Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - SOPHIE BARTHÉLÉMY: Pan! Dans l'oeil... A magyar Vadak fogadtatása a párizsi szalonokban a korabeli francia kritikák tükrében (1904-1914)
SOPHIE BARTHÉLÉMY Pan! Dans l'oeil... 1 A magyar Vadak fogadtatása a párizsi szalonokban a korabeli francia kritikák tükrében (1904-1914) Első látásra úgy tűnhet, hiábavaló és reménytelen vállalkozás belevágni egy ilyen témába, hiszen olyan keveset írt a korabeli francia sajtó a 20. század első évtizedében a párizsi szalonokban kiállító magyar festőkről. Általánosságban véve azt lehet mondani, hogy a francia kritikusokat elsősorban a hazai művészek érdeklik, és ez alól csak az oroszok, németek és skandinávok kivételek, akik olykor felkeltik a - ritkán jóindulatú - kíváncsiságukat. A szalonokról szóló beszámolók alapos tanulmányozása azt mutatja, hogy függetlenül az újság jellegétől vagy politikai irányultságától, sok kritikus idegengyűlölő, és nem habozik az „idegen művészet inváziójával" riogatni az olvasókat, mondván, hogy az árthat a francia művészetnek, sőt akár meg is fertőzheti azt. A szélsőséges nacionalizmus és a művészetkritika magától értetődő szubjektivizmusa mellett van ennek egy objektívabb és érhetőbb oka is, nevezetesen a párizsi szalonok zsúfoltsága, mely az újságírók látogatását sokszor valódi harci feladattá változtatta. Nem könnyítette meg ugyanis munkájukat a kiállítók és a bemutatott művek egyre növekvő száma, különösképpen a Salon d'Automne-on (Őszi Szalon) és a Salon des lndépendants-on (Függetlenek Szalonja), és épp ezért beszámolóikban nem is törekedhettek a teljességre. Az újságcikkek olvasásakor az is világossá válik, hogy mind földrajzi, mind kulturális értelemben mennyire ismeretlen volt Közép-Európa sok kritikus számára. 2 Párizs a szalonok vonzásában A Párizsban tartózkodó fiatal magyar festők számára tanulmányaik színterei, a magángalériák és a kávéházak, amelyeket lelkesen látogattak, alkalmat nyújtottak arra, hogy találkozzanak és eszmét cseréljenek francia példaképeikkel, bemutatkozni azonban a kiállításokon való részvétellel tudtak. A párizsi művészeti életet akkoriban az évente megrendezett négy nagy kiállítás alakította, melyekről a kor lapjai, az általánosak éppúgy, mint a szaklapok többé-kevésbé részletes és polemizáló formában tudósítottak. A két hivatalos 3 Szalon: áprilisban a Société Nationale des Beaux-Arts-é (Nemzeti Szépművészeti Társaság) és májusban a Société des Artistes Français-é (Francia Berthe Weill emlékiratainak borítója, 1933 Rippl-Rónai József: Párizsi kávéház A Ház, 1909 Művészek Társasága); és két avantgárd kiállítás volt: a Salon des Indépendants 4 márciusban és a Salon d'Automne 5 októberben. A fiatal magyar művészek lényegében ez utóbbi kettőn vettek részt, mert vonzóbb volt számukra e két szalon újító szelleme és botrányíze, mint a hivatalos kiállítások hideg és kimért légköre. 6 Ezenkívül a Salon d'Automne-on és a Salon des lndépendants-on találkozhattak Matissenak és legmerészebb vetélytársainak műveivel. Két előfutár: Rippl-Rónai József és Csók István Rippl-Rónai és Franciaország Rippl-Rónai nyitotta meg az utat, melyet később honfitársai is követtek: a müncheni Képzőművészeti Akadémián kezdte meg tanulmányait; 1887 tavaszán Párizsba ment, ahol ösztöndíjasként Bouguereau és Robert-Fleury tanítványa volt a Julian Akadémián, 7 majd pedig a magyar zsánerképfestő Munkácsy Mihály segédje lett. A Volpini kávéházban 1890-ben rendezett Gauguin-kiállítás, valamint találkozása ugyanebben az évben Maillollal - aki bevezette a párizsi társasági életbe és a Nabis festők körébe - hamar letérítették az akadémikus festészet útjáról, melyet párizsi mestereitől és honfitársától tanult.
