Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között

31 A 19. század folyamán egyedül Whistler építette fel karrierjét kizárólag a magángalériák által biztosított lehetőségekre támaszkodva. Bővebben erről: Jensen 1994. 123, 138. 32 Paradigmatikus ebben a vonatkozásban is Claude Lantier, Emile Zola L'Œuvre (1886) című művészregénye főszereplőjének sorsa. Magyarul: Zola, Emile: A mestermú. I—II. ford. Gergely Gy. és Németh A. Bp. é. n. [1931.] 33 Ilgcs 1899. 44-45. 34 Munkácsy Mihály autográf levele Ligeti Antalhoz. Düsseldorf, 1870. május 20. OSzK. Kézirattára, Levelestár. Publikálva: MMVL 64. 35 1872. szeptember 30-án együtt látogatták meg az amsterdami Rijksmuseumot. Sterren 1990. 93. 36 A történelemben, így a művészettörténetben sincs keresnivalója a feltételes módnak. Ha egy gondolatmenet erejéig mégis elképzeljük, hogy Munkácsy 1872-ben hazatér, akkor azzal valószínűleg sem ő, sem a magyar festészet nem járt volna jobban. Érdemes e tekintetben elolvasni Zichy Mihály 1896. február 7-én keltezett levelét Székely Bertalanhoz. A levelet teljes terjedelmében közölte Lándor Tivadar: Zichy, Munkácsy és Székely. Művészet V. (1906) 90—92. A Munkácsvra vonatkozó sorok egy része olvasható Végvári Lajosnál (Végvári 1958. 119). „Liszt = Munkácsy. Mindketten ezreket adományoztak nemzetüknek — nagy hírt szereztek nevüknek — a »Siralomhaz«, »Krisztus Pilátus elott« és a »Milton« maradandó érdemű művek maradnak. A mi nemzetünkhöz illő, hogy IIlyen kitűnő hazánkfiait vén napjaikra szükségeim ne engedjük. [...] Nem hallottam, hogy nem tekintve is nagy genialitására, Liszt Ferencnek határozottan jó befolyása lett volna a Conservatonumban. Ep olly keveset bízok Munkácsynak a mi — non est — művészi kifejlődésünk Ober-vezctésében. Ein Ehren — posten-wie ein Minister ohne Portfetiille. Tisztességes és árthatatlan, mert nem lesz kire mire hatnia. [Ez a rész nyilván arra az elképzelésre vonatkozik, miszerint a tervezett hazai Képzőművészeti Akadémiának Munkácsy lett volna a feje — B. J.]. Sok igazat mond az a Te német autorod! Dc mégis túlzottan szigorú, ha a külföldön alaposan szerzett és kiérdemelt hírnevet kárthozónak találja. [Elképzelhető, hogy Richard Muther az említett szerző — ld.: a 8. j. ' Az egyedüli nép e világon, az angolok becsülik meg, jutalmazzák minden összehasonlítás fölött saját művészeiket — dc mondd meg, milyen eompensacziora várhat egy ollyan Otszágban, mint a miénk, a szerényen lelkiismeretcsen működő művész? [...] De a Centrumban, Paris Münchenben is kezd inogni a dolog. Ott is több a festő mint a vevő, dc hát mégis csak ebben a forró kemenezében sütik a legszebb pogácsákat. Ott a legjobb pék hírét elnyerni még is dicséretes dolog és megengedhető, főkép olyan sanguinikus népnél, mint mi vagyunk, ha az illyen üstökösöket, habár már csak mint hulló csillagok szálnának vissza hazájukba — ott is dicsőítsék. A hazai művészet" emelése nem a művésztől függ, hanem a pártoló közönségről, a meddig ez nem lessz, addig mindenki, a kinek az Isten egészséges lábot adott, és a kit más körülmények nem kötnek fészkéhez, kifut oda, a hol jó konyhaszagot érez." 37 Összefoglalva Id.: Végvári, 1958. 139-140. 38 Jensen 1994. 31. Itt köszönöm meg Bicskei Évának, hogy felhívta a figyelmemet Goupil kiadói tevékenységére és általában a metszetkiadói gyakorlat jelentőségére a 19. század 60-as—70-es éveinek művészeti praxisában. Ez vezetett el a Goupil játszotta szerep súlyának felismeréséhez Munkácsy életében. 39 Nahon, Pierre: Les Marchands d'art en France. XIX

