Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - SZÜCS GYÖRGY: Táj és természet, ember és város
lassú döcögéssel kiindul az állomásról..." - egészítette ki néhány vonással a szavakkal felrajzolt tájképet Iván Ede. 35 Itt már nem csupán arról van szó, ahogy a látvány szépsége spontán módon megragadja a kíváncsi riportert, hanem az az eredmény is érzékelhető, hogy évek során a modern művészek képeik segítségével átalakították a látást, s egy idő után a tárlatlátogatók már az ő szemükkel pillantanak végig a valóságos tájon. 36 A Ferenczy által megtalált városképi elem, a református templom messzire tekintő tornya bizonyult az egyik legsikeresebb nagybányai témának a városi részleteket előszeretettel feldolgozó „neós" generáció számára. „A templom tornya eddig részben bádoggal fedett volt, a bádogozást pedig az idő már annyira megviselte, hogy itt-ott bomlásnak indult; ez évben tehát a bádogozás egészen vörösrézzel cseréltetett fel, a kupola újonnan festetett, a torony gombja, csillaga megaranyoztatott, az óra megjavíttatott..."- számolt be a motívum 1901-es (újjá)születéséről a krónikás. 37 A hegyes-völgyes vidéket a város főterével összekötő híd mellett magasodó református templomot a festők szinte „körbefényképezték", szemből karcsú felkiáltójel formáját mutatta, oldalról a templomhajóval méltóságteljesebben jelent meg, míg hátulról, a Libamező tájékáról a Zazar menti tájképek gyakori lezárója volt. „Ebbe a piros toronyba különben szerelmesek a piktorok. Budapesten is mindig ugy szoktam megtalálni a tárlatokon a nagybányai képet, hogy keresem a gömbölyű fejű piros tornyot" 38 - lelkesült fel az 1912-es jubiláris kiállításon a játékos kedvű névtelen szerző. Nyilvánvaló, hogy a három, eltérő karakterű motívumtípus festői megjelenítése a legkülönbözőbb felfogású művészek munkásságában egyéni stílusuk szabályai szerint valósult meg. Az 1906 utáni nagybányai művek egy nagyobb csoportját, a felülnézetes városképeket vizsgálva viszont egy sokkal lényegesebb, paradigmatikus mozzanatra bukkanunk, arra a szemléletváltásra, ahogy a művészek a hagyományos tájképek és veduták távoli, tulajdonképpen panorámaszerű ábrázolásait meghaladva a felülnézetes nézőpont tudatos megválasztását új kép- és térszervező lehetőségként kezelték. Borisz Uszpenszkij nyelvész és elméletíró volt az, aki felhívta a figyelmet a nézőpont kijelölésének alapvető, s nemcsak az irodalmi műalkotásokra jellemző fontosságára, amelyből a perspektíva, a háttér, egyáltalán az alkotó, a néző és a szereplő térbeli és időbeli meghatározottságának kérdései következnek. 3 " Ha az autonóm képtípus felé vezető út evolúciós menetrendjét akarnánk összeállítani, akkor a művészek számára kínálkozó első lehetőségként kell kezelnünk, hogy a panorámát a hegytetőkről való széttekintéshez hasonlóan egy magas városi pontból - praktikusan: az István-toronyból - vegyék szemügyre, melynek eredménye a vásznon modellálható „városmakett" összefoglaló láttatása lesz. „Ott hever a város piros-fehér teste: játék tornyok, játék házacskák ide-oda rakosgatva, mintha a gyerekek épp most hagyták volna abba a mulatságot. Csöndben, rendületlenül, minden fölé emelkedve tekintenek alá a faóriások az embernép tanyájára" - írta Lyka Károly. 40 A művész széttekintve mintegy maga köré „teríti" a valóságos tájat, melyből kiválasztja a megfelelő kivágatot - a táj csak ekkor alakul tájképpé -, majd a távolságokat a különféle rutinos technikák (pl. levegőperspektíva) segítségével áthidalva egy tagolt, illuzórikus teret hoz létre. Már az impresszionizmus időszakában elkezdődött azonban az a folyamat, amikor a művész nem hasítja perspektivikus rétegekké a térmélységet, hanem Stanislaus Stückgold: A református templom Nagybányán, 1908 MissionArt Galéria, Budapest A nagybányai minorita templom 1996-ban
