Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)
Tanulmányok - MIKÓ ÁRPÁD: Gótika és barokk között. A reneszánsz művészet problémái a kora újkori Magyarországon
Horában (1493), 11 továbbá Krakkóban (1502-1507), 12 Gnieznóban ésWlociawekben (1515) 13 - vagyis a cseh, morva és lengyel területeken — az all'antica formák legkorábbi megjelenései mögött mindig budai vagy esztergomi kapcsolatok álltak. Mátyás és Beatrix Budájára a legjobb — ma is magasan jegyzett — firenzei mesterek alkotásai jutottak el, de csak a másodvonalbeli mesterek érkeztek személyesen; 1500 után viszont csak ritkán kerültek ide élvonalbéli alkotások. 1490 előtt mégVerrocchio és Filippino Lippi művei kerültek Budára, és a kezdő Benedetto da Majano vagy az érett korú, de másodvonalbeli Giovanni Dalmata járt itt szerencsét próbálni; később nagy nevek már nem fordulnak elő. Budán, Pesten, Esztergomban mindazonáltal 1526-ig sok a nevenincs olasz mester: festők, kőművesek, kőfaragók. Mohács — és Buda első elfoglalása — után azonban mindennek vége szakadt. 1541ben a törökök bekvártélyozták magukat Budára, és a következő néhány évben elfoglalták a középkori Magyar Királyság legfontosabb egyházi centrumainak zömét: Esztergomot, Pécset, Székesfehérvárt, Kalocsát, Vácot; Eger, Veszprém, Várad pedig hadszíntérré változott. Kiiktatódtak a legfontosabb művészeti (és intellektuális) központok. Az összkép azonban ezt megelőzően sem volt egységes. A bártfai városháza Lengyelországhoz kötődött, a pozsonyszentgyörgyi főoltár vagy a bazini szószék pedig inkább Bécshez. Mohács előtt is voltak a képzőművészetben kifelé mutató tendenciák, pontosabban szűkebb regionális vagy személyi kötődések. A török hódítással három részre szakadt országban ezek természetesen felerősödtek: a Magyar Királyság nyugati részei fokozottabban kapcsolódtak az osztrák területekhez, azoknak mintegy perifériájává váltak; a Lengyelországhoz közeli felföldi városok továbbra is élénk kapcsolatokkal rendelkeztek északi irányban; Erdély számára pedig többféle lehetőség adódott: az építészek nyugatról, a királyság felől jöttek, de érkeztek Ilyvóból (Lembergből) is, mint Besztercére Petrus de Lugano; az igényes fejedelmi síremlékeket pedig Lengyelországból hozatták. Egyébként pedig mindenütt olasz mesterek működtek, Bécstől Krakkóig vagy Ilyvóig. Súlyos kérdés, hogy egyáltalán egységesnek tekinthető-e Magyarország művészete a Buda elestét követő másfél évszázadban. A divergencia hihetetlenül erős, de mégis sok az öszszekötő kapocs: gondoljunk csak Bethlen Gábornak Felső-Magyarországról Erdélybe küldött képfaragóira és asztalosaira, 14 a Rákóczi család erdélyi és sárospataki, valamint egyéb Tisza-menti építkezéseire a 17. században, 15 a Bécsből Erdélybe küldött hadi építészekre, akik a törökök útjában a várakat emelték, vagy a 17. századi erdélyi művészet nagy alakjaira, Elias Nicolaira 16 vagy Sebastian Hannra, 17 akik Felső-Magyarországról, kívülről kerültek a fejedelemségbe. Legalább annyi tartja össze, amennyi szétfeszíti ezeket a kereteket. És ez a politikai, kulturális, nyelvi (nemcsak magyar, hanem német is) összetartozás még mindig erősebb kapocs, mint ami sok kelet-közép-európai ország régi nemzeti művészetét hivatott összetartani — de ennek taglalásába inkább nem fognék most bele. Amivel szemben meghatározta önmagát ez a töredezett kultúra, az egyértelműen az iszlám volt. Félrevezető volna a magyarországi művészet 16—17. századi történetébe bevonni, koherens elemként, például: a hódoltsági török építészeti emSzentségház a bajnai rk. plébániatemplomban, 16. század első évtizedei lékeket, pusztán azért, mert a magyarországi művészet történetébe beletartoznak. Magyar - hungarus - szemmel nézve akkor nem voltak utánozandók. 1H Az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári palotájának bokályos háza viszont nagyon is idekívánkozik. Tartok tőle, hogy nemcsak holmi kuriózum volt ez, hanem politikailag fontos jelentést hordozó, reprezentatív tér. A termet Bethlen Gábor alakíttatta ki, audienciás háznak, gyakorlatilag trónteremnek. 1623—1624-ben hozatta a csempéket portai követével, Tholdalagi Mihállyal, és mestereket is, hogy szakszerűen rakják fel azokat a falra. 19 Az 1643 januárjában, II. Rákóczi György esküvőjére érkező lengyel követet először az öreg fejedelem „dolgozószobájába" vitték, ahol fejedelmi jelvények — aranyozott és drágakövekkel kirakott szablya és buzogány — feküdtek egy asztalon (amelyen egyébként kalamáris és pelikános óra is állt). 2 " Ez a „szoba" a bokályos ház volt: a szemtanú (Jerzy Ballaban) leírásából tudjuk, hogy a falakat végig csempék borították. Valószínű, hogy ha Sárospatakon 21 — vagy kivált a távolabbi családi rezidencián, Regécen 22 — izniki csempékkel borították egy szoba falait, az nem került ugyanabba a politikai kontextusba, mint a gyulafehérvári fejedelmi palotában, ahol a török szultánnak évi adót fizető fejedelem mint uralkodó reprezentált.