Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Katalógus - X. PORTRÉK - GÖDÖLLE MÁTYÁS: Elias Wideman portrésorozatai
X-22 X-22 Thurzó György Egidius II. Sadeler ( 1570 - 1629), 1607 Papír, rézmetszet; lapméret: 20,9 x 15,2 cm Felirat körben: „ILL.mus GEORGIVS THVRZO DE BETTHLEMFFALVA COMES DE ARWA EIVSDEMQ(ue) COMITATVS SVPREM(us) AC PERPETV(us) COMES DAPIFEROR(um) REGALIVM IN HVNG. MAGR. SAC. CJES. REG(iae)Q(ue) MAI. CONSILIARI(us)", alul a vágásban: „V.V.V. | Vivit post funera Virtus.", a lap alján: „IS AMPLISSIMUS QVI SVAVIRTVTE IN ALTIOREM LOCVM PERVENIT NON | QVI ASCENDIT PER ALTERIVS INCOMMODVM ET CALAMITATEM. | S. Cses. M.tís sculptor Egidius Sadeler ad uiuum delineauit et D.D. Pragse M. DC.VII." Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum,Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 4334. Hasonlóan a Báthory Zsigmondot ábrázoló laphoz, Sadeler ezt is Rudolf császár 1603-as portréjának kompozíciója szerint rajzolta, illetve metszette, csak szerényebb kivitelezésben. A jelzés szerint 1607-ben,Thurzó főétekfogói méltóságának betöltése idején készült, abban az évben, amelynek februárjától királyi biztosként járt el a bécsi béke megtartásának érdekében. Nyár elején két hónapot Prágában töltött diplomáciai küldetésben Mátyás főherceg tanácsadójaként. Talán itt-tartózkodása alatt került sor megörökítésére. Annyi biztos, hogy ekkor egy róla készített portrét küldött feleségének, amely talán éppen ez lehetett. VL CENNERNÉ WILHELMB 1954, 153-155; KELÉNYI 1997,179. GÖDÖLLE MÁTYÁS Elias Wideman portrésorozatai A híres emberek — uomini illustri - iránti érdeklődés antik világig visszanyúló hagyománya a 16. században az egyre szélesebb körben elterjedő sokszorosított grafikai eljárásoknak (fametszet, rézmetszet) köszönhetően új lendületet kapott. A nagyobb nyilvánossághoz eljutó, illusztrációkkal ellátott nyomtatott könyv új műfajt teremtett a személyiség jelentőségét hangsúlyozó humanista érdeklődés kielégítésére. Paolo Giovio (1483—1552) tudós itáliai humanista, nocerai püspök, comói villájában elhelyezett arcképgyűjteményének alapján állította össze a híres államférfiakról, királyokról (Vitae illustrium virorum) és haditetteikről nevezetes férfiakról (Elogia virorum bellica virtute) szóló könyveit. E művek Tobias Stimmer (1539—1584) — a Museum Giovianum képein alapuló - fametszeteivel illusztrált kiadása (Basel, 1575) megtalálható volt majd minden jelentősebb könyvgyűjteményben. Hasonló népszerűségre tett szert a szintén Bázelben kiadott (1589) Nicolaus Reusner Icônes sive imagines vivae, Uteris cl virorum... cum elogiis variis című könyve.Tiroli Ferdinánd főherceg ambrasi kastélyában hozott létre portrégyűj-teményt, melynek képeit Dominicus Custos használta fel több kötetben megjelenő rézmetszeteihez (Atrium heroicum. Augsburg, 1600—1602), vagy említhetjük még a Habsburg császári udvar humanista könyvtárosát, Hugo Blotiust, aki szenvedélyesen gyűjtötte a kortársak által „Musaeum Blotianum"nak nevezett kollekciójába a képmásokat. A 17. századi Magyarországon Elias Widemannak (1619—1652) köszönhetjük azt az egyedülálló művet, mely nagymértékben befolyásolta az arcképműfaj hazai alakulását, és vált a korszak portréikonográfiájának legfőbb forrásává. Az augsburgi születésű rézmetsző már fiatalon Bécs és Pozsony vonzáskörzetébe került, ahol 1638-tól mutatható ki működése, bár a portrésorozatokon kívül kevés metszetét ismerjük. Könyvillusztrátorként többnyire nem saját invenció után dolgozott, több metszetének a németalföldről származó Matthias Werm rajzolta előképét, mint az Annus primus Imperii Austriaci... (Graz, 1638) illusztrációi, Mokchai András egyetemi téziseinek képe (1640), vagy Böjthe Miklós szerémi püspök emléklapja. Önálló lapként készített portrét 1647-ben IV. Ferdinándról és Draskovich Jánosról és 1651-ben Dániel Schmid pozsonyi evangélikus lelkészről és Johann Rudolf Schmid portai követről (Jeronimus Joachims festménye után). Csak leírásból tudjuk, hogy ő készített rézmetszetet 1646ban Pálffy Miklósné Fugger Mária Filiberto Lucchese által tervezett Castrum dolorisáról. Az 1640-es évek közepétől haláláig Pozsonyban és Bécsben dolgozott nagyszabású, három kötetes nemesi portrésorozatán, melynek mecénása az osztrák III. Johann Christoph Puchaim gróf (1575—1657) volt. A katonai pályafutásán az Udvari Haditanács alelnökségéig jutó tábornok 1639 és 1651 között a komáromi vár főkapitánya volt. A családjának több tagjával együtt magyar indigenátust kapott főúr Pálffy Pál nádor 1653-as halála után pályázott a király után következő főméltóság elnyerésére is, de törekvését nem koronázta siker. Puchaim és Wideman kapcsolatáról, illetve a megrendelés körülményeiről az elkészült köteteken kívül nem rendelkezünk forrással. Nem ismerjük
