Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)
PÁRIZSTÓL NAGYBÁNYÁIG - BUDAPEST - MOLNOS PÉTER: Kelet Párizsa a magyar Ugaron
Ziffer Sándor: A budapesti Baross Gábor tér látképe, 1908. Kat. sz. 275. Boromisza Tibor (?): Piac, 1908 körül. Kat. sz. borzasztotta az akadémikus ízlésű, festőként - színben és formálásban egyaránt - feltűnően óvatos Keletit, ám pontosan ez lelkesítette az új festőgeneráció fiataljait a Majális 1896-os millenniumi kiállításán. A sors kezének igazságszolgáltató ereje mellett a lassú erjedés frappáns bizonyítéka, hogy a Keleti halálával megüresedett igazgatói posztot egy hároméves, Székely Bertalan fémjelezte intermezzo után, 1905-ben - Szinyei vette át, akinek legfőbb érdeme olyan tanárok meghívása volt, mint Glatz Oszkár, Olgyay Viktor, Réti István és főként az 1906-ban kinevezett Ferenczy Károly. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, A Keleti pályaudvar az 1900-as években. Képeslap hogy a tanári gárda zömét még mindig a régi, akadémikus felfogású generáció adta, a technikailag felkészült, invencióban azonban feltűnően alultáplált portréfestő Balló Edétől a plein airt csak bátortalanul megpendítő Zemplényi Tivadarig. A 20. század elejének legfiatalabb, új utakat kereső generációja vagy messze elkerülte a budapesti akadémia termeit, vagy gyors megmártózás után sietve távozott onnan Párizs irányába. Berény Róbert ugyan felvételt nyert az intézménybe, ám egy szűk és eseménytelen, Zemplényi osztályában eltöltött fél esztendő után, 1905 elején inkább a Julian Akadémiát választotta. Az a tény, hogy rövid idő után ezt az iskolát is abbahagyta, azt valószínűsíti, hogy a Mintarajziskolából való kiábrándulás általános élménye nem elsősorban az oktatás színvonalából, sokkal inkább e vizsgált művészkör szellemi és szó szoros értelemben is vett mozgékonyságából eredeztethető. Czigány Dezső nem ment, őt küldték, de - ha lehet ilyet mondani visszamászott az ablakon. Előbb az Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakán kezdett tanulni, majd a Mintarajziskola vendéghallgatói státuszától való eltanácsolás után a müncheni akadémiára ment. Ezt követte Hollósy magániskolája, nyaranként Nagybánya, 1904-ben a párizsi Julian Akadémia, majd 1906-ban, újabb felvételi után a budapesti Mintarajziskola, „rendkívüli növendékként". Csak rövid ideig élvezhette két tanára, Ferenczy Károly és Tardos Krenner Viktor óráit, hiszen - a már javában kiállító művész - ismét megbukott. Berény és Czigány példája annyiban mindenképpen általánosítható, hogy a budapesti Mintarajziskola jóval kisebb szerepet játszott az ébredő magyar modernizmus formálódásában, mint a párizsi Julian Akadémia, Hollósy müncheni iskolája vagy a nagybányai szabadiskola. A számos lehetséges ok közül csak az egyik, s nem is a legfontosabb a budapesti hivatalos művészképzés elmaradott volta, jóval lényegesebb a modernizmus szellemének és megtestesítőinek éles akadémiaellenessége, mely sokkal inkább képes ellesni, mint tanulni, lelkesedni és csodálni, mint szisztematikusan gyakorolni és tisztelni, egyszóval: az élet tanítja, és nem az iskola. A tanulás és az ismeretszerzés terepe ebben az esetben sokkal inkább a műterem, a természet, a kiállítás és a kávéház, mint egy szigorú regulák által szabályozott oktatási intézmény. E szempontoknak ezerszer jobban megfelelt Párizs örvénylő művészi forgataga, mint a kulturális értelemben éppen csak ébredező századfordulós Budapest.