Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Hetedik fejezet. A szakmúzeumok világa
Hetedik fejezet A szakmúzeumok világa A 19. század folyamán fokozatosan nőtt az érdeklődés az Európán kívüli kultúrák, illetve a természettudományok iránt. A növekvő méretű gyűjtemények új elhelyezési formákat és azt a tudományos specializálódást igényelték, amely az 1850es évek után indult meg. Számos szakmúzeum - tengerészeti, ásványtani, zoológiai, antropológiai - létesült, Lipcsében Paul de Wit hangszergyűjteményt hozott létre. Sok természettudományi objektum, amely korábban uralkodók vagy más magánszemélyek tulajdonában lévő természetrajzi gyűjteménybe tartozott, átkerült a szakmúzeumokba. Itt rendszerezték, és tágabb összefüggésrendszerbe helyezték őket. A látogatók előtt is nyitva álló új tudományos múzeumok és gyűjtemények megalapításával ugrásszerű fejlődésnek indult a természettudományos kutatás. A Föld legtávolabbi helyeire indultak expedíciók, hogy a természetet a legmagasabb hegycsúcsoktól egészen az óceánok legmélyéig kikutassák. Fiatalinas hajók rakterei teltek meg kőzetekkel és ásványokkal, lepréselt növényekkel és preparált állatokkal. Ezeknek a tárgyaknak a besorolásánál „a gyűjtemény egészének eszméje" lebegett a gyűjtők szeme előtt, melynek megvalósítása csak minden fellelhető természeti kincs lehető legsokoldalúbb és tervszerű összeállításával sikerülhet. Általánosan elfogadott volt, hogy egy-egy faj ún. típuspéldányait, például egy növény meghatározásához használatos referenciadarabokat központilag összegyűjtsék, és nemzeti kincsként őrizzék. Az efféle típuspéldányok a mai napig egy-egy gyűjtemény legértékesebb darabjait képezik, és kihalt állatfajok esetében azok utolsó megmaradt tárgyi emlékeiként tarthatók számon. A néprajz (etnológia) csupán a 19. század második felében vált önálló tudománnyá. Kezdetben felfedezők, kereskedők és misszionáriusok beszámolóin alapult, később azonban az egyre célzottabb expedíciók nem csupán a megismerés fontos forrásaivá, hanem a megalakuló néprajzi múzeumok legfontosabb tárházává is váltak. Ezekben a gyűjteményekben az idegen kultúrák anyagi természetű kincseit gyűjtötték és őrizték. Ebben az értelemben egy-egy gyűjtemény maga is a néprajznak az emberrel és a népekkel foglalkozó önálló tudománnyá válásáról tanúskodik.
