Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

MAGYAR VADAK - ÉLETRAJZOK

Dénes Valéria (Budapest, 1877. november 2 - Pécs, 1915. július 18.) Dénes Valéria a magyar századforduló új művészeti nyelvezetének megteremtői között különleges helyet foglal el. Életében a művészet és magánélet, szakmai elhivatottság és szerelem szorosan összefonódott. Férjével, Galimberti Sándor festőművésszel teljes szemléleti közösségben, a legújabb művészi törekvések sajátos szintézisét alkották meg az 1910-es évek első felében. A két alkotó pályája a nagybányai empirikus látványelvűségtől és kolorisztikus naturalizmustól fokozatosan a valóságtól elvonatkoztató, általános törvényszerűséget felmutató képtér kidolgozásáig fejlődött, mely idővel egyesítette az expresszionista és kubista felfogást is.

1 E folyamatban a nagybányai neósok, majd Matisse és a francia fauve-ok szerepe döntő volt. Dénes Valéria tanulmányait Budapesten Vajda Zsigmond festőiskolájában, illetve 1903-tól Szablya-Frischauf Ferenc szabadiskolájában kezdte, és 1907-től a nagybányai művésztelepen folytatta.

2 Hihetetlen gyors volt a fejlődése: 1906-tól már kiállításon mutatta be műveit, és 1909-től részt vett a Szablya-Frischauf által vezetett Kéve-művészcsoport tárlatain is. 1907-1913 között majd' minden évben megfordult Nagybányán, a művésztelepen a francia fauve-ok szellemiségét képviselő neós irányzathoz kapcsolódott - az e csoportba tartozó Galimberti Sándorral is a művésztelepi munka során ismerték meg egymást. 1908 körül a szemléleti közösség hasonló kompozíciós megoldásokhoz vezetett a neósok körében. Többen, így Dénes Valéria, Galimberti Sándor is az emelt nézőpontos városkép-ábrázolást gyakorolták. Dénes Valéria legkorábbi ismert képén (Nagybányai városrészlet)

3 az előtér hangsúlyos háztetőrészlete Ziffer Sándor, a nézőpont megválasztása Tihanyi Lajos ugyanezt a motívumot választó festményéhez (kat. sz. 236.) közelálló képi megoldást eredményezett. A mű a komplementer színek hangsúlyosan dekoratív kontrasztjaira épül. Ragyogó színcsengésével az egyik legszebb neós tájképnek tekinthetjük, amelyen a derűs líra és feszes tömörítés hihetetlen erőt sugárzó módon összegződik, bár a táj kevésbé hangsúlyos, mint Tihanyi vagy Ziffer hasonló kompozícióiban. Az alig modellált színtestek kiegyenlítettsége inkább Gauguinre utal: a francia mester egyfajta katalizátor, összekötő a fauve tájképek és a hagyományos nagybányai tájkép között. Dénes Valéria 1910-ben a művésztelep beszűkülő lehetőségeiből kiutat keresve Párizsba utazott, hogy a legújabb művészi eredményeket megismerhesse. Szenvedéllyel vetette bele magát a város lüktető életébe, boldogan szívta magába üdítő levegőjét. A Luxembourg Múzeum mellett, a rue de Vaugirard 23. számú ház egyik bérlakásában lakott, és lázasan dolgozott, hogy műveit beadhassa a párizsi kiállításokra. 1910-től a párizsi Salon d'Automne, 1911-től a Salon des Indépendants kiállításain is részt vett. A Salon d'Automne 1910-es kiállításán például két Cluny kert című műve is szerepelt:

1 Lelkesen említette barátnőjének írt levelébem Manet, Gauguin és Cézanne kiállításait, és a tárlatlátogatásokkal egyidejűleg tovább képezte magát: 1910-1911-ben feltehetően már Matisse növendékeként. Kapcsolata a szintén Párizsban tartózkodó Galimberti Sándorral ebben az időszakban mélyült el. Közösen tervezték, hogy elkísérik Matisse-t marokkói útjára, vélhetően 1911-1912 telén.

6 A fauvizmus nemzetközi tekintélyű mesterével való találkozás új korszakot nyitott mindkettejük munkásságában. Matisse növendékeinek a szerkezet elsőbbségét hangsúlyozta, illetve sokat beszélt a látvány átéléséből fakadó intenzív élményről, arról a belső feszültségről, ami az ábrázolt motívumból árad.' Dénes Valéria párizsi képein a nagybányai felfogás után a Matisse által képviselt fauve stílus bontakozott ki, amelytől a mester ekkor már eltávolodott. Csendéletein és a tájképeken súlyos, fekete kontúrokba zárt színtömbök jelennek meg, ami egy expresszív, új értelemben vett térkifejtés irányába mutat. A tónusokban tagolt, pasztózus ecsetkezelés nyomán a közvetlen látvány mindinkább háttérbe szorult, és a kompozíció expresszív látomássá alakult át. A Virágcsendélet (1913) című kompozíción a tér elbizonytalanított: míg az asztal háromdimenziós jellege a nézőpont megemelésével jól érzékelhető, a háttér a szélesen elterülő virágcsokor és a töredékesen kivehető tárgyak segítségével lezárja a kompozíció kifutását.

8 A művész anynyira közelről mutatja a tárgyakat, hogy alig látszik valami a térből. Az élénk, disszonáns színek és kontrasztos formák, határozott kontúrok Matisse közvetítésével a német expresszionistákat is felidézik. Dénes Valéria táji kompozíciói közül a Cluny kert emelhető ki, amelyen a művész szilárd, háromszög kompozícióba ágyazza a központi szoborcsoportozatot. A sötét kontúrokkal és komplementer színekkel tagolt kép felfokozott drámai látomásként nehezedik rá az előtérre és a háttérként szolgáló táji részletekre. A hosszabb párizsi tartózkodás mellett férjével gyakorta tettek kisebb tanulmányutakat: új meg új helyszínek bukkantak fel a Magyarországra küldött levelekben és az elkészült műveken is. Párizs és Nagybánya mellett a provence-i vidék, St.-Raphaël, Brugge és Dieppe nevével találkozunk, majd a világháború kitöréskor először Amszterdam, később a Hága melletti Scheveningen tűnik fel - e városokban talált néhány hónapra menedéket a házaspár.

9 Dénes Valéria és Galimberti egymáshoz nagyon közel álló művészi felfogása tehát a közösen eltöltött párizsi években alakult ki. Műveik olyannyira azonos szellemben készültek, hogy nehéz megkülönböztetni őket. A képek jelzete esetenként egyértelmű eligazítást ad, bár Dénes Valéria ebben nem volt következetes. Különböző módon szignálta alkotásait: a GDV ugyanúgy előfordul, mint a DV, esetenként mindkettő, de gyakori a jelzés nélküli mű is. Dénes Valéria: Cserepes csendélet, 1910-es évek eleje Kat. sz. 123.