Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - SZÜCS GYÖRGY: Táj és természet, ember és város
Albert Marquet: A Pont Saint-Michel, 1912. Kat. sz. 295. Raoul Dufy: Plakátok Trouville-ban, 1906. Kat. sz. 293. Musée National d'Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Párizs Musée National d'Art Moderne, Centre Georges Pompidou, Párizs © Photo CNAC I MNAM Dist. RMNI © Jean-Claude Planchet © Photo CNAC I MNAM Dist. RMN I © Philippe Migeat © HUNGART 2006 © HUNGART 2006 A Conciergerie Párizsban, 1900-as évek A Kaszinó Trouville-ban Képeslap Képeslap sokkal inkább hangulatokon és érzelmi kapcsolatokon nyugvó életével. 9 „Paris a szem világa" - írta egy 1907-es levelében a hangok birodalmából érkező Kodály Zoltán. 10 „Minden a régi - csak az »automobile« kocsik száma és szine szaporodik napról napra. Széditő sebességgel járó kocsik, petroleummal indítják meg. Ez sem sikerült alkotás - még igen sok javításra szorul; még mindig büdös a petróleumtól és zakatol is szemtelenül. Egyszóval még kellemetlen jármű" - tudósította testvérét Rippl-Rónai már 1899-ben a francia fővárosból. 11 Az egykori Munkácsytanítvány Rippl-Rónai európai léptékű művészete szülővárosában, Kaposváron teljesedett ki, miközben a nagy metropolisokban, Párizsban és Budapesten is otthonosan érezte magát. Az általa megismert és respektált művészek - Van Gogh, Gauguin, Cézanne - ellenben a városból való kivonulás mellett döntöttek, mivel a civilizációs vívmányok elutasításával az élet és a természet egységének, a létezés teljességének ideális megvalósíthatóságában hittek. „Kitűnően emlékszem Establonra és L'Estaque valamikor annyira festői partjaira - fakadt ki 1902-ben unokahúgának írt levelében Cézanne. - Sajnos az, amit fejlődésnek neveznek, nem más, mint a kétlábúak barbár özöne, akik nem nyugszanak addig, míg át nem alakítanak mindent förtelmes gázlámpás, vagy ami még rosszabb, villanyvilágításul utcákká. Micsoda időket élünk!" 12 A nagyvárosiasodás folyamatában bekövetkezett változás tér ?t, a város-vidék egyensúly kialakításának igényét jelzi az a cikk, a elyet 1889 őszén követendő példaként leközölt a Nagybánya és Vidéke is. A rövid írás szerzője nem volt más, mint Émile Zola, aki örömmel számolt be a rousseau-i eszme ismételt felfedezéséről és térhódításáról, arról, hogy tömegeket megmozgató divattá vált a főváros környéki vidékek bebarangolása: „Vasárnaponként valóságos népvándorlás van. Kiszámították, hogy egy szép vasárnapi napon a lakosság negyedrésze, ötszáz ezer ember ül fel kocsikra és vaggonokra, hogy a vidéket elárassza." A párizsiak kezdetben - írta Zola - csak úti beszámolókat olvastak a boulogne-i, vincennes-i erdőkben tett kirándulásokról, majd amikor a szalonok falain rácsodálkoztak a Párizs környéki tájképekre, maguk is felkerekedtek meglátogatni a meglepően vonzónak talált vidéket. 13 A 19. század utolsó harmadában hasonló átalakulások játszódtak le Budapesten és más vidéki városokban is: megszaporodtak a „domesztikált" természetet jelképező, gondozott sétautakkal, hangulatos pihenőkkel kialakított közparkok, s nem véletlen az sem, hogy Nagybányán a város szélén létesített liget szívében, a Jókai-dombon jelölték ki 1896-ban a művésztelep helyszínét.