Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - SZÜCS GYÖRGY: „Kárpátoktól le az Adriáig". Vaszary János és az első világháború

nek mégse pusztán tájat, menekülőket, holtakat, sírkereszteket, hanem a csata döntő percében rohamra menő embert: a küzdő katonát kell ábrázolnia".

30 Molnár Ferenc, aki haditudósításaiban valóban hol megkapó, hol megrendítő képek sorozatát rajzolta fel szavakkal, s Vaszaryval éppen egy időben látogatta meg a limanovai csatateret, az ütközet két híres rohamát, a huszárok és honvédek önfeláldozó harcát vélte megörökítésre méltónak: „csupa olyan téma a csataképfestő számára, amelyet elmulasztani majdnem kötelességmulasztás".

3

' 1916 végén Szentiványi Gyula egy hevenyészett statisztikában kimutatta, hogy az 1915 és 1916 tavasza között, a Képzőművészeti Társulat által rendezett kiállításokon az ezret meghaladó műszám ellenére elenyésző volt a háborús tematika, de a hadikiállítások képözönét is számba véve szintén a „nagyszabású koncepciót" hiányolta. „Az eddig nyilvánosság elé került háborús magyar piktúra inkább csak művészi feljegyzések tömege, alig összefüggő adathalmaz, melyből érdekes dokumentumokat lehet majd valamikor meríteni, de immár bizonyos, hogy a felettünk tomboló vérzivatart s abban a magyarság szerepét a magyar képzőművészet eddig ismert műveiből nem igen fogja megérteni és méltányolni az utókor."

32 A nagyközönségnek a már-már képregényszerűen akciódús rajzok és festmények iránti igényét a különféle képes magazinok és kiadványok természetesen igyekeztek maximálisan kielégíteni. Ezeknek az ábrázolásoknak a rokonait fedezte fel a Sajtóhadiszállás 1917 elején rendezett második kiállításán Bálint Aladár, aki a Gergely Imre-féle párviadalok, a Kozákok réme-típusú

33 képek láttán így fakadt ki a Nyugatban: „Reméljük, harmadik kiállításra nem kerül sor. Ennél jobbat nem kívánhatunk sem magunknak, sem a kiállító művészeknek."

34 Hasonlóképpen szigorú a MA kritikusának véleménye, aki a „napisajtó iskoláskönyvekből örökölt frázisait" folytató giccsáradat közepette Bálinttal egyetértésben Vaszaryt nevezte a „háború egyetlen igaz művészének".

35 (4. kép) 1915 elején, az uzsoki hadszíntérre igyekvőben, Vaszary is kifejtette a hátországban zajló vitától független véleményét a hadifestészetről Szomory Emilnek, s abban mindketten egyetértettek, hogy a mostani háború egészen másként jelentkezik, mint a korábbiak, s meglepő módon a leghatásosabb jeleneteket nem a tűzvonalban kell keresni. „A tömegháború táplálkozása, a hallatlan emberanyag, ennek megmozdulása, küzdelme a természeti akadályokkal, elhelyezkedése a tájképben kimeríthetetlen festői miliők számára" - foglalta össze benyomásait Vaszary vázlatfüzetét lapozgatva Szomory.

36 Még tovább pontosította a világháború eltérő karakterisztikumait Bende János: „A modern háború, mely óriási területeken óriási tömegeket mozgat, melyet a legtöbb esetben nem is emberek, hanem gépek és technikai eszközök küzdelme dönt el, ma már nem nyújt ugyan olyan témákat, mint a régebbi háborúk nyújtottak a régi csataképfestőknek, de a modern művészettől már nem is várunk ilyen képeket, mert nemcsak a hadviselés változott, hanem a művészet és a művészi felfogás is. Az epikus festészet, a nagy történelmi kompozíciók kora lejárt, a modern festészettől ma már csak olyan képeket várunk, melyek a maguk eszközeivel, a vonalak és színek nyelvén szólnak hozzánk."

37 Mindezek tükrében még érdekesebb az a látlelet, amelyet Rózsa Miklós a háború hatására Vaszary művészetében bekövetkező változásról ad. Rózsa az 1914 elején megjelent A magyar impresszionista festészet című könyvének utolsó fejezetét a saját útját következetesen végigjáró festővel zárja, aki mintegy megtestesíti a „hedonista" impresszionizmus utáni generáció eszményeit: „Annak az új művészetnek, amelynek magyar földön Vaszary ecsetje ad ma nemcsak külső formát, de mélységes benső tartalmat is; rend, nyugalom, egyensúly, harmónia a formai törvényei, stílusának az elemei."

38 Két évvel később, már a harcterekről hazaküldött képek ismeretében Rózsa Mednyánszky „csendes, fájó szomorúsága" és a franciaországi internálásának történetét néhány színnel és vonallal távolságtartóan elmesélő Rippl-Rónai mellett Vaszary nevét emeli ki mint olyan művészét, aki a háború rendkívül összetett, indulatos, szenvedélyes, olykor apatikus világát - kereső, viaskodó alkatából következően - a leghívebben ki tudja fejezni. „Ennek a komplikált lelki és intellektuális hangkháosznak [sic!] hatalmas harangzúgása teljes erővel és félelmesen izgató orkesztrális gazdagságban csak a Vaszary János képeiből csendül elő."

39 Rózsa elragadtatott hangvétele, a festő színskálájára 4. A MA folyóirat címlapja Vaszary rajzával, 1917. II. 9. sz.