e et XX

e siècles. Les Essais. Paris 1998. 40 Mivel hatalmas anyagi erőt képviseltek, az amerikai vevők sokkal nagyobb mértékben befolyásolták az európai művészet alakulását cessful painter of the period, was at the same time member of Académie des Beaux-Arts, worked as a teacher for both Ecole des Beaux-Arts and its competition. Académie Julian, while acting as president of the Salon's jury on numerous occasions, and all this time having a long-term contract with Goupil's gallery first, and Georges Petits gallery later. 31 During the 19

th century Whistler was the only one, who built up his career relying only on the possibilities provided by private galleries. For more on this, see: Jensen 1994. pp. 123, 138. 32 In this respect, the fate of the main character in Zola's novel about art is paradigmatic: Claude Lantier, Emile Zola L'Œuvre (1886). 33 liges 1899. pp. 44-45. 34 Mihály Munkácsy's hand written letter to Antal Ligeti. Düsseldorf. 20 May, 1870. OSzK Kézirattára, Levelestár. Published in: MMVL p. 64. 35 They together visited Rijksmuseum in Amsterdam on 30 September, 1872. Sterren 1990. p 93. 36 Just as in historiography, in art history there are no "what-ifs". Nevertheless, if we were, for a moment, toying with the idea of imagining Munkácsy's returning to Hungary in 1872, then we would probably have to come to the conclusion that neither Munkácsy nor Hungarian painting was likely to gain by it. In this regard, it is worth reading Mihály Zichy's letter to Bertalan Székelv, dated 7 February, 1896. The letter was published in full by Tivadar Lándor: Zichy, Munkácsy és Székely. Művészet V (1906), pp. 90—92. The lines on Munkácsy were quoted by Lajos Végvári (Végvári 1958. p. 119). "Liszt = Munkácsy. Both donated thousands to their country — and earned great fame — »The Last Day of a Condemned Man«, »Christ before Pilate« and »Milton« are enduring masterpieces. It is worthy of our nation not to let such compatriots endure hardship m their old age. (...) I was not aware that, without disputing his genius, Franz Liszt exerted a positive influence in the Conservatorium. I have equally little confidence in Munkácsy's Ober-leadership in our - non existing — artistic development. Einen Ehren — posten-wie ein Minister ohne Portfetiille. Honourable and meaning no harm, because he will have no one to harm. (The latter sentence was obviously in reference to the possibility that Munkácsy might have been appointed to head of the Academy of Fine Arts in Hungaty. — J. B.) There is much truth in what Your German author has said! But it is still too severe that he finds the thorough and well-deserved fame earned abroad to be harmful. (There is a possibility that the author in question is Richard Muther. See note 8 — J. B.) The English is the onlv nation in the world, which rewards its own artists above all comparison. But pray tell me, what compensation a modestly assiduous artist can expect in a Country such as ours! (...) But even at the centres, Paris and Munich, the foundations have started shaking. There, too, one finds more painters than buyers, but still, the nicest rolls are baked in those hot ovens. To earn there the title of best baker still amounts to a praiseworthy achievement, especially m the case of such a sanguine nation as ours, and should be acceptable that such bright stars be celebrated there, even when they only return to their home country in the shape of shooting stars. The raising of national art depends not on the artist but on a supportive audience, and as long as we do not have that, all those with a good pair of legs, and without being tied to their nest by other circumstances, will rush to the place where they smell the best kitchen." 37 Sec a summary in: Végvári, 1958. pp. 139—140. 38 Jensen 1994. p. 31. I would like to take this opportunity to thank Eva Bicskei for calling my attention to the publishing activities of Goupil and in general to the significance of print publishing in the art practice during the 1860s and 1870s. This led to my realization of the importance of Goupil's role in Munkácsy's life.