Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

életkora miatt nem is kapta meg ezt a szerepet, amire egyébként igen nagy kedvet érzett. A magyar Vadak másik két főszereplője még fiatalabb is volt, mint francia homológjaik: Czóbel Béla 1883-ban, Berény Róbert pedig 1887-ben született, tehát 1906-ban tizenkilenc évesen állított ki a Salon d'Automne-ban. Mindez azt jelenti, hogy a franciák és a magyarok iskolázottsága a fiatalabbak esetében megegyezett, s csak a náluk idősebbek, így Matisse, Rippl-Rónai és Kernstok esetében tért el. Akadémiák és magániskolák A párizsi Académie des Beaux-Arts mint a képzőművészeti felsőoktatás intézménye 1795-ben alakult meg, 19. századi hagyományait még a 20. század elején is természetszerűleg megőrizte. Többek közt Adolphe W. Bouguereau, Benjamin Constant voltak jellegzetes mesterei. Az oktatás módszere egy előre meghatározott menetrend szerint a növendékek képességeinek fokozatos fejlesztésére irányult, ami alapvetően a gipszminták másolását jelentette, először rajzban, majd pedig festményben, illetőleg plasztikában. Sok invenciót, eredetiséget sem a tanárnak, sem a tanítványnak nem hagyott. Mindamellett kivételek az Akadémián is akadtak, így elsődlegesen Gustave Moreau személyében. Maurice de Vlamick: A Szajna és Le Pecq, 1906. Kat. sz. 306. Kunsthaus Zürich, Zürich © HUNGART 2006 Az akadémiai képzés - annak minden negatív és ritka pozitív sajátosságaival együtt - nem mindenkinél játszott egyformán fontos szerepet. Vlaminck például autodidaktaként csatlakozott a fauve társasághoz, de ez a „hiányossága" nem érzékelhető alkotásaiban (kat. sz. 306.). Sőt, mintha különös erőt és szabadságot kölcsönzött volna neki, legalábbis egy rövid időre. Vele szemben elsődlegesen Matisse tekinthetett vissza egy igen hosszú tanulmányi periódusra, ami már 1890ben elkezdődött, és tulajdonképpen csak 1905-re ért véget. Mindamellett éppen Matisse példája bizonyítja, hogy a túlságosan is maradinak, elavultnak tartott akadémiai, illetve a liberálisnak, modernebbnek tartott magániskolái képzés modellje nem mindig felelt meg a valóságnak. Matisse ugyanis először a Julian Akadémiára iratkozott be 1890-1891-ben, méghozzá elég rossz időpontban. Azok a Nabis-festők ugyanis, akik Gauguin elveinek leglelkesebb hívei voltak, mint Paul Sérusier, Maurice Denis, Edouard Vuillard, Félix Valloton és mások, már egy évvel korábban elhagyták az iskolát. Matisse tehát értelmetlennek érezte, hogy továbbra is ott maradjon. Professzor, igazi mester és igazi művésztársak nélkül légüres térben érezte magát, s végül, ha tökéletesen nem is adta fel a Julian Akadémián folytatott tanulmányokat, teljes tudatossággal egy valódi mestert keresett magának. S így, többszö-