Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)
Válogatott bibliográfia
Szerkesztői előszó Vaszary János életútjának felrajzolásához a kutatás nem támaszkodhat olyan kiterjedt levelezés-anyagra, mint Rippl-Rónai József esetében, sem folyamatosan vezetett naplójegyzetekre, mint amilyenek Mednyánszky László hagyatékában fennmaradtak. A távolságtartó, személyes érzéseit titkoló, írásaiban csak művészeti kérdésekben megnyilatkozó Vaszary gondolkodásmódjának megértéséhez éppen ezért nélkülözhetetlenek azok a források, amelyek családi környezetére, a művek készülésének körülményeire vagy pedagógiai szemléletére vonatkoznak. Nem véletlen az idősebb kortársak nevének említése, hiszen pályájuk gyakran keresztezte egymást. A hasonló kaposvári miliőből származó Rippl-Rónai már fiatal korában tudatosan tervezte, hogy levelei majdan nyilvánosságra kerüljenek, s Ödön öccsének küldött beszámolóit ezért fontos életrajzi dokumentumoknak tekintette. Mednyánszky sokkal inkább rejtőzködő alkat volt, „titkosírással" írt naplóit nem publikációs céllal írta, a lejegyzések többsége sokkal inkább a korán elhalt barátaival való kommunikáció lehetőségét biztosította számára. Vaszary szellemi környezetében az 1930-as évektől Révész István műgyűjtő játszhatott olyasféle szerepet, mint amilyet Rippl-Rónai életében Ödön testvére. Nemcsak a művész alkotásait, hanem életének dokumentumait is gyűjtötte, festészetét pedig a legkülönfélébb fórumokon propagálta. A birtokában lévő katalógusokat, cikkeket, fotókat saját szöveges betoldásaival és életrajzi adatokkal egészítette ki, s mintegy önálló könyv igényével gondosan beköttette azokat. A Vaszary-gyűjteményem története című rövid visszaemlékezésében pedig felvillantja a mesterrel való barátságuk történetét, majd annak halála után a hagyaték őrzésének és gondozásának reá háruló feladatait. Neki köszönhetően kiemelkedő darabok kerültek a Magyar Nemzeti Galériába, amelyek többsége ezen a kiállításon is látható. A jelenlegi forrásközlés is a korábbi monografikus kiállítások (Rippl-Rónai, 1998; Mednyánszky, 2003) hagyományát folytatja, mintegy a katalógus kiegészítéseként tárja a közönség elé a fellelhető legfontosabb dokumentumokat. A legszívesebben azt állítanánk, hogy bőséges anyagból válogattunk, ehelyett azonban - a Vaszary-kutatókkal együtt - azzal kellett szembenéznünk, hogy mennyiségét tekintve körülbelül ekkora anyaggal számolhatunk. Az önálló kötetnek kevés, függeléknek pedig túl vaskos, a katalógus feszes menetét leterhelő szövegtest közreadásakor ezért választottuk a kiadásnak ezt a köztes megoldását. A Melléklet erényeként könyvelhetjük el azonban, hogy több újdonság is helyet kaphatott benne. Előkerült özv. Vaszary Jánosné Radocsay Dénes által részleteiben publikált (Szépművészet, 1944. 11. sz.), Feljegyzések Vaszary jános festőművész életébői című gépirata, amelyet jól kiegészít a levélválogatás, melynek nagy részét a művész menyasszonyának, későbbi feleségének írta. A további levelezőpartnerek között a 20. század első felének meghatározó alakjai, Lyka Károly, Lázár Béla, Gerő Ödön, Rabinovszky Máriusz művészettörténészek, Kárpáti Aurél szerkesztő, kritikus, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is megtalálható. A Vaszary jános háborús naplói fejezet eleve négy részből állt össze. Az első három, a szerbiai, a galíciai és a kárpáti frontokról szóló feljegyzést a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában őrzik, ezek eddig is ismertek voltak a kutatás számára, a negyedik, a balkáni hadszíntérről szóló útirajz viszont az egyik korabeli napilapban várta ismételt felfedezését. A többféle állapotban (gépirat, kézirat, nyomtatott szöveg) ránk hagyományozódott forrásanyag esetében különbséget tettünk az eredeti szöveghez való ragaszkodás mértékét illetően. Vaszary feleségének emlékiratai átgépelt lapokon, a tanítványok visszaemlékezéseinek nagy része pedig László Gyula által hol idézve, hol harmadik személyben lejegyzett, riportszerű' formában maradtak fenn (László 1967). Sokkal nagyobb filológiai igényességgel kellett a háborús naplókhoz és a levelekhez nyúlnunk, s az 5 egyéni írásmód feloldása mellett, a vesszőt helyettesítő gondolatjelek tömegében meg kellett találnunk azt az egyensúlyt, amely a mai helyesírás és a könnyebb olvashatóság, illetve a szöveghűség között kialakítható volt. Munkánkat örömmel folytatnánk, s reményeink szerint a Vaszary-kiállítás és a katalógus létrehozásának egyik eredménye az lehet, hogy az eddig lappangó vagy elfeledett dokumentumok újabb csoportja kerül majd napvilágra.
