Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - FEJEZETEK A MUNKÁCSY-RECEPCIÓBÓL - KOVÁCS Anna Zsófia: Munkácsy és a francia kritika. A Siralomház és a Milton francia recepciója

A kritikusok túlnyomó része idézte a képről a Salon katalógusában megjelent háromsoros magvarázó szöveget: „Magyarországon, három nappal a kivégzés előtt, meg lehet látogatni a börtönben bűnhődő elítéltet. A látogatók pénzt adnak, ebből fedezik a halotti mise költségeit."

2 Tragikus témája miatt a Síralomház egyes esetekben igen nyomasztó, sőt akár morbid leírásokat is ihletett. A legjobb példa erre az a Camille Lemonnier túltengő fantáziájának köszönhető, horrorisztikus szöveg, amelyből a következő rövid idézet is ízelítőt ad: „A sötét mennyezet alatt a halál árnyéka lebeg a szorongással teli csendben, melyet nemsokára megszakít majd a halálharang komor kongása."

2. Mások a romantikus túlzások helyett tudományosabb megközelítést választottak. A Siralomház által felvetett kérdéseket három, a kor különböző, nagy kritikai irányzatát képviselő kritikus: Jules Antoine Castagnary, Henri Delaborde és Théophile Gautier írásaival ismertetem. A Siralomházról írt cikkek közül az egyik legérdekesebb és legralálóbb Castagnary kritikája.

4 Castagnaryt a realizmus szóvivőjeként tartják számon.

3 Courbet barátja volt, majd — bár eleinte nehezen fogadta el újításait — Manet nagy pártfogója lett. A klasszikusokat és a romantikusokat egyaránt elutasította, szemléletüket elavultnak tekintette. Munkácsy képének többoldalas cikket szentelt, és a Salon „igazán egyéni" darabjai közé sorolta. Észrevette ugyan Munkácsyn a düsseldorfi iskola harását, de Knaus és Vautier fölé helyezte. „Igazi festőt" látott benne: „egy olyan embert, aki képes a természet alapján megragadni egy jelenetet; akinek elméje képes megtartani azt, ami egy kép alkotásához éppen szükséges, és akinek keze vissza tudja adni a festészet eszközeivel a szem által érzékelt benyomást és az agy által tapasztalt érzelmeket". Castagnary ezután kiemelte azokat a szempontokat, melyekben a kép érdemeit látta: „A jelenet [...] egzotikus, külföldi népek szokásaiból merít ihletet, de nem kell ezen megütköznünk. Magyar festő lévén, aki a magyarországi életmódot festette le, Munkácsy pontosan azt teszi, amit a francia fesrőkről is elvárunk. Csak azt ábrázolja, amit ismer, vagyis csak olyan dolgokat fest meg, amelyeket személyesen volt alkalma látni és átérezni. Mindezért kifogástalanul megfelel az új esztétika alapvető előírásainak, amelyek két általános fogalomra vezethetők vissza: a naturalizmusra és a honosságra." Nem szükséges ehhez különösebb kommentár, mivel Castagnary tökéletes definíciót adott művészeti eszményéről a „naturalizmus" és a „honosság" [indigénat] fogalmaival. Szerinte a művészet alapja a természet gondos megfigyelése; a műalkotásnak a festő egyéniségét kell tükröznie. Castagnary szerint a művész küldetése, munkásságának célja a társadalom és az emberiség javítása. Úgy tűnik, hogy Munkácsy képe megfelelt az elvárásainak. A festő származását érintő megjegyzéseivel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy Magyarország ekkor egzotikus, keleties országnak számított, kultúráját nem ismerték, művészetét még kevésbé. Munkácsy így több szempontból is újdonság volt a kiállítás látogatóinak. Magyarságának hangsúlyozása mindenképpen felkelWriting for Gazerre des Beaux-Arts, René Ménard did mention the "monochrome character"

1 of the painting, but not as a drawback. Writing about the composition, most of the critics mentioned the three lines of explanatory text published in the catalogue: "In Hungary, people are allowed to visit the prisoners who are on death row three days before their execution. I he visitors usually leave some money there, which is used to pay for the funeral service."

2 The tragic subject-matter of The Last Day of a Condemned Man induced some critics to write rather depressing and occasionally even morbid commentaries. To give the readers just one example, we include here a brief quote from the horrific text Camille Lemonnier's flamboyant fantasy produced: "Underneath the datk ceiling, the shadow of death is hovering in the silence of a room full of anxiety, to be replaced shortly by the sombre toll of the death bell."

1 Instead of bursting into such Romantic bombasts, others opted for a more scholarly approach. I would like to discuss the problems raised by The Last Day of a Condemned Man through the writings of Jules Antoine Castagnary, Henri Delaborde and Théophile Gautier: representatives of the three major schools of criticism that existed at the time. Of all the articles written about The Last Day of a Condemned Man, Castagnary's critique is perhaps the most interesting and most apposite.

4 Usually regarded as a proponent of realism/ Castagnary was a friend of Courbet's, who eventually went on to become a principal advocate of Manet's art — despite the fact that initially he found it difficult to endorse the latter's innovations. He rejected the classicists and the romanticists alike, regarding their approach as outdated. Castagnary dedicated a several-page-long article to Munkácsy's painting, describing it as "one of the truly original compositions" of the Salon. He spotted the influence of the Düsseldorf school on Munkácsy's work, bur placed him above both Knaus and Vautier. He saw "a genuine artist" in him: "A man whose mind had the power to capture a scene realisricallv; whose mind was able to retain all that was necessary for composing a picture, and whose hand could render, with painterly means, both the impression recorded by the eye and the emotions registered by the intellect." Next Castagnary went on to list the strong points of the composition: "The scene [...] turns to the customs of an exotic, foreign people for inspiration, but this should not disconcert us. Being a Hungarian painter, who portrays the way of life in Hungary, Munkácsy does the same sort of thing that we expect from French painters. He only portrays what he is familiar with; in other words, he paints the things that he has been able to see and experience personally. Therefore, he is perfectly in harmony with the fundamental requirements of the new aesthetics, which can be traced back to two general ideas: naturalism and indigenousness." There is no need for further elaboration, since Castagnary gives a perfect definition of his artistic ideals by bringing up the notions of "naturalism" and "indigenousness" (indigénat). In his opinion, the carelul observation of nature constitutes the basis of art;