tapasztalható Lipsius iránt: Egyházas Boda József Constantiafordítása ekkor keletkezett.

51 Lipsius magyarországi hatása három fontos területen érvényesült: az irodalomban, a vallásban és a politikában. Erkölcsfilozófiája többféle értelmezésben terjedt, éppen ennek köszönhette népszerűségét. A neosztoicizmus képviselői sem vallási, sem politikai értelemben nem alkottak egységes közeget. Lipsius eszmerendszere nagyon képlékeny volt, ilyenformán viszonylag széles, és olykor egymással ellenséges értelmiségi rétegek számára vált elfogadhatóvá. Ily módon a sztoikus filozófia iránti érdeklődés alapján nem lehet választóvonalat húzni a késő reneszánsz korszakot megelőző és az azt követő időszak értelmiségi magatartásmódja között — máként ezt Klaniczay Tibor és az irodalomtörténeti kézikönyv szerzői vélelmezték. A következetes kálvinisták és a jezsuiták közt egyaránt találunk lelkes Lipsius-híveket. Eszmei hatása olyan sokrétű volt, hogy ez nehezen értelmezhető ellentmondásmentesen „a manierizmus filozófiájaként".

52

Tanításait egyetlen felekezet sem utasította el határozottan, mégis leginkább azok a magyar sztoikusok tudtak közel kerülni hozzá, akik békére, harmóniára és kiengesztelődésre törekedtek, és akik alakítani, lazítani kívánták a kulturális, felekezeti és politikai korlátokat. Világosság és homály: manierizmus az irodalomban A manierizmus fogalmát az európai irodalomelmélet és irodalomtörténet meglehetősen későn, csak az 1940-es évektől kezdte következetesen alkalmazni azokra az alkotásokra, amelyek valamilyen okból már nem voltak összeegyeztethetők a reneszánszra vonatkozó képzetekkel, ám még nem minősültek barokknak.

33 A klasszikus reneszánsz értékrendet feladó, de a barokk voluntarista kifejezésmódjától idegenkedő írókat a manierizmus fogalmának kidolgozói a 20. századi modern irodalom előfutárainak tekintették.

34 Elsősorban a 16. század utolsó és a 17. század első évtizedeiben keletkezett nemzeti nyelvű elitirodalomra alkalmazták ezt a terminust, a neolatin műveket inkább a „késő humanista", „késő reneszánsz" jelzőkkel illették. A manierizmust erőteljes társadalomszociológiai koncepció alapján gondolták el, melyet kevésbé határozott eszmetörténeti és esztétikai érvekkel bástyáztak körül. A manierizmus fogalmának elterjedésekor a stíluskategóriákat általában társadalmi, ideológiai, világnézeti fogalmakból származtatták, és másodrendűnek tekintették a formai sajátságokat.

33 A manierista stílust, ízlést és filozófiát egyaránt a „reneszánsz válságának" általános megrázkódtatásából, a „társadalmi haladás" megtorpanásából vezették le. Az irodalmi manierizmus az 1950-es években került a viták kereszttüzébe, és mintegy 40 éven át a kora újkori irodalomról és civilizációról való gondolkodás egyik központi kategóriája maradt.

56 Az 1980—90-es években a manierizmus fogalmának közel fél évszázados tündöklése véget ért. A fogalom hirtelen eltűnése több fontos okra vezethető vissza. Számtalan könyv és tanulmány született „a manierizmus definíciójáról", mégsem sikerült egyértelműen tisztázni azokat a kritériumokat, amelyek szerint a manierista alkotások megkülönböztethetők lennének a reneszánsz és a barokk művektől.

57 A manierista szövegek kapcsán emlegetett ismérvek egy csoportja — szomorúság, kiábrándultság, illúzióvesztés, túlfinomult, ill. eltorzult ízlés, morbiditás, túlhajtott erotika, komplikáltság, rafinéria, intellektuahzmus stb. — nem annyira az irodalomtörténet, mint inkább a lélektan fogalomkörébe tartoznak.

58 Mégis többekben felmerült az igény a manierizmus átfogó retorikai és poétikai meghatározására,

59 mivel úgy tűnt, hogy a manierista alkotások tematikája, szerkezete és stílusa alapvetően különbözik a reneszánsz és a barokk művekétől. Azt is vélelmezték, hogy egyes műfajok kimondottan jellemzőek a manierizmusra, valamint hogy a manierista művészet mintegy kitermelte saját adekvát esztétikáját is. E szerint az elképzelés szerint a manieristák az ezoterikus, titokzatos témákhoz vonzódtak, a világot megismerhetetlen, kiúttalan labirintusnak látták, és ilyennek is ábrázolták.

60 Szokás volt az egykorú alkímia, asztrológia, mnemotechnika és más titkos tudományok segítségével közelíteni a manierista művek rejtélyes beszédtárgyaihoz. Filozófiai vonatkozásban a reneszánsz platonizmus okkult ágazatához, az egyiptomi gyökerű hermetizmushoz kapcsolták a manierizmus „radikális" gondolkodóit, pl. Giordano Brúnót, akit nézeteiért az inkvizíció megégetett.

61 Másfelől úgy vélték, hogy a katolikus egyházzal,

62 illetve az ortodox reformáció hivatalos álláspontjával „megalkuvó" manieristák,javarészt Justus Lipsius követői, a sztoikus filozófiában találtak támaszt törekvéseikhez. Ma már világos, hogy sem a késő reneszánsz okkultizmus, sem az újsztoicizmus nem határozható meg a manierizmus filozófiájaként, elsősorban azért nem, mert ezek a bonyolult eszmerendszerek különböző stílusú alkotásokban jelentkeztek, de azért sem, mert messze megelőzték, valamint jelentős mértékben túl is élték a 16-17. század fordulóját. A reneszánsz hermetizmus nem hamvadt el 1600-ban a Campo de' Fiori máglyáján. A titkos tudományokat továbbra