Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

PÁRIZSTÓL NAGYBÁNYÁIG - ROCKENBAUER ZOLTÁN: Vadak a Duna-parton, avagy tekinthető a magyar Collioure-nak Nyergesújfalu?

Márffy Ödön: Fürdő nők (Aktos kompozíció), 1909. Kat. sz. 170. órák voltak ezek, mert rendkívül sokoldalú érdeklődés volt benne az élet minden megnyilvánulásával szemben." 13 Ugyané levél egy másik pasz­szusa azonban mintha arra utalna, hogy művészeti problémák megoldá­sával foglalkozó festők műhelye volt a Kernstok-villa: „A Nyergesen megfordult festők között volt egy bizonyos szellemi kapcsolat. Nem any­nyira a táji adottságok, mint inkább a művészetszemléleti rokonfelfogás volt a vonzerő, mely a művészeket ott marasztalta. Ezt a rokon művé­szet szemléletet kevés szóval talán úgy lehetne jellemezni, hogy ez a művészcsoport hátat fordított a magyar festészetben ez időben dívó hangulatfestészetnek és áhítozott egy, az örök művészi törvényeknek alárendelt festészet után. Talán úgy lehetne megfogalmazni e művészek közös vagy rokon törekvéseit, hogy szigorú elvek szerint igyekeztek fel­építeni képeiket, a kompozíció, a konstrukció, a formák, a rajz, a lényeg kihangsúlyozásával." 14 Márffy itt nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a Nyolcak művészi elvei mégiscsak Nyergesen kristályosodtak ki. Szerve­zett festőtelep ekkor azonban nem működött itt. Csak később, 1919­ben, a Tanácsköztársaság idején indult rövid életű szabadiskola Nyerges­újfalun. 15 A rendelkezésünkre álló dokumentumok tanúsága szerint a század első évtizedének második felében idejáró művészek egymás­tól többé-kevésbé elszigetelten dolgoztak, és nem egymáshoz, hanem csakis Kernstokhoz kapcsolódtak. Nyergesújfalu szerepét azonban semmiképp sem lenne helyes alábe­csülni. A Nyolcak szellemi holdudvarának fókuszában vitathatatlanul Kernstok Károly állt, s bár festőként nem ő volt a legmarkánsabb egyé­niség, intellektuális tekintélye révén egyértelműen őt tartották a hama­rosan szervezetileg is megalakuló csoport vezetőjének. Czóbel, Kerns-

Next

/
Oldalképek
Tartalom