Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON
melyről talán a fenti darab is származik: „Egy vörös bársonynyal buritott eleje s hátullja Ezüstéi vert Smaragdal rakott vörös Selmes hevederrel, s Ezüst csatokkal, való Portaj Török nyeregh." SI Ötvósmükiállhás 1884, IV. terem, XII, XIII, XIV. tábla, 25. sz. (hasonló nyereg leírása); KATONA 1980,131-147; Ékszerek 1994,30, 32. sz. XI-137 Gyűrűtartó csésze Erdély (?), 17. század középső harmada Tűzaranyozott ezüst, smaragd, beágyazott zománc; m.: 4 cm (madárral), 2 cm, átm.: 6,6 cm Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvös Osztály, ltsz.: E.86.1 (Ej. 251) A kicsiny kerek, behajló peremű csésze áttört felületét stilizált szimmetrikus növényi ornamentika alkotja, és színes zománcozás díszíti. A csésze egyedien megkomponált - az öntött elemeket nagyrészt nélkülöző — kialakítása kontúrok, indák, szőlőfürtök alkotta aranyozott drótvázból, valamint az ezt kitöltő — zöld, fehér, sárga, sötét- és világoskék színekkel zománcozott — levelek, virágok szövetéből formált. Az alkalmazott beágyazott zománcdíszítés az ún. erdélyi zománccal rokon zománctechnika. A csésze oldalfalát alkotó gyűrű rejtett csavarokkal Illeszkedik a fenéklemezhez, s körben kilenc ovális mező tagolja. A csésze belső oldalához rögzülő egy-egy befelé hajló rugós tartó kitárt szárnyú madarat hordoz (ezek egyike elveszett). Az aranyozott, öntött madáralak hátát táblás smaragd díszíti. Az egyedi kialakítású, organikus hatású csésze a madarakkal együtt fészekké lényegül át. Ékszerek 1994, 38, 44. sz. XI-138 Ovdíszek Erdély (?), 17. század középső harmada Alaplemez: tűzaranyozott ezüst, ráapplikált zománcos áttört díszítmény: vörösréz, almandin, fehér alapon fekete felülfestett zománc; a. m.: 7,2 cm, sz.: 10 cm, b. m.: 7,2 cm, sz.: 10 cm, c. m.: 7,4 cm, sz.: 9,7 cm, d. m.: 7,7 cm, sz.: 9,8 cm Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvös Osztály, ltsz.: E.65.62.1-4 (Ej. 255) A négy hasonló díszítésű lemeztag közül kettő egyforma. A darabonként egy-egy rövid oldalon megjelenő szamárhátíves kialakítás az egyik tagon mindkét oldalra kiterjed. Az ívesen enyhén domborított aranyozott lemezalapokra a hossztengelyre szimmetrikus virágos-leveles mustrájú plasztikus áttört zománcdísz illeszkedik, utóbbit zárt foglalatú aláfóliázott, táblásán csiszolt almandinok színesítik. A díszítmények szegecsekkel rögzülnek: a zománcdíszek az alapra, míg a foglalatok a zománcdíszekre. Az övtagok szegélyező oldallemezein — háromféle — vésett levélminta fut körbe. A sima hátoldalakon a hossztengelyre merőlegesen felforrasztott keresztpántok az öv anyagának (bőr, majc, azaz lánc, avagy textil) befűzésére szolgáltak. A hátoldali keresztpántok száma, elhelyezése, szélessége alapján a szimmetrikus kialakítású harmadik tag vélhetően hátul középen helyezkedett el, míg a negyedik tag az egyik csat-elem, azaz végdarab lehetett. A jelen állapotában számos zománc és kőhiánnyal bíró sérült, javított együttes vélhetően további (1-3) darabbal alkotta egykor egy díszöv reprezentatív dekorációját. Az Esterházy-kincstár — melynek részeként e négy darab fennmaradt — számos aranyos és köves (gyémántos, rubinos, smaragdos) boglárokkal „rakott heveder" övet őrzött. Talán ezek egyikét díszíthette e négy „rubintos" övdísz, netán azt, amelyről a fraknói kincstár 1725. évi leltára a következő leírást adja: „Egy tiszta virágos vont Ezüstös Rubintokkal kirakott csatos heveder öv". SI KATONA 1980, 131-147; Ékszerek 1994, 30, 31. sz. XI-138 XI-139
