Muladi Brigitta - Veszprémi Nóra szerk.: A festmény ideje – Az újraértelmezett hagyomány (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Tanulmányok - Millenniumi realizmus. A kortárs magyar realista festészet természetrajza. Rieder Gábor
meg. A Tiziano műhelye nyomán magukat Sensaria körnek nevező harminc körüli művészek (Filp Csaba, Horváth Krisztián, Kondor Attila, László Dániel, Lőrincz Tamás, Kovács Lehel és társaik) nem hajlandók komolyan venni sem azt a korai modernektől származó állítást, miszerint a hagyományos festészet kifulladt és folytathatatlan, sem azt a baudrillard-i feltételezést, ami szerint megszűnt a valóság, s már csak annak tömegmédia által nyújtott látszata, pótléka, szimulakruma létezik. A modern és a posztmodern tételek elvetése indította őket arra, hogy ne fotókat vagy egyéb mechanikus vizuális leképző eszközök által készített képeket másoljanak, hanem a természeti motívum, táj, emberi alak előtt fessenek, és a klasszikus mesterek technikáit, anyagait, műfajait, témáit, de mindenekfelett a nagy elődök intellektuális és spirituális teljességét megcélozva hozzák létre alkotásaikat. A szó eredeti értelmében konzervatívok: az értékek megőrzése, továbbvitele motiválja őket." 34 Később még kiegészíti korábbi gondolatait: „Ám ennél még fontosabb, hogy a régmúlt korokból vett alkotásokat nem elegánsan vagy játékosan-cinikusan dekonstruálva idézik, mint a posztmodernek, nem is másolják vagy imitálják, mint az egyházi vagy műkereskedelmi giccsképek gyártói, és nem is saját stílusukban írják át, mint a modernista mesterek. Műveik nem hommageok vagy pastiche-ok, hiányoznak belőlük a posztmodern idézőjelek, műveltségi feladványok. [...] Szabadon improvizálnak egy-egy klasszikus mester stílusában, más korok és alkotók stílusjegyeit is belekeverve. Igyekeznek az adott korstílus vagy művész »autentikus« vizuális nyelvét, festői, szobrászi technikáját, alapozási, lazúrozási eljárásait elsajátítani és alkalmazni[...]." 35 A Sensaria egyesületté szervezett közössége 2005 júliusában a Szombathelyi Képtárban rendezte meg a hagyományt és a jelent összepárosító nagy kiállítását. A katalógus előszavában Kovács Lehel röviden kifejtette a társaság ars poeticáját: „A jelen nagy kérdései közé tartozik a különböző viszonyítási pontok meghatározása. A Sensaria csoport tagjainak is megvannak a maga viszonyítási pontjai, bőven merítve az egyetemes és magyar művészetből egyaránt. Remélem, hogy előbb-utóbb mindenki számára kiderül, hogy a múltbeli példák, előzmények felvállalása egyáltalán nem nosztalgikus, kesergős művészi attitűd, sokkal inkább megtermékenyítő folyamat. A kiállítás remek alkalmat ad arra, hogy az immár klasszikussá lett mesterek, és a még élő jelentős festők mellett jelenhessenek meg képeink, tanulságul szolgálva magunknak, másoknak egyaránt." 36 A Sensaria komoly intézményi háttért felépítő művészeti társaságként sokkal inkább hasonlít egy akadémiára, mint egy festészeti trendre. 37 A klasszikusoktól és kortársaktól egyaránt tanuló, hagyományőrző, mégis nyitott festőiskola, ami mellé nemzetközi párhuzamul a tradicionális festői gyakorlatot felélesztő, neokonzervatív kortárs művészeti akadémiákat állíthatjuk. 38 Ars longa Ars longa, vita brevis - a régi bölcsesség mintha elvesztette volna létjogosultságát a képhabzsolás korában. A trendek és akadémiák eredményeinek felbecsüléséhez - visszalopva a lassúságot a műélvezet folyamatába - idő kér a művészettörténelem, nem törődve a tovább vonuló közfigyelemmel. Charles Saatchi öt részesre tervezett, A festészet diadala címet viselő kiállítássorozata megszakadt 2006-ban. A sokat bírált művészeti menedzser galériája jogi hiányosságok miatt költözni kényszerült, így a piktúra diadalát megtestesítő bemutató nem teljesülhetett be. A csonka triumfus szimbolikusnak is tekinthető a festészet „trendiségének" a szemszögéből, vagyis jelezheti a tetszésindexek változását. A budapesti kiállítótereket az elmúlt két évben inkább a dekoratív, popos, harsány festmények uralják friss jövevényként, a másodvonalba sorolva a fotórealizmust. De nem feledhetjük, hogy a trendiség elvesztése nem értékmérő, hanem kötelező menetrend, s a realizmus befogadói stratégiái, a naturalizmus primer öröme, a bravúr csodálata vagy a médiakritika ugyanolyan jól működhetnek ezután is. A további értékelést pedig hárítsuk át a jövő szakembereire. 1 Lajta Gábor: A tárgy visszaszerzése. R. B. Kitaj és a figuratív festészet. I. Új Művészet 1995/9. 3 22 A globális iskolává terebélyesedő hiperrealizmus (angolszász területen szuperrealizmus, neo-latin nyelveken hiperrealizmus, Németországban olykor radikális realizmus) fő pártfogója a neves New York-i galerista, Louis K. Meisel. Az ő szerkesztésében jelent meg a közelmúlt legnagyobb, összefoglaló jellegű hiperrealista albuma. (Louis K. Meisel: Photorealism at the Millennium. Harry N. Abrams, New York, 2002.) Meisel galériájának kínálatában megtalálhatók a hiperrealizmus nagy öregjei (Chuck Close, Ralph Goings, Robert Bechtle, Richard Estes, Don Eddy, Richard McLean stb.), de 90-es évek körül fellépő fiatal alkotók is (Clive Head, Roberto Bernardi, Raphaella Spence stb.). 3 Kate Bush: „Cher Peintre, Lieber Maler, Dear Painter". ArtForum 2002/10 http://www.findarticles.eom/p/articles/miomo268/iso2o41/aio93213719 4 http://www.fkv.de/ausstellungen/archiv/malerei/malerei.html 5 Ld.: Hornyik Sándor: Avantgárd és popkultúra. Fejezetek a kilencvenes évek képzőművészetéből. In: Gyönyörű ez a mai nap. A nyolcvanas és a kilencvenes évek magyar művészete. Történet és elmélet. A szövegeket válogatta: Aknai Katalin — Rényi András, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Bp, 2003. 31. 6 Kitzinger Kata: A művészet mint világháló. Beszélgetés Kemény György tervező-grafikussal. Műértő 2003/10. 7. 7 Lajta: i.m. 52.
