Szücs György szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914, Családi vezető (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/2)

A CSENDÉLET a 16. században kialakult műfaj. Megfestésénél hol az anyagszerűség, hol a szimbolikus tartalom, hol a díszítőfunkció került előtérbe. A fauvizmus és kubizmus születése idején a csendélet műfajában a formai kísérletek érvényesülnek. A magyar festők csendélet-festészetére Matisse mellett a legnagyobb hatást Cézanne gyakorolta. Cézanne egyik lényeges újítása, hogy a reneszánsz perspektíva szabályait újraértelmezte, a tárgyakat egy kompozíción belül több nézőpontból ábrázolta és szándékosan torzította. A magyar festők átvették tőle ezeket a kompozíciós sémákat, a megdőlt teret, a torzított formákat azonban gyorsan, lendületesen és kevés, többnyire tiszta színekbe összefogott kontrasztok segítségével festették meg. Bornemisza Géza Csendélet (Csendélet fehér vázával) című képén nehéz megállapítani, hogy az asztal hogyan helyezkedik el a térben. A festő a tér különböző elemeit sík felületekkel helyettesítette. El lehet különíteni az asztal síkját a padló, illetve a fal síkjától? Bornemisza Géza: Csendélet (Csendélet fehér vázával), 1909 Kecskeméti Képtár Márffy Ödön csendéletein a szerkezet és a színezés egyensúlyára törekedett: „már nem a véletlenre bíztam magamat, hanem a képeimet konstruktive igyekeztem felépíteni. De mindig döntő szerepe volt a színben jelentkező látomásoknak, s ez szinte életem végéig bennem maradt: a színek domináló szerepe. Noha konstruktive építettem, kolorista voltam, s az is maradtam." Márffy Ödön: Csendélet, 1910 körül Collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown