Földes Mária: „... a szelídség szobra” - Válogatás Ferenczy Béni szobrászművész hagyatékából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/2)

fiúi néha végtelen szomorúságot tükröznek, a negyvenes években kettős kompozícióvá formálódó aktjai azonban, melyek érmen, grafikákon és szoborban is testet öltenek, inkább az elmélyült tevékenység kifejezői. A kiállításunkon szereplő korai fa fiúakt mellett az 1937-ben mintázott, a háború pusztítását magán viselő bronz kisfiú és két, betegsége évei alatt készült kisplasztika képviseli az azonos témában megjelenő, változó jelentéstartalmat. Ferenczy Béni műterme a háborúban megsemmisült, több műve is a lángok martaléka lett, ez a különleges kisplasztika azonban így, sérülten megmaradva, kézzelfoghatóan hordozza a háború értelmetlenségét, esztelenségét. Ahogy a háború jelképévé magasztosult az égett akt, úgy lett a betegségében talán ügyetlenebbül mintázott két fiúakt az ember legyőzhetetlenségének tökéletes kifejezője. Másik fontos, visszatérő témája a torzóvá váló figura. Több írásában is boncolgatta a torzó kialakulásának, kifejezésmódjának változásait, nemcsak az ezzel foglalkozó tanulmányában, hanem az általa nagyra becsült szobrász, Despiau halálára írt „levelében" is. „A görögök nem alkottak torsókat, - ezt a műfajt az idő hozta létre és a modern párisi szobrász-iskola tette tudatosan, valóban új műfajjá. Evvel új lehetőségeket, új témát, új kifejező eszközt adott a modern szobrászat kezébe." (Egy szobrász levele. 1947. 480.) Az ő szobrászi munkásságában és később egyéni sorsában is nagy jelentősége volt ennek az új kifejezési formának. Ahogy egy másik írásában megfogalmazta, őt a hiány érdekelte, ami mégis teljessé, egésszé teszi az alkotást. „A torzó eredete az a kifejező erő, mely egy-egy antik szoborcsonkból sugárzik, mely nem része többé egy »elképzelendő« egésznek. A szépség örök, akkor is, ha a mulandóság láthatóan rányomta bélyegét [...] csak Sárga rózsák kék vázában, 1950-es évek eleje (57) Virágzó kaktusz, 1961 (62)