Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

II. KATALÓGUS - Munkácsy Mihály pályakezdése (VESZPRÉMI Nóra)

figurát, szóval azt mondta, Hogy ez história. Hanem azt hiszem, inkább legyen ez história, az ilyen tárgy, mint nagyon is kisszerű." (Munkácsy levele Ligrti Antalhoz. 1866. In: MMVL 31.) Az életkép megújítására a tájkép műfaja is lehetőséget kínált. Munkácsy ezzel kísérletezik Vihar a pusztán című festményén (1867), amelyen a felhős égbolt legalább akkora szerepet kap, mint a figurák. A Dűlő szénásszekér című fesrményen is kisebbek a figurák, mint a korai életképeken, amelyeken egyérrelműcn az emberalakok voltak a leghangsúlyosabbak. Munkácsy megtanulta úgy elhelyezni a figurákar a gondosan megfestett tájban, hogy egyik se vonja el a figyelmet a másikról. A Dűlő szénásszekeret Munkácsy már 1867-es párizsi úrja után fejezre be, az orr látott modernebb felfogású tájfestészet hatása érződik a széles, laza festésmódon, az ú), tónusos színkezelésen. Ligeti ezért finoman meg is feddte Munkácsyt, aki válaszában azt bizonygatta, hogy ez csak kísérlet volt, és nem ebben az irányban szándékozik továbbhaladni. Munkácsy 1868-ban Düsseldorfba urazott, hogy Ludwig Knaustól tanulhasson. Egy évvel később megfesrerte ifjúkon főművét, a Siralom házat. A francia példák által ösztönzött új ecsetkezelés és színhasználat mellett Munkácsy düsseldorfi tanulságokat is felhasznált: Knaus és Benjamin Vautier életképei mintául szolgáltak a sokalakos kép figuráinak összefűzéséhez és a sokféle egyéni reakció ábrázolásához, ami Munkácsv erősségr maradt a későbbiekben is. A mintákat azonban saját törekvéseinek meglelelően használta; kitűnő érzéke volt ahhoz, hogy mindenkitől a számára leglényegesebbet lessé el. Fáradhararlan tanulás és kísérletezés után, I869-re megszülerert Munkácsy sajár, egyéni életkép-stílusa. A Siralomház akkora összegért kelt el, amekkorár festője addig talán álmában sem látott, majd elnyerte a párizsi Salon nagy aranyérmét. Munkácsy előtt megnyílt a nagyvilág. VESZPRÉMI Nóra tion towards other genres was much more calculated. He completed the sketch for his painting The Hood m 1866, which earned him praises from the director of the Academy, Wilhelm von Kaulbach, a recognition Munkácsy very highly valued. This was hardly a surprise, considering thai Munkácsy grouped his agonizing figures in a manner typical of Kaulbach's battle scenes (for example, the Battle of Salamis, painted roughly m the same period, which Munkácsy rated very highly). Munkácsy's composition elevated the peasant folks' struggle with the elements to the level of historical scenes. That the rules of the genre already began to slacken was evident from the fact that Kaulbach failed to raise any objections to it. The other master of high repute, Karl von Piloty, "would have liked to sec me paint more water, or nothing but water with lots of things floating on it (...) like trees, and less figures; in other words, he said that this was history. I still think that it is better to present such a subject-matter as history, than to make something trifling." (Munkácsy's letter to Antal Ligeti. 1866. In: MMVL 31.) Landscape painting also offered some possibilities for renewing genre painnng. Munkácsy explored these possibilities in Storm in the Puszta (1867), where the cloudv sky is as important as the figures, to sav the least. The figures m Tilted Hay Cart are smaller than they used to be in his earlier genre scenes, which invariably laid rhe emphasis on the human figures. Munkácsy learned to arrange his characters with m the carefully composed landscape m such a way that neither of them distracted the viewer's attention from the rest. Munkácsy completed the painting Tilted Hay Cart only after his trip to Parts in 1867: the influence of the modern tendencies m landscape painting that he had encountered there was clearly evidenced m his broad and flowing brushwork and his use of tonal colour schemes. For this, Ligeti lightly scolded Munkácsy, who m his reply earnestly assured him that this was only a one-off experiment and he had no intention to proceed in this direcrion. In 1868 Munkácsv travelled to Düsseldorf to studyunder Ludwig Knaus. One year later be painted his early masterpiece, The Last Day of a Condemned Man. In addition to the new brushwork and palette he had seen m Paris, Munkácsy also employed what he had learned m Düsseldorf: the genre scenes of Knaus and Benjamin Vaurier provided him rhe archetype for connecting the figures in the multi-figural composition and for portraying the various individual reactions, compositional elements that continued to be Munkácsy's strong points in the future. However, he used these archetypes alter transforming them to his own needs: Munkácsy had a unique talent to learn the most essential from everybody. After relentless studying and cxperimenring, Munkácsy's distinctly individual style of genre painting was born in 1869. The Last Day of a Condemned Man ferched a huge price, a small fortune that Munkácsy had probably not even dreamt of. If that was not enough, it went on to win lor him the Gold Prix of the Paris Salon. The world lav at Munkácsy's feet. Iranslatcd by Ervin Dunav and Zsuzsa Gábor