Veszprémi Nóra - Szücs György: Budapest szétlövetése. Pauer Gyula ’56-os sztéléi (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

(Lechner-palota és az Örökimádás templom) látván megértettem, hogy teljesen elszabadult a pokol. Kedvelték a kimagasló tornyokat, kitűnő célpontnak tűntek, látványos volt a leomlásuk, különben is, ezek mind ateisták voltak. A felkelő forradalmárok is elveszítették a lejüket. Ellepték a még épen maradt háztetőket, onnan lövöldöztek. Apám a minőségi cipőgyárban dolgozott, amely szintén az Üllői úton volt. Csak egy karszalagot viselő nemzetőr kíséretében volt hajlandó hazajönni. Ekkor, apám hazatérte után, már csak elvétve fordult elő, hogy kikerültem az utcára. Figyelmemet a Rákóczi út felé fordítottam. Ekkoriban a Rákóczi út közepe táján, talán a Kenyérmező utcával szemben volt a Divatcsarnok. A Divatcsarnokot teljes egészében kirabolta a se forradalmárnak, se lelkelőnek nem nevezhető, tolvaj csürhe. Két dologra emlékszem nagyon élesen: a lépcsőbe taposott, ezáltal szögletessé váló, összesározott tetemekre, csalogató, szétdobált textilekre és egy tökéletesen kiégett harckocsi belsejében szénné égett szovjet katonára, akinek áll az elfeketedett hímvesszője, mint eg}' meggyújtott gyufaszál. Nagyon sokszor már nem engedtek ki, és én magam sem merészkedtem ki az utcára. A Kisfuvaros utca és a Vay Ádám utca között a Népszínház utca húzódik. En az egyik barátom Népszínház utcai erkélyéről néztem végig a pártház ostromát. Manókám, Lakosi Kálmán édesapja beparancsolt bennünket, mert igencsak fütyültek a golyók. Ezután ismét egy darabig csend lett. A moszkvai erők, a kommunista erők, úgy tűnt, bevégezték dolgukat. A városlakók kimerészkedtek az utcára. Főleg azok, akiknek halottaik voltak. Valaki kitalálta, hogy a Köztársaság tér alatt katakombák vannak, ahol a kommunisták által fogva tartott rabok sínylődnek. Alulról verik a föld mennyezetét, és ezt a téren álló több ezer ember hallani vélte. Ezek után megjelent egy hatalmas markoló erőgép, és mély gödröket ásott a térbe. Fölmásztak az akkori városi színház szellőző kéményére is, hátha ott van eg}' titkos bejárat. Az egész tér dübörgött, mindenki dobogott a lábával, végül nem találtak semmit. Csillag-potyogásokat is láttam, a homlokzatokról: a Kálvin téren, és sok más helyen. A Parlament csillagával nem bírtak a forradalmárok, szakembereket kellett toborozni. Elbeszélésem kezdetén mondtam, hogy én is ötven éven keresztül magamban dugdostam ezt az élményt. Most már el merem mondani. Végül is mindez, amit elmondtam, nem következett volna be, ha a szovjetek hazamennek a picsába. Ennyi. Budapest, 2006. május 3.