Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - PASSUTH KRISZTINA: Francia Vadak, magyar Fauve-ok

Henri Matisse: Collioure, rue du Soleil, 1905. Kat. sz. 296. Musée départemental Matisse, Le Cateau-Cambrésis, © Succession H. Matisse I HUNG ART 2006, Photo D.R. csend és gyönyör) című nagyszabású kompozíciója, sőt még 1905ben, Collioure-ban is pointillista stílusban örökítette meg az Avall-kikötőt. André Derain egyes tájképein is a pointillizmus színes pöttyei villództak 1905 nyarán is. Ugyanakkor a plasztika sajátos törvényei is érvényesültek a korabeli festészeten belül, s mindez szinte egyszerre, együtt vált érzékelhetővé. Elsődlegesen Franciaországban, de közel egy időben nálunk is. A felfedezések és hatások nem tisztán és nem is valamilyen logikusnak tekinthető kronológiai sorrendben következtek, hanem éppen ellenkezőleg. Hol kiegészítették egymást, hol éppen egymás ellenére érvényesültek, s szüntelenül változó, dinamikus együttest alakítottak ki a század legelső éveitől kezdve egészen az 1905-ös robbanásig. A francia fauvizmus története a legújabb kutatások, így Jack Flam most publikált katalógusa

2 értelmében meglehetősen rövid időszakot foglal magába, és mindenképpen lezárható az 1907-es év nyarával. A magyar fauvizmus igazi kibontakozása legalább egy évvel későbbre, tehát 1906 nyarára tehető, amikor erőteljesen és egyszerre több festőnél is érvényesült. Viszont élettartama hosszabb, és a végét nem lehet olyan egyértelműen meghatározni, mint a franciáknál. Névadás Hogy mit nevezünk ma, s hogy mit neveztek akkor, 1905 után fauvizmusnak, azt nem a művészek döntötték el, mivel nekik a közös fellépésre, közös identitásuk meghatározására láthatólag nem volt igényük. Nem tekintették magukat sem csoportnak, sem egy közös mozgalom képviselőinek. A fauve: azaz „vad" elnevezést rájuk ragasztották, tehát a korabeli kritika határozta el, hogy ezzel az „epiteton ornans"-szal jelöli őket.

3 A fauve megjelölés nem festményeik tematikájára, tartalmára, ikonográfiájára vonatkozott, hanem elsődlegesen képeik stílusára, pontosabban azokra a lángoló, hangos színekre, amelyek első ízben „kiabálták tele" az 1905-ös párizsi Salon d'Automne (Őszi Szalon) kiállító termeit. A színekről kapták elnevezésüket, főként a pirosról, amely annyira meglepte a korabeli kritikusokat, s a közönséget ugyancsak felháborította. Kompozícióik tematikailag szervesen belesimultak a korabeli posztimpresszionista festészet már-már polgárilag is elfogadott értékrendjébe. Nem bántották, nem sértették és nem gúnyolták ki azt