Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - XI. ÖTVÖSMŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON

Iparművészeti Múzeum Esterházy-kincsek című kiállításán. S hogy utóbbiak miért is kerültek e körbe? Nos, részint azért mert hátoldalukon a szokásos vízszintes elrendezésben kétkét befelé néző horog szerepel. Ezek pedig egyértelmű jelei annak, hogy e násfákat nyakékbe szánták. Jelen ismereteink nyomán tehát az említett négy, helyesebben inkább öt ékszert vonhatjuk ebbe a körbe. Felismeréseinkhez azok a fotók adták az indító lökést, melyek a baltimore-i Walters Art Gallery gyűjteményében őrzött ún. „Esterházy Marriage Collar", valamint egy további „Dress ornament" (ltsz.: 44.413) — értsd „eljegyzési násfa" - részleteit mutatják. Noha már jó ideje tudott, hogy a baltimore-i múzeum Esterházy-ékszereket őriz, és az említett fotók is bő tíz éve megérkeztek, azok csupán a nagyvilágba elszármazott Esterházy-javak létét voltak hivatva reprezentálni. Egyszóval mostanáig elkerülte a szakma figyelmét, hogy e fotók más szempontból is jelentősek. A Baltimore-ban őrzött nyakék (ltsz.: 44.586) valójában részlet csupán, 45,7 cm hosszú egybefüggő szakasza egy hajdani eljegyzési nyakéknek. Mint ahogy az ékszer amerikai elnevezéséből is kiderül: nem kétséges az Esterházy-kincstárból való származtatása, ugyanakkor a proveniencia-adatokból csak annyi ismeretes, hogy a 20. század elején vásárlás útján került a baltimore-i gyűjteménybe. Az Esterházy hercegi javakat 1695 óta a hitbizomány nevű jogi konstrukció tartotta szigorúan egyben. Mai ismereteink szerint (először és utoljára) 1867-ben 81 — ékszer, öltözék és viselet — tétel került a Christie's londoni aukciójára a család pénzügyi egyensúlyának helyreállítása végett. Amíg azonban ezen tételek dokumentáltan kerültek a műkereskedelembe, addig az ezt követő időszakban voltak titokban kikerülő javak is. Utóbbiak közé tartoznak a Baltimore-ba került ékszerek is. A „Dress ornament" néven nyilvántartott násfa provenienciája általam nem ismert, de gyaníthatóan a nyakék-részlettel azonos utat járt be. A nyakék-szakasz nagyobb alkotóit (násfáit) felváltva nagyobb és kisebb boglárszemek fűzik össze. Alaposabban megfigyelve felismerhető, hogy a „kettős függő" pontosan megfeleltethető a nyakék-részlet egy nagyobb és kisebb boglárból álló szakaszának, és hasonlóképpen a „boglár" a nagyobb tagnak. Az ékszerek alapvető formai és ötvöstechnikai egyezései: az öntött és azonosan zománcozott alapok, azonos foglalattípus és kő nemigen hagynak kétséget az ékszerek öszszetartozása kérdésében. A násfákra térve azok három formai típusát különíthetjük el a nyakék-részleten. A középpontba kapcsolt fehérzománcú, gyöngyös vörös-fehér szirmú virágrozettákkal és egy rubintos középfoglalattal ékített násfa minden szempontból elüt a többitől. Formai jegyei alapján archaikusabb megjelenésű, a többi násfához képest kicsit korábbra datálható. Mint ilyen, a katalógus XI-Í32 tételében szereplő násfákkal rokon, s nem kizárt, hogy egykor azon ékszerekkel alkotott hasonló együttest, mielőtt ebbe a nyakékbe kapcsolták. A kétoldalt egy-egy nagyobb boglárról függő násfák négyes gyöngycsokorba fogott köves középdísze más rátét-elemekkel együtt szokatlan létraszerű alapra épül, melynek oldalain a fotón jól kivehetően oldalkarikák látszanak. Mivel ezeknek semmilyen funkciójuk nincs a jelen összeállításban, valószínűleg ezek a násfák is más nyakék számára készültek eredetileg. A harmadik násfatípusból három szerepel a baltimore-i nyakék-részleten és további egy „Dress ornament" néven. Ezek alaplapja teljesen egyforma, mely máskülönben az Iparművészeti Múzeum „eljegyzési násfapár"-jának alapjaival is megegyezik. A látszólagos különbözőséget csupán egy szerelt alaplaptoldalék okozza, amely egy előrehajló fehérzománcos tagban jelenik meg az előoldal oromzatán. A szerelt rátétdíszek sora és elrendezése nagyrészt azonos az említett hat ékszeren. Ami az eltéréseket illeti: a nyakék-részlet három példányát csupán egy-egy középkővel szerelték; ezt a szélső násfából kifoglalták. Ugyanez mondható el a budapesti násfák és a baltimore-i példány köveiről is, melyek viszont egyaránt sok kővel voltak ékítve egykoron. A nyakék-szakasz násfain a megfelelő pontokon aranyból készített fazettált kőutánzatokat találunk. A hasonlóságok és különbségek további taglalása helyett a fenti ékszerek összetartozásának lehetőségeit érdemes átgondolni. A baltimore-i nyakék-részlet a meglévő rész logikája szerint aligha volna folytatható a különálló násfákkal azok meglévő formájában. Am azok nagymérvű egyezése felveti egy alternatív eljegyzési nyakék hajdani létezésének lehetőségét. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy a nyakékrészietet alkotó ékszerek, ahogy a további példányok is, egy mozdulattal össze- vagy éppen szétakaszthatók. Azaz a baltimore-i részletből sem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, mivel az is több hasonló ékszermodell eseti összeállítása eredményeként jött létre. így az sem bizonyítható, hogy a 17. századi formáját őrzi. A manierizmus időszakának európai divatját az elit privilégiumaként elképesztő gazdagságú ékszerdivat egészítette ki. A divattörténetben se előtte, se utána nem viseltek olyan mennyiségű és értékű ékszert, mint ez idő tájt. Ekkor alakult ki Európa gazdagabb felén az eljegyzési nyakékek készítésének nászhoz kapcsolt gyakorlata. Ez a szokás hazánkban nem igen terjedt el, mivel kimagasló értéket képviseltek az efféle nyakékek. Magyarországon máskülönben ez a török hódoltság kora, ahol jellemzően gyémántos gyűrűt, esetleg násfát adtak uraink jegyajándék gyanánt. Nem véletlen, hogy csak a leggazdagabb családok engedhették meg maguknak nyugati mintára az eljegyzési nyakékek luxusát. Forrásokban ilyenekről nem találunk említést, fennmaradt emlék formájában pedig a baltimore-i részlet az egyetlen, mely a modern időkig hazánkban megőrződött. SI Esterházy-jegyzék. A fraknói vár kincstárának leltára és becsűje (Melléklete: Az országos Magyar Iparművészeti Múzeumnak ... herceg Esterházy Miklós ... által megőrzés végett 1919. szeptember 30-án átadott műtárgyak jegyzéke.) MOL, P 112. Nr. 118., illetve: Budapest, Iparművészeti Múzeum, Adattár, nyilv. sz.: KLT 1386