Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

II. KATALÓGUS - Hommage á Munkácsy (SZATMÁRI Gizella)

Aggházy Gyula említett képével díjat ugyan nem nyert, de három másik képe a Műcsarnok jelmezbálján sikerr aratott. A gazdag belső dekoráció részeként meg­festette a festészet, a szobrászat és a zene allcgóriáir. Irr — és a Harmónia Társulat zeneestélyén, a Hungária Szál­loda dísztermében — „Munkácsvnak Barryas által készí­tett bronzszobra állott", utóbbi alkalommal Liszt Ferenc mellszobrával cgyürr, „dús Iombozar által környezve". (A virágdísz Tervezőjének nevét nem említették. Koráb­ban, a Milton esetében a Pesti Hírlap megjegyezte, hogy „a szobor körüli virágcsoportot Denger Antal kertész rendezte".) Munkácsy, a nagy hazai siker és ünneplés viszonzása­ként, alapítványt tett magyar művészek számára: kétéven­ként egy-egy fiatal festő párizsi rarrózkodására 6—6000 Iránkor adományozott. Az első nyerres Révész Imre volt. 1884-ben Temple János Ebéd után című népéletképének ítélték a díjat. Temple 1887-ben — feltehetően hálából és tiszteletből — megfestette a Krisztus Pilátus előtt negyed­mérerű változata előtt reprezenratív pózban ülő, elegáns, csíkos öltönyt viselő mestert, nyakában elmaradhatatlan fehér pettyes, kék csokornyakkcndőjével. Müncheni évei után a fiatal Rippl-Rónai is kapcso­latba kerülr Munkácsyval. 1887-ben csekély ösztöndíj birtokosaként érkezett Párizsba, ahol felkereste nagynevű honfitársát. Munkácsy — ahogy Rippl-Rónai Emlékezései­ben írja — anyagilag támogatta, szakmai feladatokkal látta el (például Liszt Ferenc arcképéről készíttetett vele rcz­karcokar), egyengette útját a párizsi művészeti életben. Rippl-Rónai két ízben (1888, 1890) is megpályázta a Munkácsy-ösztöndíjat, de egyszer sem nyerte el. Mű­vészi útjuk, felfogásuk, szemléletük rövidcsen teljesen elvált egymástól. Rippl-Rónai 1900-ban, Munkácsy halála után készí­tett gouache porrréja expresszív ecservonásokkal kialakí­tott, kissé romandkus képimás, egy megfáradt, magába roskadt, bizalmatlan, fájdalmas arckifejezésű öregemberr ábrázol. Nagyszabású, kultikus eseménysorozar kapcsolódik Munkácsv temetéséhez (1900. május 9.). A Műcsarnok lépcsőjén fekete posztóval bevont katafalk állt, előrészén a művész gyászfátyollal letakart, domborműves arcképe volt lárható, a tetején pedig Nero császár római szarko­fágjának másolata helyezkedett el. A szarkofág sarkainál a nagyszentmiklósi kincs mintájára készük díszedények­ben égett az áldozati láng. Mindez — az elhunytnak az egyetemes és a magyar művészetben elfoglalt kiemelkedő helyére utalva — a művészeti iskolák növendékeinek köz­reműködésével, Stróbl Alajos és Fadrusz János vezetésé­vel készült. A ravatal a Műcsarnok belsejében emelkedett, a terem díszítését Karlovszky Bertalan, Jendrassik Jenő, Thorma János és Hegedűs László festőművészek ter­vezték. A koporsó mellett díszmagyaros egyetemi hall­gatók, illetve gyászruhás művészek álltak díszőrséget. A temetés után — melyen a teljes magyar kormány részt vett — a szarkofágor az epreskerti szobrászari mesrer­iskola elé helyezték el, a domborműves arcképet pedig Though this painting by Aggházy won no awards, three others — allegories of painting, sculpture and music — earned acclaim as parts of the lavish interior of the costume ball of Műcsarnok [Palace of Art]. Barrias' bronze sculprure of Munkácsy was featured at the same event, while at the music night of Harmónia Társulat (Harmony Society) it was displayed in the company of a Ferenc Liszt bust, surrounded by "rich foliage." (The stylist of rhe flower composirion was not mentioned. We know from Pesti Hírlap that the floral decoration of the Milton tableau was designed by gardener Antal Denger.) Io return the compliment of success and celebration, Munkácsy made a foundation for Hungarian artists: he contributed 6000 franks every two years to the Paris studies of a young painter. The first grantee was Imre Révész. In 1884 the award was bestowed on János Temple, for the peasant genre After Lunch. In 1887 Temple painted — probably out of gratitude and respect — a portrait of the master, in which he is sitting regallv in fronr of the quarrer-sized version of Christ before Pilate, wearing an elcganr, pinstriped suit and the trademark white polka-dotted blue bowtie. Rippl-Rónai, who arrived in Paris in 1887 after the years be spent m Munich, also became associated with Munkácsy. Meagre as his granr was, he benefited from rhe support of his famous fellow countryman, who, as we know from Rippl-Rónai's Memoirs ! nor only gave him money and paving jobs (hired him, for instance, to make copperplates after bis own portrait of Ferenc Liszt), but also used his influence in the local art scene to further the career of the young painter. Rippl-Rónai applied for the Munkácsy award rwice (in 1888 and 1890), bur was unsuccessful on borh occasions. The roures the two artists travelled, their approaches and beliefs, were soon to parr for good. Rippl-Rónai 's gouache portrait of Munkácsy, which he made in 1900, after rhe death of the master, is a slightly romantic composition executed with expressive brushsttokes, showing a rired, disrrustful old man sunk in himself with a painful expression. Munkácsy's burial (9 May, 1900) became an occasion for grandiose, cultic events. A catafalque was placed on the fronr stairs of Műcsarnok, clad in black cloth, bear­ing on its front a relief portrait of the artist covered with a mourning crepe, and on its top a copy of the sar­cophagus of the Roman emperor Nero. At the corners of the sarcophagus there stood four ornate bowls resem­bling rhose in the Nagyszentmiklós Treasure, with a sac­rificial flame m each. The composition, which was to indicate the distinguished posirion of the deceased in international and Hungarian arr, was prepared by stu­dents of arts schools, under the direction of Alajos Stróbl and János Fadrusz. The bier stood inside Mű­csarnok, and the decoration was the work of painrers Bertalan Karlovszky, Jenő Jendrassik, János Thorma and László Hegedűs. Beside rhe coffin, srudenrs in tradition-

Next

/
Oldalképek
Tartalom