Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség

németalföldit, Conrat Meit wormsi szobrászt, a felső-frankföldi származású id. Lucas Cranachot pedig Bécsből hívatta magához. Továbbá a legismertebb kívülálló mestereket is ellátta megrendelésekkel, így a nürnbergi Albrecht Dürert és Peter Vischert, az augsburgi Hans Burgkmairt és a würzburgi Tilman Riemenschneidert. Frigyesnek valószínűleg volt egy itáliai módra berendezett studiolója, azaz kabinetje, amelyben különböző, jórészt kis formátumú műtárgyakat őriztek: antik érméket és medalionokat, kisbronzokat, illuminait kéziratokat, rajzokat és grafikákat, metszett gyöngyházakat és más virtuóz faragványokat, valamint többnyire mitológiai témájú táblaképeket. A fejedelem gyűjtőszenvedélye - csakúgy, mint fivéréé, Ernő magdeburgi érseké - még egy területre kiterjedt: az ereklyék megszerzésére. Wittenbergi kastélytemplomának kincstárában végül több mint ötezer ereklye gyűlt össze, és mindegyik értékes foglalatot kapott, mely gyakran maga is az ötvösművészet mesterműve volt.

6 Fivére és utóda, Állhatatos János mégsem átallotta 1530 körül az összes ereklyetartót beolvasztani, és azokat a szó szoros értelmében aprópénzre váltani. Ez egyfajta hivatalos képrombolás volt, nem úgy, mint az, amit 1521-ben Wittenbergben Andreas Karlstadt kezdeményezett. A Kunstkammer volt az első olyan tér, amelyet gyűjtemények őrzésére alakítottak ki, s ez egyúttal tudós tanulmányok színhelye is volt. A képek és a szavak bennük összetartoznak, ezért a gyűjtemények szomszédságában többnyire könyvtár is található. A reneszánsz kastélyt olyan szimbólumként fogták fel, amely a fejedelmet és annak e világban elfoglalt magas állását foglalja keretbe. A Kunstkammer - Sámuel Quiccheberg 1565-ben publikált nézete szerint - a fejedelem tanultságát demonstrálta: itt a műalkotások (artefacta) tudományos eszközökkel, térképekkel, szerszámokkal (scientifica), valamint naturáliákkal (mirabilia naturae, csodálatos dolgok Isten titkos műhelyéből) együtt alkották a világ képmását." A művészetnek szentelt termek magasabb rangúnak számítottak, mert az emberi teremtőerőt a természet fölé helyezték. A fejedelmek mellett tudósok, művészek és egyes magánemberek is felépítettek efféle gyűjteményeket. A képeket és a tárgyakat átgondoltan rendszerezték, és különféle, szorosan egymás mellett álló szekrényekben, valamint polcokon, dobozokban és fiókokban helyezték el. Ezek a tárolóeszközök olykor igényes műalkotások, és maguk is egy-egy önálló kozmoszt alkotnak. Az egyes gyűjtemények jelentős mértékben különböznek egymástól. A drezdaiban a 7353 szerszám, illetve a 442 darab tudományos eszköz és óra a hangsúlyos, ezek teszik ki a kiállított állománynak mintegy a nyolcvan százalékát. Művészet és kézművesség között nyilvánvalóan nem tettek olyan éles különbséget, mint ma. A szerszámokat és az eszközöket az egyes tevékenységi körökhöz rendelték hozzá. Ki is lehetett kölcsönözni őket.

8 A Kunstkammerek tehát nemcsak a tanulást és a szórakozást szolgálták, hanem a gyakorlati és technikai készségek fenntartását és fejlesztését is. A drezdai kastélyban ezen kívül volt még egy portrégaléria, egy érem-, egy kincs-, egy ezüstés egy fegyvertár is. Miben különbözik a művészet akkori értelmezése a miénktől? Ma a művészetet szinte kizárólag esztétikumként fogadjuk be. A Kunstkammerbe szánt képeknek viszont ügyességet, sőt virtuozitást is kellett demonstrálniuk. Ennek ellenére a téma sem volt mellékes. A képek hol természettudományos pontossággal adnak vissza dolgokat, hol pedig tudós történetet beszélnek el, a reprezentációt szolgálják, vagy áhítatot igyekeznek kelteni. A humanizmusban a tanultság elmélyülése ahhoz vezetett, hogy a művészetet jelentéssel telítették. Ezt segítette elő a protestantizmus is, ahol csak a szó számít, a kép bizonyos keretek között megengedett és hasznos, de nem szükséges, a szóhoz képest alárendelt szerepű. Kétségbe vonták azt az ókorban és a középkorban uralkodó felfogást, hogy az emberekre a szemükön keresztül jobban lehet hatni, mint a fülükön át. A Kunstkammerek kora egyúttal a képrombolások kora is. A természet műveit is másképpen látták. A természetet az isteni „kinyilatkoztatás" egyik formájának tekintették. Ennek értelmében a teremtő minden teremtménynek egy önmagán túli, felsőbb régiókba mutató jelentést adott. Egyes természeti jelenségek, például a drágakövek különleges aurával rendelkeztek. Ezek ma is kiváltképp értékesnek és szépnek számítanak; tisztaságuk, súlyuk és művészi csiszolásuk alapján értékelik őket. Korábban azonban egészen más sajátosságokat emeltek ki. II. Rudolf császárról (született: 1552, uralkodott: 1576—1Ó12), korának legjelentősebb gyűjtőjéről, azt írják, hogy ő „a drágakövekben ... Isten nagyságát és kimondhatatlan hatalmát szemléli, amely az egész világ szépségét ily parányi testekben egyesíti, és - úgy tűnik - minden más dolog erejét is beléjük foglalja". Azért szerette körülvenni magát velük, „hogy mindig szeme előtt legyen az istenség visszfénye és derengése".

9 „A természet könyvének" tanulmányozása annyit jelentett, hogy tudós munkálatokkal feltárják szimbolikáját. Ez közeli rokonságban állt a teológiai Cárdenas, Livia: Friedrich der Weise und das Wittenberger Heiltumsbuch. Mediale Repräsentation zwischen Mittelalter und Neuzeit. Berlin 2002. Roth, Harriet: Der Anfang der Museumslehre in Deutschland. Das Traktat „Inscriptiones vel tituli theatri amptissimi" von Samuel Quiccheberg. Berlin 2000; Berliner, Rudolf: Zur älteren Geschichte der allgemeinen Museumslehre in Deutschland. In: Münchner Jahrbuch der bildenden Kunst 5 (1928), 327. skk. Ezzel ma már csak Svédországban. Carl Gustaf Wrangel Skokloster nevű kastélyában találkozunk. Distelberger, Rudolf: Gold und Silber, Edelsteine und Elfenbein. In: Seibt, Ferdinand (szerk.): Renaissance in Böhmen. München 1985, 282.