Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - VII. AZ ÉPÍTÉSZET EMLÉKEI - Elmélet és gyakorlat: várépítészet - SZÉKELY ZOLTÁN: A győri vár és reneszánsz kapui

küldte, hogy uralkodói döntésre előterjessze azokat. Az Udvar végül a teljes város megerődítése mellett döntött, amelyet hat fülesbástyával erősített fallal kívántak körülkeríteni. A munkálatokat 1560—1562 között Francesco Benigno irányította. 1561 tavaszán újabb bizottság szemlézte az építkezéseket, amely Georg Freiherr von Tanhausen haditanácsosból és az ekkor már neves építésszé vált Feraboscóból, mint királyi biztosokból állt. Jelentésükben számos módosító javaslattal éltek. További változtatásokat indítványozott Benigno is, a délkeleti szögletben egy új, immáron hetedik bástya építését szorgalmazva. Ferabosco és Benedikt Kölbel 1563-as szemleútja során hagyta jóvá e módosítást, amelyről — immár az erődítések végleges formájáról — Ferabosco a következő évben ,,Modell"-t készített, amit a királynak való bemutatás céljából a császárvárosba vitt. Ugyancsak Ferabosco volt az, aki 1564 tavaszán modellot rajzolt az utcaszerkezet szabályos kialakításához. E tervlapot az Angielini-fivérek összeállította váralbum napjainkig megőrizte. Az építkezést 1562-1564 között Bernardo Gaballio, 1564—1566 között pedig maga Ferabosco irányította, mint a győri és a komáromi építkezések főfelügyelője (Superintendent der Gebäu zu Raab und Komorn). II. Miksa azonban — naplóbejegyzésének tanúsága szerint — elégedetlen volt Feraboscóval, aki szerinte elhanyagolta a győri építkezést s ezért 1566. november 21-én kiadott rendeletével felmentette tisztségéből, bár jelenlétére még az 1567- es esztendőből is van adat. Az építkezést ezt követően Thomas von Eiseler (1566—1567) és végül Suess Orbán (1567—1592) irányította, —mellettük a gyakorlati kivitelezést Bernardo de Magno építőmester (Baumeister) végezte. Amikor a Haditanács 1577-ben befejezettnek nyilvánította az építkezést, a magyarországi végvárrendszer leghatalmasabb olasz-rendszerű erődítménye készült el, amelynek falait hét fülesbástya és egy félbástya erősítette. A bástyák szárnyaiban boltozott kazamatákat alakítottak ki a várvédő ágyúk számára, míg az ostromtüzérség leküzdését három, a bástyatorkokban emelt ágyúpad (cavalier) szolgálta. Bár alaprajzát tekintve a vár a terepadottságokhoz igazodva szabálytalan, nyújtott téglalap formájú volt, belső utcahálózata szabályos, négyzethálós kiképzést kapott s ekként a reneszánsz tökéletes városának ideájához közelített. A várfalakat három kapu törte át: a nyugati kötőgáton az 1568- ban elkészült Bécsi-kapu, északon a 1567-es évszámmal datált Vízi-kapu, míg délen az 1568-ban befejezett Fehérvári-kapu. A képi ábrázolások és szűkszavú leírások nyomán úgy tűnik, hogy mindhárom kapu diadalívszerű, rusztikázott felületű, pilaszterekkel vagy féloszlopokkal tagolt reprezentatív építmény volt. Ma már egyik sem áll. A Fehérvári-kaput 1792-ben alapjaitól megújították, kibővítve s tornyot építve rá, majd 1894-ben elbontották. A Duna-kaput már 1835-ben lerombolták, a Bécsi-kaput pedig 1858-ban érte utol a végzet. A végvárak esetében egyedülállóan nagyszabású, reneszánsz architektúrájú kapuk kialakítása II. Miksa török elleni terveivel és reprezentációs igényeivel függhet össze. Már közvetlenül magyar királlyá történt koronázását követően 1563/1564-ben megtekintette az erődítési munkálatokat, majd néhány évvel később, 1 566-ban a vár falai alatt gyűjtötte egybe birodalma hadait, hogy innen továbbvonulva személyesen mérkőzzön meg Nagy Szülejmán szultánnal. