Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

II. KATALÓGUS - Munkácsy életművének utolsó korszaka: 1887—1896 (BOROS Judit)

Munkácsy utolsó, szó szerint minden erejét felemésztő nagy vállalkozása az 1896-os millenniumi kiállításra festett Ecce homo voir. A Krisztus-kompozíciók (nem trilógia) urolsó darabja újra az üvöltő tömeggel szemben álló magányos istenfiú témáját eleveníti fel. A kiállított változat (vázlat) minden külső elvárás megszorító kötöttségétől mentesen közvetíti Munkácsy utolsó éveinek szorongásár. A befejezett mü (mely a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota társaságában a debreceni Déri Múzeumban látható), bár egészében elmarad a korábbi Krisztus-képek esztétikai kvalitásától, részlcreiben megrendítő. 1887—1896 között Munkácsy számos kisebb megrendelésnek is eleget tett. Festett porrrékat (kiállírásunkon a Merengő nő című kép látható), kosztümös zsánerképeker (Ballada, Hímző nő, Társalgás), illetve a Munkácsyn lassan eluralkodó rettegést is tükröző tájképbe helyezett életképeket (Pihenés az erdőben, Alkony). Külön helyet foglalnak el az életműben a feltehetően saját maga vagy szűke bb rokoni, barári környezete számára festett bensőséges, nagyon gazdagon árnyak színekkel, puha, meleg fényekkel teli szobabelsők (Alvó kisgyermek, Alvó no), valaminr a rendkívül expresszív tájképek (Szénarakás). 1896 nyarán, a millenniumi ünnepségek kimerítő forgatagában Munkácsy egészségi állapota megroppant. Flőbb Baden-Badenben próbáirák gyógyítani, aztán Colpachon és Párizsban pihent. 1897 májusában Mednyánszky még beszélgetett vele. Szeretett volna festeni, de mivel úgy vélték, hogy a munkával járó izgalom ártalmas lehet, eltiltották a festéstől. A végső összeomlás akkor következett be, amikor erőszakosan próbált hozzájutni festőszcrszámaihoz. Utolsó, 1896 tavaszán festett műve, A virágok áldozata szokatlan témájával válik ki Munkácsy életművéből: a kép a tudatosan vagy öntudatlanul az élettől lassan eltávolodó festő búcsúelégiája. BOROS Judit Munkácsy's last great enterprise, one that literally drained his strength, was Ecce Homo, which he painted for the 1896 Millennial Exhibition. This last of his compositions dealing with Chrisr (not a trilogy) evoked again the subject of the lonely Son of God standing in the face of a vociferous crowd. The version presented here (a study), communicates the anxiousness that marked Munkácsy's last years without any restraints placed upon it by other people's expectations. Though the final version (exhibited in the Déri Múzeum, Debrecen, in the company of Christ Before Pilate and Golgotha) as a whole falls behind the earlier Christ paintings in aesthetic quality, its details are nevertheless truly moving. Berween 1887—1896 Munkácsy finished a number of smaller assignments. He painted porrrairs (we present Musing Woman), costume genres (Ballad; Woman Embroidering; Conversation), and tableaux set in landscapes, which also document the fear that slowly overtook him (Relaxing in the Woods; Dusk). There is a class of works, distinct within the oeuvre, which he probably painted for himself or close friends and relatives; rhey are intimate interiors with richly hued colours and warm, soft tones (Child Asleep; Woman Asleep), and extremely expressive landscapes (Hay Harvest). In rhe summer of 1896, in rhe exhausring bustle of the Millennial Celebrations, Munkácsy's health started to decline. He first received Treatment in Baden-Baden, and then retired to Colpach and Paris. In May 1897 Mednyánszky could still talk to him. Though he wanted to paint, he was not allowed to, for fear of the harmful effcers of the attendant agitation. The final breakdown came when he wanted to get hold of his painting instruments by force. His last painting, done in the spring of 1896, is unique in the oeuvre because of its subject: Victim of Flowers was, whether consciously or not, the painter's elegiac farewell to life. Translated by Árpád Mihály