Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)
MADAS EDIT, FÖLDESI FERENC: Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a magyarországi humanizmus kezdetei
Vitéz János Victorinus-kódexe, 1462 előtt Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod, Lot. 370. a csillagászati tárgyú kódexek megléte. Emellett pedig a kódexek szépségét és szövegük ellenőrzött voltát emeli ki a firenzei könyvkereskedő. A 15. század humanistái elsőrendű feladatuknak tekintették a rajongásig tisztelt ókori szerzők szövegeinek minél pontosabb rekonstrukcióját. Ujabb és újabb kódexeket szereztek be, ugyanazon műveket több példányban is, ha reményt láttak arra, hogy jobb, teljesebb szövegvariánshoz jutnak. Vitéz gyűjteményében erre utal Livius-kódexeinek száma, három díszkódex, amelyekben alig találunk javításokat, emellett pedig egy úgynevezett használati kódex, tele a tulajdonos kezétől származó jegyzetekkel, javításokkal. A javítás mindenekelőtt az elsődleges javításokat jelenti — amelyeket részben már a másolóműhelyekben elvégeztek —: kimaradt szavak pótlását, elírások javítását. Mivel a kódexeknek nem volt része egy mai értelemben vett tartalomjegyzék, a lapszéli jegyzetek voltak hivatottak a tartalommutatót is pótolni. Vitéz ezen a területen is igazi humanista, „megszállott" emendator volt. Victorinus, ókori szónoknak Cicero retorikai munkájához írott kommentárját, ennek könyvtárában meglévő példányát számtalan lapszéli tartalmi jegyzettel látta el, olyan bőségben, hogy ezt már nem is csak tartalmi mutatónak, hanem retorikai tanulmányi vázlatnak is tekinthetjük. Vitéz jegyzeteinek egy másik rétege a főpap egyéni érdeklődéséről tanúskodik. Történeti munkákban jellegzetes nota-jelével látja el a szöveg figyelemreméltó pontjait, történeti, földrajzi neveket emel ki a margón, többször is magyar vonatkozásúakat (Pannónia, Hungari). A javításoknak és jegyzeteknek ez a rétege nem követelt többet az emendatortól, a kódexetjavító tulajdonostól, humanistától, mint ókori szerzőkön iskolázott, kitűnő latintudást. Egy szöveg teljes rekonstrukciójához azonban a legtöbb esetben mintapéldányra is szükség volt. Vitéz — mint közép-európai kortársainak nagy része — kódexeit leginkább firenzei másolóműhelyekből szerezte be. Firenze a század közepétől az európai „könyvkiadás" egyik központja volt, a másolóműhelyek valóságos kiadói vállalkozások, amelyek a vásárlói igényeknek megfelelően a lehető legnagyobb számban igyekeztek forgalomba hozni az ókori szerzők munkáit. Ennek következtében nem mindig fordítottak elegendő figyelmet a másolt szövegek hibátlanságára, a legjobb szövegvariáns felkutatására, a legújabb filológiai eredmények beépítésére. Gyakran hiányos, romlott szövegű variánsok kerültek a gyűjtők tulajdonába. Az olvasati hibákat, hiányosságokat javítani Magyarországon, ahol a század közepén Vitéz könyvtára mellett csak Janus Pannoniusét említhetjük jelentős humanista gyűjteményként, nem volt egyszerű feladat. Nem álltak rendelkezésre mintapéldányok, amelyekkel össze lehetett volna vetni egy-egy újonnan beszerzett kódex szövegét. A tudós püspök bejegyzései a művek végén többször jelzik ezt a nehézséget: „kijavítottam, amennyire tudtam, amennyire lehetett" — ezek az újra és újra visszatérő szavai. A megbízható szövegek hiányának tudhatjuk be, hogy egy-egy 'itteni gyűjtemény, mint Vitézé is, alapjává vált Vitéz János bejegyzése a Victorinus-kódex végén (Nagyszeben, 1462) Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, (Jod. Lat. 370.
