Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

Paul Gauguin: Lovasok a vízparton /., 1902 Museum Folkwang, Essen időleges és minden kényelmet nélkülöző menedékül szolgáltak. Másrészről viszont a művészek összezártsága miatt ezek a helyek találkozási pontokat is jelentettek. Czóbel Béla Modigliani szomszédságában, Bálint Rezső pedig egy ideig vele együtt lakott.

12 A rossz lakások elől menekülve és egymás társaságát is keresve rendszeresen találkoztak a kávéházakban, amelyek ebben az időben amerikaiak, németek, közép-európai bohémek és dilettáns műkereskedők gyülekezőhelyeként váltak ismertté. A magyarok, akárcsak a többiek, szombatonként rendszeresen látogatták Gertrude Stein szalonját, ahol módjuk volt a művészeti és irodalmi elit legfőbb képviselőivel megismerkedni, miközben Matisse és Picasso legújabb képeit tanulmányozhatták. Magukkal a festőkkel is találkozhattak, akiknek beszélgetései, a kiakasztott művekkel együtt, mintegy „in statu nascendi" a fauvizmus vagy kubizmus születésének tanüivá, sőt részesévé tette őket. A dolgok szerencsés, de nyilván véletlen alakulásához hozzátartozott, hogy nem kristályosodtak ki magyar „gettók", s ha adott alkalommal együtt is lakott időlegesen például az akkor még szobrásznak készülő Boromisza Tibor Medgyessy Ferenccel, ez nem vált meghatározóvá, mert valójában nem egymás társaságát, hanem kizárólag Párizst keresték. Kisebb baráti kör, mint például Galimberti Sándoré, Dénes Valériáé és Réth Alfrédé esetleg kialakulhatott, de kifejezetten magyar festőtársaság akkor sem jött létre, amikor feltehetően többen is (bár bizonyíthatóan csak Perlrott Csaba Vilmos és Bornemisza Géza) látogatták Matisse iskoláját. Az iskola megnyitásnak viszonylag késői, 1908-as dátuma azt is jelzi, hogy valójában már egy létező irányzat szentesítéséről, pontosabban - legalábbis Matisse részéről - egy jóval korábbi folyamat befejezéséről volt szó. Amikorra a mintegy százhúszra becsült, elsődlegesen amerikai, skandináv, német növendék Matisse védőszárnyai alá áramlott, akkorra már a fauvizmus első és legfontosabb szakasza lezárult. Éppen ezért azok a magyarok (így valószínűleg Berény Róbert és Dénes Valéria), akik az iskolát vagy magát a mestert az akadémián vagy saját otthonában feltehetően meglátogatták (mint például Kernstok Károly, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Perlrott Csaba Vilmos és Ferenczy Béni), nem 1908-ban ismerkedtek meg a matisse-i koncepcióval, hanem sokkal korábban. így semmiképpen sem sorolhatók szorosan vett tanítványai közé. A Matisse-t látogató magyarok külön társaságot - az amerikaiaktól, skandinávoktól és németektől eltérően nem alkottak. Történetük, stílusváltásaik, pályafutásuk belekerült a párizsi francia és nemzetközi művészeti áramlatok közös öntőtégelyébe. A képek, és ugyanúgy a rajzok jelentős része már 1904-től kezdve Párizsban született, de többségükben 1905-1907 körül, tehát abban az időszakban, ami a francia mozgalom kirobbanását és kiteljesedését is jelentette. Magyarországon, konkrétan Nagybányán mindez Czóbel révén első kézből, de már a nagy párizsi 1905-ös fauve bemutatkozás után egy évvel vált valamelyest ismertté azok számára, akik korábban Párizsban nem találkoztak vele. Francia Vadak A fauvizmus elemzésénél az irányzat legjobb francia és nemzetközi elemzői különböző szempontokat helyeznek előtérbe. Jelen tanulmányunkban elsődlegesen Jack Flam, Alfred Barr, Philippe Dagen, Pierre Schneider, Isabelle Monod-Fontaine, Ellen C. Oppler és még számos más kutató megközelítését próbáljuk alkalmazni. Természetesen kiindulópontul szolgálnak olyan alapmunkák is, mint Robert Goldwateré, Jean Laude-é vagy William Rubiné, amelyek már sok évtizeddel ezelőtt egészen új rálátást nyitottak a korszakra, s olyan új szempontrendszert vezettek be, amely a kutatásokban, azok eredményeinek megfogalmazásában akkor is jelen van, ha név szerint munkáikat már nem is mindig idézik.

13 Judi Freeman állítása szerint a fauvizmus a tájképben, a tájban született meg, méghozzá éppen abban a francia tájban, amelyet már az impresszionisták is olyan szeretettel festettek meg.

14 És persze a színek nemcsak a dél-franciaországi tengerparton, hanem a Párizs környéki, mediterránnak éppen nem nevezhető Szajna-parti Chatou-ban 1904 körül ugyancsak megelevenedtek. Derain, és az őnála sokkal ösztönösebb barátja, Vlaminck kenték vásznaikra csak amúgy nyersen a harsogóan tiszta, életvidám színfoltokat. Mégis úgy tűnik, nem itt volt a kezdet kezdete, hanem valamikor korábban, bent a városban, távol a víztől, a fénytől, és távol azoktól az örömöktől, amelyeket csak a víz nyújthat. Ahhoz, hogy mindezt felfedezzék, és főként hogy ilyen könnyedséggel ki is fejezzék, hosszú, és Matisse kifejezésével élve „lassú és fáradságos" utat kellett megtenniük műtermekben, iskolákban és múzeumokban képezve magukat.

15 Ezt az utat, minden nehézségével, erőfeszítésével és kezdeti sikertelenségével együtt a legkövetkezetesebben leginkább éppen maga Matisse, a fauve-ok karizmatikus vezéralakja járta a kezdetektől a végéig. De hol is volt ez a kezdet? És hol a folytatás? És melyek azok a források, összetevők, amelyekből végül a fauvizmus összeadódott? Mindenekelőtt ide vezettek különféle, a fiatal festőkön és tanáraikon egyaránt kívülálló események, felfedezések is. Ezek közé tartozott az 1904-ben a Louvre-ban rendezett Primitifs français kiállítás,

16 és ide tartozott Paul Gauguin és Cézanne festészetének újszerű, aktuális értelmezése is.

17 A közkeletű nézettel szemben, amely azt állítja, hogy Gauguin hatása csak 1906-os kiállításának köszönhetően vált a művészek számára igazán fontossá, Philippe Dagen meggyőzően bizonyítja, hogy Gauguin kezdettől fogva jelen volt a francia festészet forradalmában, csak nem ugyanazokkal a művekkel és nem ugyanazon a módon, mint 1906 után. Magának Gauguinnek, az ő tahiti kalandjának és műveinek értékelése is alapvetően megváltozott, méghozzá éppen 1903 és 1906 között, azaz a fauvizmus születésének időszakában. Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy maga Matisse mennyire ismerte Gauguin műveit 1906 előtt, mit látott tőle, és mi volt az, ami elsődlegesen ha-