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a császár-király személyesen szákt táborba Magyarországon és kíséretében ekkor számos szövetséges fejedelem is megjelent. Alkalmasint ezekben az években merülhetett fel a díszes kapuk építésének igénye, mint amelyek a császár városba történő ünnepélyes bevonuláskor (intrada) diadalívként szolgálhatnak. Bár közvetlen adat nem szól róla, de valószínűsíthető, hogy az uralkodó Feraboscot bízta meg a feladattal, aki már 1563-as pozsonyi királlyá koronázása alkalmával is állított fel két ideiglenes diadalívet. A három kapuzat közül az eredeti reneszánsz architektúra a Bécsi-kapu esetében rekonstruálható teljes bizonyossággal, Fruman Antal akvarelljének és felvételi rajzának köszönhetően. Ez volt a legnagyobb és a legreprezentatívabb kapu, hisz nyugatra, a császárváros irányába nyílt. A várfal síkja elé enyhén kiülő kapuépítményt fehér mészkőből rakták, amely így színe révén is kiemelkedett a barnás téglafalból és egyben megjelenése is ünnepélyesebb lett. Külső homlokzatát négy, széles falsáv elé állított, alacsony lábazatról induló, felfelé sudarasodó pilaszter tagolta.Toszkán fejezetük háromrészes architráv-töredéket hordozott, amely üres képszékben folytatódott. Az építményt háromrészes párkányzat zárta le. E felett ívelt oldalú oromzat emelkedett, amelyet három faragott címer és a közöttük elhelyezett két feliratos tábla ékesített. A külső homlokzat közel 13 m széles volt, teljes magassága meghaladta a 9 métert, a középső kapunyílás több mint 4 m magasra emelkedett. A kapu város felőli homlokzata 31 méteres szélességével kétszer akkora volt, mint a külső. Nagy, szabályosan faragott kváderkövekből rakott fala magas lábazati sávon emelkedett és kis kiülésű párkányzat zárta le. Az öt kapunyílás magassága a szélek felé fokozatosan csökkent, bár a vállkövek mindegyiknél azonos szintben helyezkedtek el. A másodikat és negyediket egy-egy csekély kiülésű rizalit foglalta magába, amely némileg oldotta a homlokzat síkszerűségét. Ezekben a kapunyílások palladiana-szerű kiképzést kaptak: az archivolt szabadon álló, toszkán fejezetes sima testű pilléreken nyugodott; felettük egy-egy, vízszintesen elnyúló tábla mélyedt a falba. A Palladio-motívum révén a kapu város felőli homlokzata nyitottabb jelleget nyert. Ferabosco a Bécsi-kapu külső homlokzatának megtervezésekor Sebastiano Serlio „Regole generali di architettura..." című, 1537-ben Velencében megjelent nagy hatású és széles körben elterjedt traktátusának egyik, toszkán rendben megrajzolt mintalapjából indult ki. Serlio kompozíciója a római diadalívek példájára formált várkapuknak az itáliai építészetben a 15. század közepétől induló hagyományához kapcsolódott. Amíg azonban a korábbi példák kváderezett falai és korinthoszi fejezetei emelkedett ünnepélyességet adtak a kapuépítményeknek, addig Serlio mintalapján a toszkán oszloprend és a rusztikázott falazat ezekkel ellentétes, a katonai létesítményekhez jobban illő esztétikai minőségeket, úgymint a szilárdságot, az erőt és a durva egyszerűséget jelenítették meg. A Bécsi-kapu belső, város felőli homlokzatához Serlio mintakönyvének egy másik, egyszerűbb megoldású metszete szolgált kiindulópontként. A mintalapok és a Győrött felépített kapuzat között azonban számos eltérést tapasztalhatunk. Ferabosco ugyanis átalakította, korszerűsítette is Serlio tervlapjait. A külső homlokzat esetében az észak-itáliai manierista építészet megoldásai nyomán egymásba játszó rétegekre bontotta a falszövetet. A forrás ebben az esetben a Michèle Sanmicheli tervezte veronai