Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)
Katalógus - Festmények
133- Halálos ítélet, 1920 körül / Death Sentence, c. 1920 Olaj, vászon, 67 x 84 cm J.j.f.: (bekarcolva) Vaszary J. MNG, Itsz.: 51.730 Proveniencia: a Vaszary-hagyatékból, 1951. Kiállítva: 1924 Ernst, kat. 83; 2002 Kaposvár, kat. sz. n. A „forradalmak kora" lezárultával, a vörös- és fehérterror feneketlen étvágyának csillapodásával a teljes kiszolgáltatottság emberi érzése nem múlhatott el nyomtalanul. A hagyományos polgári létforma visszatérte egyesekben a megnyugtató változatlanság érzetét keltette. Sokan azonban, gyakran csupán humanista megfontolásból vagy az új hatalmi berendezkedés lelkes igazolásaként, felvetették az egyén és hatalom viszonyának morális kérdéseit, a magas pozícióba került ember lelki torzulásainak vagy helytállásának lehetőségeit, a közelmúlt eseményeinek, politikai döntéseinek a letargikus jelenhez vezető következményeit. A húszas évek elején számos olyan irodalmi mű látott napvilágot, amely ezeket a kérdéseket boncolgatta. A vallás- és közoktatásügyi államtitkárként is tevékenykedő Pékár Gyula Danton című drámáját 1920. november elején mutatták be a Nemzeti Színházban, szerzője pedig a következő év elején a műre megkapta az Akadémia Vojnits-díját. A sok esztétikai és politikai vitát kiváltó darab - miközben a francia forradalmár idilli szerelmi történetét meséli el - egyik hősével kimondatja: „Én Desmoulins Kamill vagyok. Harminchárom éves, annyi, mint a sansculotte Jézus Krisztus volt, amikor megfeszítették." 1 Sokkal nagyobb hatású, Európa-szerte ismert mű volt Anatole France Az istenek szomjaznak című regénye, amelyet Bölöni György frissen, már 1913-ban magyarra fordított. A darabot 1923 májusában Párizsban ismét színre vitték, erről a magyar lapok is beszámoltak. A Nobeldíjas France a maga pőreségében ábrázolta a hatalmi mámorba fulladt, önmaga tévedhetetlenségében egyre inkább hívő egykori művészt, David tanítványát, aki a forradalmi törvényszék tagjaként százakat küldött a vérpadra, hogy a sors Robespierre-rel együtt azután őt is utolérje. A mű számos mozzanata alkalmas volt arra, hogy a színházi világban rendkívül tájé-