Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)
I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között
a düsseldorfi festők és kereskedők körében; másrészt a szélesebb közönség szemében az ár volt egy kép egyetlen jól megfogható mércéje. Hogy felmérhessük, mekkora jelentősége van annak, hogy egy kereskedő (vagy újgazdag gyűjtő) ragaszkodik a Salonban való bemuratáshoz, röviden érdemes áttekinteni a sokáig monopolhelyzetben lévő, nagy tekintélynek örvendő párizsi Salon történetét. A PÁRIZSI SALON A párizsi Salont 1673-ban alapították a francia akadémiai rendszer egyik intézményeként. Kiállításain az Académie Royale de Peinture et de Sculpture „officier" és „directeur" ranggal rendelkező tagjai vehettek rész, akik „nézni való" képeket festettek, szemben az akadémián kívül álló festők „eladni való" képeivel. 24 Zsűrire tehát nem volt szükség. 1791-ben a Salon állami fennhatóság alá került, ettől fogva minden művész kiállíthatott ott, francia és külföldi egyaránt. A kiállítás jogát a publikálás jogának mintájára alakították ki. Az 1796tól évenként megtartott kiállításon a résztvevők száma állandóan emelkedett. 2 '' Egyre nagyobb számban jelentek meg másodrendű műnemekhez tartozó kisméretű képek, amelyek nem titkolt célja a létfenntartás volt, és a Salon leginkább egy vásári bazárhoz kezdett hasonlítani. A helyzet orvoslását egyesek a régi, csak akadémikusok számára elérhető Salon visszaállításában látták, mások szigorú zsűri felállítását szorgalmazták, és voltak, akik egy kétkamarás rendszer kialakítása mellett kardoskodtak. 26 Miután 1848-ban több mint 5000 képet kellett kiállítani, bevezették a zsűrizést (a zsűrit az Académie des Beaux-Arts tagjaiból állították össze), és I849-I863 között különlegesen szigorú szempontok alapján válogatva nagyjából 2500 körül sikerült tartani a kiállított képek számát. 1863-ban III. Napóleon engedélyt adott a visszautasított művek külön bemutatására egy Salon des Réfusés-ben. 2 Bár 1870 után, amikor a nemzeti identitás műalkotásokban való megfogalmazásának igénye újra aktuálissá vált, a Salon politikai súlya is nőtt, a különböző magántársaságok (cercles), kereskedelmi galériák, modernista szecessziós csoportok által rendezett párhuzamos kiállítások folyamatosan erodálták az akadémiai rendszer korábbi hatalmát. 1880-ban, amikor hosszú huzavona után végül 7000 képet válogatottak be, nyilvánvalóvá vált a helyzet tarthatatlansága. Ekkor döntött úgy a francia állam, hogy létrehozva egy kulturális minisztériumot mint felügyeleti szervet (melynek első vezetője Manet barátja, Antonin Proust kritikus lett), kiveszi a Salont az akadémia fennhatósága alól, és szervezését a művészek kezébe adja. 188I-ben nyílt meg az első olyan kiállítás, amelyet a francia művészek ekkor alakuló 28 szervezete, a Société des Artistes Français rendezett. A demokratikus Salon — melyről Marius A^achon, a Gazette des Beaux-Arts kritikusa úgy vélekedett, hogy „holnapra a Salonnak nem lesz más jellege és célja, mint hogy egy nagy műpiac legyen. A Salon már nem sokáig shown at the Salon of Pans, where "the owner would collect it" (he was therefore different from the Düsseldorf buyer) and carry it off to England. Whether this "owner" was Wilstack himself, or some gallery owner, who employed the Englishman as his Düsseldorf agent, is not clear from the letter. Special significance should be attached to two details: one is the deliberate overpayment of the unknown and penniless young man with a bright future; the other is the insistence that the painting be shown at the Paris Salon, and here we have touched on one of the most sensitive aspects of the problem. 1 he sum paid for the painting was high not just by Hungarian standards: it was a very good price even in the practice of international art dealership. Less than two years earlier, in the summer of 1869, when Count Rezső Zichy considered to buy Munkácsy's Hay Cart (Tilted Hay Cart, Cat. No. 14), he thought that the 400 forints that he eventually paid out for it was way too much. Even if we take into account the price variation due to the difference in genre, getting ten times as much for The Ijist Day of a Condemned Man must have come as a shock to Munkácsy, who only three weeks earlier had asked Ligeti to collect the 600 forints that the cultural ministry had given him as stipend, and send it to him, because he had ran out of money. 22. Such a high price also had a symbolic value. Munkácsy himself reported that after the incident his reputation grew m the eyes of the Düsseldorf painters and art dealers; generally speaking, the price was the only reliable measure of a painting's worth in the eyes of the wider public. In order to be able to appreciate the significance of an art dealer's (or a newly rich collector's) insistence to have his new acquisition exhibited in the Salon, we should briefly review the history of the Salon, this highly esteemed institution that had the monopoly on the art market for so long. THE PARIS SALON The Pans Salon was established in 1673 as one of the institutions of the French Academy. Its exhibitions were open to members of the Académie Royale de Peinture et de Sculpture ranked either "officier" or "directeur", who produced painting "for viewing", as opposed to the paintings of artists outside the Academy, which were "for sale". 24 Therefore, there was no need for a panel of jury then. In 1 791, the Salon was transferred to government's control, which meant that all artists were eligible to show their works there, French and foreign nationals alike. Modelled on the publication rights, a right to exhibit was formulated. At the annual exhibitions starting in 1791, the number of participants was continuously growing. 2 ' As more and more small-scale pictures in the secondary genres were exhibited by artists whose obvious motive was to earn a livelihood, the Salon began to resemble a village fair. To remedy the situation, some would have liked to see a return to the old academic system, while others urged for
