Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Norman Rosenthal Művészet és katasztrófa Kelet-Németország gyűjteményei a nemzeti politika tükrében
Már 1953-ban, a drezdai III. Német Művészeti Kiállításon megmutatkoztak az első következmények, amint az a katalógus előszavából kiderül: „A normatív realizmus-fogalom végleg gyökeret vert: tipikus, pártos, pozitív, népközeli. ... Folytatni kell a formalizmus elleni harcot, míg az utolsó polgári, a művészetre nézve káros nézetek és szokások el nem tűnnek a művészek fejéből." 2 "' A következő évtizedekben megfigyelhető volt a rendszer ideológiai lazulása, ami egészen odáig vezetett, hogy a Német Szocialista Egységpárt 1972-es kongresszusán Erich Honecker (1912-1994) ún. Nyitás a tágasság és szokszínűség felé programjának keretében a politikai bizottság egyik tagja, Kurt Hager (1912-1998) emlékeztette a hallgatóságot: „Az új formák, eszközök és technikák keresése elengedhetetlen ... A konfliktusmentesség nem felel meg a szocialista művészetnek, hanem művészetünk életigazságai elleni vétség." 21 Talán mondhatjuk, hogy az NDK művész prototípusa Willi Sitte volt (sz. 1921), aki 1974-től az NDK Képzőművészeti Szövetségének elnöki tisztét töltötte be. Az ötvenes években készült korai művei az olasz művészet, elsősorban a kommunista festő, Renato Guttuso (1912-1987) erős befolyása alatt álltak, idővel azonban egyre inkább kialakított egy vastagon festett, fülledt expresszionizmust, amely Menzel, Corinth és Kokoschka műveire nyúlt vissza, és látszólag szándékosan csúf realizmussal élt, amellyel leginkább önmagát parodizálta. Ez egyébként számos kortársát jellemezte, így például Bernhard Heisiget (sz. 1925) is. Werner Tübke (1929-2004) esete még érdekesebb. Rendkívüli, Dalira emlékeztető tehetségét egy olyan, erősen retrográd festészetben használta fel, amely talán még a náci időszakban is tetszést aratott volna. Tübke Luthert a német vezér ősképeként ábrázolta, és A korai polgári forradalom Németországban című monumentális képén (1983-1987) az 1525-ös parasztháború hasonló módon utal a Német Demokratikus Köztársaságra. Ennek a festménynek a központi alakja Thomas Müntzer, az NDK-s propaganda népszerű eszményképe. Bizonyára hasznos volna a nácik és az NDK művészetpolitikája közötti párhuzamok és különbségek alapos és világosan körvonalazott elemzése, ami tekintetbe venné az olasz fasizmust és a szovjet-orosz kommunizmust is. Az olasz és orosz mozgalmak kezdetben mindenesetre szorosan együttműködtek az avantgárddal, ami az utóbbi esetében később épp az ellenkezőjére fordult. Mindannyian túlméretezett építkezésekbe fogtak, amelyek mélyreható hasonlóságokat mutatnak. Végül pedig mindegyik mozgalom részben a 19- század nacionalista realizmusában kereste a gyökereit. Az NDK esetében a művészet igazi fejlődése ismét az emigrációban zajlott le - néhány esetben belső emigrációban -, ugyanis sok művészt eltiltottak a kiállítási lehetőségektől, ezért a jelentősebbek útja, ha megfelelő becsvággyal is bírtak, Nyugat-Németországba vitt. Valószínűleg nem véletlen, hogy olyan, nemzetközi elismertségnek örvendő kortárs német művészek, akik a hatvanas években találtak magukra, sok esetben az NDK-ból származtak, itt folytatták tanulmányaikat, és itt kezdték pályafutásukat. Georg Baselitz 1938-ban Hans Georg Kern néven Szászországban született. Iskolái elvégzése után a keletnémet Akademie der Feinen und Angewandten Künste hallgatója lett, ahol Walter Womackánál (sz. 1925) tanult, míg „szociálpolitikai éretlenség" címén ki nem zárták, majd 196l-ben, amikor a berlini falat felhúzták, a helyes oldalon találta magát. Sigmar Polke 194l-ben született az alsó-sziléziai At Oelsben, de családja 1953-ban Düsseldorfba költözött. A. R. Penck, aki 1939-ben Drezdában született, 1980-ig élt az NDK-ban. Hivatalos karriert nem futhatott be Keleten, és csupán Georg Baselitzhez, illetve közös műkereskedőjükhöz, Michael Wernerhez fűződő kapcsolatának köszönhette, hogy megmaradhatott független, sőt anarchista művésznek, mígnem 1980-ban végül sikerült elhagynia az NDK-t. A szintén drezdai Gerhard Richter (sz. 193D kezdetben díszletfestőként és reklámgrafikusként dolgozott. I952-I96O között a drezdai Hochschule für Bildende Künste növendéke volt. Miután kiderült, hogy nem tud megbarátkozni a szocialista realizmussal, Düsseldorfba költözött, ahol folytatta tanulmányait, és Baselitzhez hasonlóan nemzetközileg elismert művész vált belőle. 22 Idézet uo., 17. sk. 23 Idézet uo., 23.
