Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - FEJEZETEK A MUNKÁCSY-RECEPCIÓBÓL - SÁRMÁNY-PARSONS Ilona: Munkácsy, a melankolikus kolorista. Kortárs bécsi kritikák a festőről

másképp kell írni egy magyar művészről Bécsnek, és másképp Budapestnek.

13 Hevesi az osztrák közönségnek szánt fcuilletonja bevezetőjében felidézte Munkácsy korának művészetszemléletét: „A művészet megváltozott. [...] A múltba fordulás helyett a jövőbe néz. Amikor Munkácsy kezébe vette az ecsetet, a képtárak művészete uralkodott. Még a legnagyobb tehetségek se tettek mást, mint hogy a régi mestereket utánozták. [...] A tevékenység mindig historizáló volt, a képtár és a műterem lépett az élő természet helyébe. Mi ezt mind végigcsináltuk, és azt a nagy szemléleti változást is, hogy a dolgokat immár ne történetileg fogjuk fel, hanem természettudományosan. Ezen a fordulóponton állt más nagyságokkal egyetemben Munkácsy is. O volt az egyik legéletrevalóbb abban a fénylő korban, amelyik világkiállításai számára azt a szót, hogy »retrospektiv muveszet«, kitalálta." Hevesi ezután hosszan elemezte ezt az „új reneszánszot", és sajnálkozott, hogy a színnek ezek a nagy mesterei nem kaptak monumentális muráhs feladatokat, A szín rehabilitációjának közép-európai heroikus korszakát ismerte fel a három kortárs: Makart, Matejko és Munkácsy festészetében. „Óriási méretű képeiket többnyire olyan paloták számára fesrették, melyek mindenütt és sehol sem voltak, ők lettek az utazó képek mesterei. Akkor keletkezett az ijesztő »szenzációkép« kifejezés. Egy műkereskedő spekulációja volt ennek a tömegekhez szóló festészetnek az alapja, ami azok látványéhségét kívánta hatásosan kielégíteni. Ezek a »turnéképek« (Tourneebilder) rokonságban vannak a panorámaképekkel és a dioráma-festészettel. [...] Ez volt a 19. század és az az amerikanizált Európa, amit csak most vezet vissza a modern művészet a hangulathoz és a szent szellemiséghez." Ezután Hevesi hosszan elemezte a millenniumi kiállítás alkalmával külön pavilonban bemutatott Krisztus-trilógiát, melynek oly lenyűgöző hatása volt a nézőkre. Ez a szigorú kritikus még 1900-ban is elismerte azt az emberi-művészi tartást, azt a naiv és őszinte odaadást, amivel Munkácsy a modern vallásos kép nehéz feladatát úgy oldotta meg, a realizmus eszközeivel, hogy a nézőkben áhítatot volt képes teremteni. Ezután az akkor már huszonöt éve Bécsben élő, immár csak németül író kritikus a bécsi közönség számára Munkácsy magyarságával indokolta művészetének egyéni sajátosságait, melyeket ő a festő népiségében (volkstümlich) és színeiben látott kiteljesedni: „Aki ismeri a magyar lelket, melankolikus tüzével és azzal a sajátos hangulatával, amit a magyar mondás szerint sírva vigadásnak neveznek, az minden Munkácsy-képben fel fogja fedezni ezt a nemzeti momentumot. Palettája minden gazdagsága és pompája mellett is korának legkomorabbja volt." Hevesi minden Munkácsyról szóló írásában (akárcsak Makarrról szólva) a szín sajátos használatát, az életművön belül is változó paletta színeinek komorságát és izzását emelte ki. A festő gyógyíthatatlan önmardosásáról, önkínzó művészi kételyeiről is írt e megemlékezésében. A Budapest számára írt nekrológból many years of experience, Hevesi knew that in addressing the Viennese or the Budapest audience, he had to write quite differently about the Hungarian painter.

15 In the introductory part of the Austrian version, Hevesi recalled the standard conceptions of art in the era of Munkácsy: "Art has changed. [...] instead of sinking into the past, it looks to the future. When Munkácsy picked up the brush, the art of the galleries ruled the world. Even the greatest geniuses could do nothing but copy the old masters. [...] The approach was always historicizing, with the gallery and the studio taking the place of Nature. All of us have gone through this experience; we have lived through sweeping changes in the fundamental concepts of art, which have taught us to conceive things not historically, but through the eyes of the natural scientist. Together with several other painters, Munkácsy stood at this turning point. He was one of the most robust artists in a glorious period, which invented the term »retrospective« for its world shows." Hevesi then embarked on a lengthy analysis of this "new Renaissance", regretting the fact that these great masters of colour had not been given the chance to prove their worth in the monumental art of murals. In the painting of the three great contemporary painters, Makarr, Matejko and Munkácsy, Hevesi recognized Central Europe's golden age for rhe rehabilitation of colour. 'They painted their monumental canvases mostly for palaces that existed everywhere and nowhere; they became the masters of the »touring painting«. This was the time when the unappetising expression »Sensation painting« was born. The speculation of an art dealer provided the foundations for a style of painting addressed to the masses, a painting that aimed to satisfy the masses' hunger for sensation. These »touring pictures« (Tourneebilder) arc vast representative history paintings akin to dioramas [...] This was [the taste of] the I9

c1

' century and of an Americanised Europe, which modern art has only recently steered back to the realm of moods and sacred spirituality." Hevesi followed these remarks with a lengthy analysis of the Christ Trilogy, which had been shown in a separate pavilion during the Millennium Celebrations, and which had had such a powerful effect on the public. As late as 1900, this stern criric still recognized the human and artistic attitude, the naive and ingenuous dedication, with which Munkácsy carried out the difficult task of executing a modern religious painting, employing Realism in such a manner that it was able to stir devotion in the hearts of its viewers. Hevesi, who had by then lived in Vienna for twenty five years and was writing exclusively in German, explained to his Viennese readers the unique qualities of Munkácsy's art in terms of the artist's Hungarian origins, which he said accounted for the painter's exploitation of peasant and rural motifs ( Volkstümlichkeit), and of his use of colour: "Anyone who knows the Hungarian soul, with its melancholy fire and its peculiar mood that is best captured in a Hungarian turn of phrase that speaks of "covering up your sorrows with hollow mirth", will discover the nation-