Róka Enikő szerk.: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem” (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/4)

A „rajzoló fejedelem" RÓKA ENIKŐ

3. Zichy Mihály: Ábránd a festékes láda felett, 1887 4. Zichy Mihály: Ábránd a festékes láda felett, 1888 Reprodukció: LÁNDOR 1902A. 2. tábla 1878-as világkiállítási képekkel kapcsolatos komolyabb hírlapi kritikákból Zichy meglehetősen rosszul, míg Munkácsy igen jól került ki. A Zichyt ért bíráló hangok a következő években elcsendesedtek, a felek, akik a világkiállítás kapcsán a valós életben szembekerültek egymással, kibékíttettek. Egy elem azonban mint konstans motívum beépült a műkritikába, megjelent az újságok tárcarovataiban, a két művészről szóló cikkekben, s tovább élt a későbbi értékelésekben is: „Munkácsy a színek mestere, Zichy a rajzé".

7 Ez a toposz-szerű megfogalmazás természetesen nem független attól, hogy milyen műfajban alkottak, azaz hogy Zichy jórészt papír alapú munkákat, Munkácsy pedig festményeket készített. Sőt a cikkek szerzői gyakran összemosták a műfaji és festményen belüli minőségeket. Mégis különös a francia műkritika dessin-couleur kategóriáinak feltűnése és kiélezése, valamint a két művész nyomokban érzékelhető „versenyeztetése" egymással. Rajz és szín A rajz és a szín fogalmait Zichy - rá oly jellemző módon - allegorikus formába öltöztette az Ábránd a festékes láda felett című akvarelljén, mely három, egymástól alig-alig eltérő változatban ismert. Az elsőt a szignója szerint 1875-ben, a másodikat 1887-ben, a harmadikat 1888-ban készítette a művész.

8 (2-4. kép) Zichy állítólagos elbeszélése szerint egy vadászat utáni alkoholos pillanat szülte a művet, melyet azonban - úgy tűnik - a művész és későbbi kritikusai is fontosnak tartottak, hiszen színes reprodukcióját az 1895-ben megjelent Miethke-féle album, majd az 1902-es monográfia is a művész arcképe utáni első helyen közölte.

9 Londesz Elek, ez utóbbi kötet képleírásainak szerzője „legeredetibb és legérdekesebb" alkotásnak, a „festőművészet jelképének" tartotta, és hosszan idézte Zichy elbeszélését a képről: „Felnyitottam a festékes ládámat. Ott feküsznek kedves, sokszor megkínzott festékeim, s midőn az aquarellecsettel nyugalmukból ki akarom őket zavarni, egyszerre csak mintha éledni kezdenének. A tiszta fehér egy fénysugarat bocsát magából, mely lassan tömörül s felveszi egy ártatlan leányka alakját. E hatást bizonyára a husocker szinü katona titkos érintése okozza. Hátul mérges, rikító czinóber színben emelkedik ki a hóhér vérvörös alakja, mely mögött a kinai tus alakul át fekete márvány sírkővé, melynek lábához egy gyászos nő borul zokogva. Nem kevesebb ellenség van balról is. A büszke pompás sárgán ül egy király koronával, kormánypálczával s birodalmi almával, mellette a szerény, de gyakran használt ocker