Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség
ő mindenen felül tud kerekedni. Ami az udvarban és az országban történt, az mind - legalábbis elméletileg őrá vonatkozott. Ennek a királynak valóban különleges karaktere volt: tanulmányaihoz hozzátartozott a művészi technikák és az építészeti alapismeretek elsajátítása is. Egy Európát átszelő Grand Touron bővítette látökörét. Tehetséges művészeket fedezett fel, és értette a módját, hogy magához kösse őket. Nemcsak kivitelezőként számított rájuk, de a tervezésbe is bevonta őket. Drezdát kiemelkedő luxusművészeti központtá tette, amely szinte kizárólag a királyi igényeket szolgálta. Fő mesterei a szobrász Permoser és az udvari ötvös, Johann Melchior Dinglinger voltak. Jellemző ezeknek a művészeknek az öntudatára az a magyarázat, amelyet Dinglinger miniatűr udvari színházához, az Aureng-Zeb nagymogul születésnapját ünneplő delhi udvari állam ötvösművű ábrázolásához (1701-1708), a Grünes Gewölbe egyik legnagyobb kincséhez fűzött. Ennek készítésekor „ugyan nem mindig egy-egy dolog természete szerint járt el, mégis mindent nagyon művészien és invenciózusan állított elő, mert a természet más dolgokban is gyakran behódol a művészetnek, hiszen a természetet a művészet javítja fel"." Erős Ágost a gyűjteményeket korábban elképzelhetetlen mó«don bővítette, azoktól ugyanis - a Versaillesban székelő, mérvadó francia király, XIV. Lajos, azaz a Napkirály példáját követve - azt várta, hogy az uralkodó „nagyságát és ragyogását" (grandeur et splendeur) sugározzák. A Kunstkammer immár elavultnak számított; a királyi gyűjteményeket a racionalizmus alapelvei szerint osztották fel újra. így újonnan jött létre az antik gyűjtemény, a Grünes Gewölbe és a porcelángyűjtemény. A Zwinger többek között az 1848-as forradalomban elpusztított természettudományi kincsek őrzésére és bemutatására is szolgált, és a „Palais Royal des Sciences" nevet kapta. A képtár annak az utasításnak a nyomán jött létre, hogy a Jüdenhof téren álló istállóépületben gyűjtsék össze a kastélyokban szétszórt képeket. Különbséget tettek a kastélyterek díszítésére szolgáló képek és a galériába való képek között. A képtárat először mégis a királyi palota ünnepi emeletén helyezték el. Legrégebbi állapotát Iccander (Johann Christian Crell) 1726-ban a következő szavakkal írta le: „az Óriások Terme mellett kezdődik a képgaléria, amelyben nemcsak a sok kristálycsillárt és az ember nagyságú tükröket csodálja meg minden külföldi, hanem körben a páratlan párizsi tapétákat is, amelyeken a figurák olyan természetesnek hatnak, hogy az ember elevennek véli őket. Ezt a galériahelyiséget karnevál idején a bankárok foglalják el, királyi gyűlések alkalmával pedig a magas rangú vendégeknek terítenek itt asztalt". IS Itt a művészetet másféleképpen alkalmazták. A tereket gondosan díszítették, papír- és selyemtapétákkal, faburkolatokkal értek el különböző, pontosan összehangolt színhatásokat. Egy 1783-ban írt beszámolóból kiderül, hogy inkább az összhatás volt fontos: „A mennyezet fehér, festetlen, a falakat zöld damaszttapéta borítja, ezt aranylécek és felül ugyanilyen lombdíszek egészítik ki, előttük pompás arany keretbe foglalt képek függnek". 16 Ebben a korszakban minden aggály nélkül csonkították vagy toldották meg a képeket, hogy a falfelületeket teljes terjedelmükben és szimmetrikusan töltsék ki. A kifüggesztés rendjében azonban még megőrződtek a Kunstkammerek szimbolikájának egyes elemei: nagy becsben tartották a képcsoportokat és a ciklusokat, például az évszakokét, a földrészekét és más efféléket. Hangsúlyossá tették a fontosabb tengelyeket, párok kialakításával, szimmetriával és hasonlókkal hoztak létre kapcsolatot egyes képek között, egyszersmind utaltak az uralkodóra és erényeire is. Egy paradigmaváltás tanúi vagyunk: ezeknek a műbarátoknak a kép nem mint valaminek az ábrázolása volt fontos, nem is a témája és használata okán, de nem is a művészet történetének bemutatása volt a cél, hanem nyíltan a gyönyörködtetést szolgáló esztétikai kvalitása miatt értékelték, s emiatt váltak a sikamlós ábrázolások is különösen keresetté. Ebben a korszakban, amelyben az esztétika fogalma kialakult, a bőséget és a pompát - mindenekelőtt az ötletes és utalásokban gazdag, groteszk és játékos ornamenseket - kedvelték. A későbbi nemzedékek azonban helytelennek érezték azt, ahogy ekkor az antik szobrokkal bántak, mindenekelőtt dekoratív elrendezésüket bírálták a drezdai Nagy Kertben, főleg azért, mert ez nem volt más, mint Antoine Watteau parkokat ábrázoló festményeinek megelevenítése. A gyűjtők mesterséges világokkal vették körül magukat, és behunyták a szemüket a valóság előtt. Németországban úgy 1700-tól kezdve az ízlés bámulatos kifinomulását figyelhetjük meg. A művészi kvalitás iránti érzék oly sok helyen bontakozott ki, hogy lehetetlen mindet megfelelően tárgyalni; Gothát és Schwerint itt éppen csak megemlíthetjük. A barokk pompát rafinált, változatos ornamensekkel helyettesítet14 Az idézet forrása: Suckale: i. m. (13. j.), 340. 15 Az idézet forrása: Marx, Harald - Magirius, Heinrich: Gemäldegalerie Dresden. Die Sammlung Alter Meister, Der Bau Gottfried Sempers. Leipzig 1992, 8. 16 Marx-Magirius: i. m. (15. j.), 10.
