Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)
Válogatott bibliográfia
Vaszary János tanítványainak visszaemlékezései KLIE ZOLTÁN Mélyen Tisztelt Mester! Kellemetlenül érintett, hogy Mestertől nem búcsúzhattam el, és nem köszönhettem meg azt a sok, soha meg nem hálálható szellemi adományt, amiben Mester részesített. Kerestem Mestert lakásán, de nem volt szerencsém otthon találni. így kénytelen vagyok levélben köszönetet mondani. Mindig az volt az érzésem és különösen most, hogy az iskolától elszakadtam, hogy Mester annyit adott, amennyit ebben az életben még senkitől sem kaptam. Azért is siettem otthagyni az iskolát, mert akkora perspektívák nyitottak meg előttem Mester korrektúrái folytán, hogy azokat rendeznem kellett magamban, hogy tovább dolgozhassam. Annyira gyorsan és mohón szívtam magamba azt a sok szépet, amit Mester csak úgy ontott magából, hogy a szétszóródás veszélye nélkül nem dolgozhattam tovább. Bőven ellátva távoztam nagy szellemi fegyverzettel, úgyhogy az volt az érzésem, hogy bármit lássak is, kritikával fogok eléje állani. Nem is csalódtam. Nem csodálkozva nézek, hanem értékelem a látottakat és értékük szerint gyönyörködöm a szépségeikben. Úgy érzem, hogy ezt Mesternek köszönhetem. Nagyszerű dolog kritikával belemenni a világba, és legyen az bármi, kép, szobor, lokomotív, város stb., én nézem s értékelem minden iskolai vagy műtörténeti doktrina befolyása nélkül. Én értékelem a művészet örök szellemi megértésének alapján. Ehhez Mester segített hozzá, ezeket az utakat Mester nyitotta föl bennem, frissen, minden félrevezetés és rám erőszakolt befolyás nélkül. Úgynogy én megmaradtam annak, aki voltam, de Mester az ember csodálatos altudatából a tudat értékelő életébe belenyitotta a művészet megértésének titkát. Ezt köszönöm a Mesternek, és végtelen hálára kötelezve érzem magam szellemi felébresztésemért. Egyúttal még egyszer kegyes elnézését kérem, hogy hibámon kívül élőszóval nem búcsúzhattam el. Mély tisztelettel köszönti hódoló híve Klie Zoltán Paris, 1925. november hó 25-én MNG Adattár, Itsz.: 6129/1954. Közölve: Mezei 1993. 18; Kopócsy Anna: Klie Zoltán, a kozmikus festő. Bp., 2005. 18-19. LOSSONCZY TAMÁS 1924 tájt felkerestem Vaszary Jánost, 1 akinek bátor piktúrája, emberi tartása közel állt hozzám. Bosznay dicsért, és elgyávított. Vaszary szidott, és bátorított. Paradox dolog dicsérve elgyávítani és szidva bátorítani! Ezt talán pedagógiai alapelvnek is tekinthetnők. De a pedagógia se dogmát, se sablont nem ismer. Vaszary János ugyan megrekedt a posztimpresszionizmusnál, de boldog volt, ha tanítványai őt túlhaladták, vagyis bátran tájékozódva a világ művészetében, a maguk ösvényén próbáltak járni. Édesanyám az első világháború idején mindig elvitt bennünket a Műcsarnok őszi, téli és tavaszi tárlatára. Nyomott, keserű hangulatban néztem végig a képeket, csak Mednyánszky és Koszta munkái vigasztaltak. De milyen friss szellemi atmoszféra volt a Vaszary-osztályon! Még az ő növendéke voltam, mikor 1926-ban családom segítségével kijutottam Párizsba. Párizsi utamról, az ott látottakról oldalakat írhatnék. Elsősorban az utcák, az egész város festői arculata, pezsgő életritmusa fogott meg, és a műkereskedések változatos anyaga. Emlékszem egy kis mellékutcában eldugott pici boltra, ahol csak Max Ernst-művek voltak; máshol meg csupa Chagall-kép fogadott. A Louvre-ban az egyiptomi szobrászat valósággal fejbe kólintott. Mondják, Napóleon volt a világ legnagyobb műkincsrablója, de hát világraszóló művészeti szenzációval gazdagította az európai kultúrát. Az volt a nagyszerű, hogy Párizsban minden festő másképpen dolgozott. Vaszary azt tanácsolta, hogy keressem meg Klie Zoltánt, aki ott volt ösztöndíjas. Ő is egészen másképpen festette álomszerű képeit, mint a többi párizsi piktor. Bőven ellátott tanácsokkal, hol és mit nézzek meg. Kedvesen fogadott, de alig volt ideje rám, folyton az állvány előtt serénykedett, ajkára ragasztott cigarettával. Lossonczy Tamás. A kép néz engem (részlet). Kortárs, 1995. 1. sz. 11. LOSSONCZY TAMÁS Valamiféle varázslat lenne. Ebéd utáni pihenésemből ébredvén nem tudom, hol is termettem. A zajos, forgalmas körútról felbaktatok egy elég magas budai háznak legfelsőbb emeletére. Becsöngetek a fehér ajtón, és szorongva, türelmesen számolom a másodperceket. Aztán egy idő múlva bekopogok. Jöjjön be - szól ki egy határozott hang. Nekem pedig hevesen kalapál a szívem, amikor belépek. Ahonnét jövök, alul az utcán zsivaj, pöfögés, csengetés, por, lárma, fékeknek csikorgása, rendőrök fütyölése, összevisszaság, forgatag, piszok. Itt viszont rend, tisztaság, frissen mosott, ragyogó műteremablak. A nem nagy műteremben minden fehérre van festve, a festőállvány, a székek fényt visszaverő hófehérek. Nagy fehér vásznakról mosolyognak felém a tiszta világos színek. Jókedv, fény és valami csodálatos belső rend, vidámság árad mindenünnen, szellemesség és gyönyör szikrázik a levegőben. Nyugalom, a nagy rend és magabiztosság hazája ez. Alig veszek észre lágyságot és keménységet, ködnek se híre, se hamva, mert itt lakik maga a határozottság és a szépség, a jövőbe vetett hit. Oh, ti szép tisztán megformált színek. Indulatos pirosak, álmatag kékek, tengerzöldek, meg némi, a szemnek pihenést nyújtó, komoly tüzes feketék. Itt honol a művésznek bátorsága. Mert tévedni is lehet bátran. Végül is tévedni emberi dolog! Itt lakik a kultúra, a szeretet, az öröknek hitt ifjúság, ez itt az örökké megújuló szellemiség nemzetközi távíró központja. Távol minden irigységtől, gyűlölettől, politikától, kicsinyességtől, utcai zajtól, otromba, kegyetlen brutalitástól. Én a sunyi, sötét, csokoládé-, ürülék- és dohányszínű főiskoláról menekültem ide Vaszary Jánoshoz. A főiskola tanári kara az ugyancsak kitűnő Csók István kivételével egyöntetűen kígyótbékát hány Vaszary Jánosra. Oh, az az örök főiskola, az ilyen-olyan másolás, a naturalizmus és más megmerevedett stílusoknak otthona. Bármit, csak eredeti, bátor dolgot ne műveljetek fiatalok. Ezt papolták a tekintély nélküli madárijesztő méltóságos urak. Amire Vaszaryhoz kerültem, nagyon fiatal voltam. És jóformán ez az öreg ember öntötte belém és szabadította fel a fiatalságomat. Az alkotás életszeretet és művészetszeretet. Érezzük jól magunkat.
