Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3)

Katalógus - II. A HUMANISTÁK ÉS A KÉSŐ RENESZÁNSZ MŰVÉSZET - Az erdélyi fejedelmek könyvtára

11-56 A lap felső részében koszorúban lebeg Sopron címere, fölötte szalagon: „Tvrris et fortitudo mea Devs". Az alsó harmadot Sopron város kissé sematikusan formált látképe tölti ki. Luther 1983, 37 (406. sz.) 11-56 Lackner Kristóf embléma-magyarázata (Magyarország fenségének sasmadara) Maiestatis Hungariae aquila Keresztúr, Farkas Imre, 1617 Papír; pp. [4], 82 [recte 81], [1], tab. [1]; 8°; vaknyomásos pergamenkötésben. Todoreszku Gyula és Horváth Aranka könyvtárából. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, jelz.: RMK II, 373 (2. példány) A mű kettős címermagyarázat, melyet Naprágyi Demeter győri püspök és Lackner Kristóf humanista beszélgetései inspiráltak. A könyv első része a nyomtatvány egyetlen metszetének alján látható Naprágyi-címert értelmezi, a második rész pedig a metszet emblematikus sasmadarát tárgyalja. A sas bal oldali szárnyára írt erények kezdőbetűi II. Mátyás királyra utalnak, a jobb oldali szárnyra a szabad királyi városok — köztük Sopron — neve került. Sopron városát idézi a háromtornyos címer is a Magyarországot jelképező földgömb alján. A metszeten ábrázolt sas monumentális változata egykor a város főkapuját díszítette. Az uralkodót jelképező sas a szerző önéletrajza szerint visszatérő motívum az emblémaalkotó Lackner életművében: „Ugyanebben az évben [1613] nemcsak a főkapun levő sasról adott emblematikus leírást, hanem azután, hogy Mátyás királyt római császárrá választották, a tiszteletére a mellékkapun nyilvánosan, a haza páratlan ékességére egy kétfejű sast festetett emblematikus módon, amelynek képe többfelé látható". Ehhez a második sashoz tartozó nagybetűs felirat a Coronae Hungariae... címlapját díszítő kétfejű sas köriratával egyezik: „VICISTI FAMAM VIRTUTIBUS TUIS" (erényeiddel felülmúltad híredet). TÁ RMNY 1136; LACKNER 1988; Jankovich Miklós 2002, 264. kat. sz.; LACKNER. AZ ERDÉLYI FEJEDELMEK KÖNYVTÁRA 11-57 János Zsigmond választott magyar király, erdélyi fejedelem Xenophón-kötete Xenophon: Opera... omnia Basel, Michael Isengnn, 1545 (VD16X 12) Papír; pp. 820, 421; 4°; fatáblára kasírozott barna bőrkötés, vaknyomással Az előtáblán középütt János Zsigmond koronás, négyosztatú címere: az első mezőben hármas halomból emelkedőjobbra forduló farkas, előtte holdsarló, mögötte csillag (Szapolyai); a második mezőben kiterjesztett szárnyú jobbra tekintő koronás sas (Jagelló); a harmadikban kitárt karú gyermekalakot elnyelő koronás kígyó (Sforza); a negyedikben jobbra forduló, ágaskodó egyszarvú (Szapolyai). Az egyszerű, vonalas keretelés fölső részén a felirat: [XENOP]HON. A háttábla beosztása azonos az előtábláéval, de középütt nincs címer, hanem a következő felirat: „MONIMENTVM | IOANNIS SIGIS | MVNDI REGIS • | HVNGARIAE | • F -".Alul az évszám: 1 5 5 3.A gerincen három borda; közük rombuszhálós, a mezőkben négyes levelek. Győr, Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, jelz.: XIX. b. 42. A kötet János Zsigmond könyvtárának egyik szerencsésen ránk maradt kötete. Naprágyi Demeter erdélyi püspök menekítette magával Gyulafehérvárról. A kötés 1553-ban készült, ekkor a - még gyermek — fejedelem anyjával, Izabella királynéval együtt Lengyelországban volt. Ugyanez a könyvkötő kötötte be egyébként a fejedelem egy másik könyvét is, Marcantonio Coccio (Sabellicus) (1436—1506) Világtörténetének, (fennmaradt) második kötetét (Bázel, Frobenius, 1538): az előtáblán ugyanez a címer, a háttáblán ugyanez a felirat és évszám látható (JAKÓ K. Í991, 118). Úgy tűnik fel, a fejedelem könyvtárának nem egy darabja díszes kötést kapott: az 1570-es évszámot viseli annak a könyvnek a bőrkötése, amelyet ma Székelyudvarhelyt, az egykori Református Kollégium könyvtárában őriznek (SzékelyudvarhelyiTudományos Könyvtár, No. 13.). Ez Pierre de la Ramée (Petrus Ramus) (1515-1572) Arithmetica libri duo, geometricae Septem et viginti című munkája (Bázel, 1 569), amelyet a híres párizsi professzor saját kezűleg dedi-