Kopócsy Anna: Új színben, Rózsa Miklós és művészönarckép-gyűjteménye 1932–1943 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/2)

a modern törekvéseket (és ebbe nemcsak a Gresham-körösök lírai modernsége, de pl. a Munka-kör fiataljainak Magyarországon merésznek számító, avantgárd kísérletei is beletartoztak) a hivatalosan támogatott művészet szintjére emelje. Kedvező politikai környezetet teremtett Klebelsberg sokszor idézett, a különböző művészeti irányok egyenjogúságára vonatkozó nyilatkozata.

18 Közben a Műcsarnok fővárosi tulajdonba kerülésével megszűnt az eddig kizárólagos jogokat gyakorló Képzőművészeti Társulat monopolhelyzete, és lehetővé vált a különböző művészcsoportok évenkénti bemutatkozása. A modernek „hatalomátvételének" lehetősége egyébként nem tűnt teljesen irreálisnak a húszas évek végén. Bekerültek a külföldi reprezentatív kiállítások anyagába, élvezték a miniszter támogatását, a külföldi sajtó rendszeresen méltatta és kiemelte a KUT művészeinek teljesítményét. Klebelsberg embere azonban nem Rózsa, hanem Vaszary János lett. A KUTból kivált, sértődött Vaszary minden energiáját az általa szervezett, hűséges főiskolai tanítványaiból álló Új Művészek Egyesülete (UME) támogatására fordította. Az első nyilvános kenyértörésre a két egyesület között az 1928-as Velencei Biennale kapcsán került sor.'

9 Ezek az alapvetően személyes indíttatású csatározások egyértelműen gyengítették a modernek érdekérvényesítő képességét.

20 A hivatalos körök támogatása nem volt tartós. Az egész modern képzőművészet látványos veresége manifesztálódott 1 931 -32-ben az Elek Artúr elleni sajtóKmetty János: Csendélet KUT folyóirattal, per elvesztésében, melyben Rózsa Elek 1930 (kat. 36.) Artúr védőügyvédjeként szerepelt.

21 Kmetty János: Kalapos önarckép, 1930 körül (kat. 3.) A magánmecenatúra erősítése 1 928 őszén Rózsa Miklós Tamás Henrik műkereskedővel kötött hosszútávú szerződést, amelynek keretében az addig Tamás Henrik Képszalon