Mikó Árpád szerk.: Reneszánsz év 2008, Vezető a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett kiállításokhoz (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/2)

MIKÓ ÁRPÁD: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16—17. század)

Justus Sustermans és műhelye: III. Ferdinánd mint magyar király, 1626 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria szetű portrék is készültek: a sokszorosított grafika fontos eszköz a korszak művészeti reprezentációjában. Önálló lapokat és sorozatokat állítottunk ki; a leghíresebb Elias Widemann száz magyar nemest ábrázoló együttese. Ötvösművészet: régies formák, modern ornamentika A korszak legfontosabb, igazán reprezentatív, gazdag anyaggal ránk maradt műfaja az ötvösművészet volt. Kiváló ötvösök működtek a Felföldön és Erdélyben is; sok mestert ismerünk, egyre bővülő életművel. Az ornamentika mutatja legvilágosabban, mennyire nehéz megvonni a határt késő reneszánsz és barokk között. A 16. századi veretdíszek tovább élnek a 17. századi erdélyi ötvösműveken; a tekercsdísz és a porcdísz végigfut az egész 17. századon; a legkésőbb megjelenő akanthusz-ornamentika pedig, a mindent elborító, befedő hatalmas akanthuszlevelek és -virágok teljesen barokk formációknak tűnnek fel előttünk. Közben az edénytípusok változatlanok maradnak: a leggyakoribb a talpas pohár, amely mindenütt előfordul, főleg egyszerűbb változataiban, de ismerjük szinte vödörnyi méretű, reprezentatív példányait is. A Nagyszebenben működő Hann Sebestyént tartjuk hagyományosan a barokk stílus első protagonistájának Erdélyben, de motívumai között jelen vannak a késő reneszánsz metszet-előképei, és edénytípusai is meglehetősen tradicionálisak. Az ornamentika nemcsak az ötvösműveket borította el, hanem a könyvkötéseket, fegyvereket, fafaragványokat és a miniatúrafestészet alkotásait is. Terjedésének egyik útja a sokszorosított grafika volt; ehhez néhány — részben magyarországi használatú - rézmetszetet is sikerült kiállítanunk. A kiállításon végigfutó archív képi anyag nem csupán a - különböző okok miatt - mozdíthatatlan műalkotásokat hivatott megjeleníteni. Szerettük volna segítségükkel felidézni azt a tudományos — és nem mindig csak tudományos - érdeklődést is, amely a 18. század végétől, 19. század elejétől új és új kérdésekkel fordult ehhez a korszakhoz, ennek a korszaknak az alkotásaihoz. Mintegy kettős tükörben látható így ez a közel kétszáz esztendő: mikor és hol húzódik — a pontosan kimérhetetlen — határ gótika és reneszánsz, illetve reneszánsz és barokk között. Elias Bergmann: Fedeles kanna Széchy-címerrel, 1645 körül Budapest, iparművészeti Múzeum