Modern magyar rajzok 1900–1945, Válogatás Gombosi György művészettörténész gyűjteményéből (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/5)

ügye. Nem áldozatkész adakozásra hívjuk fel figyelmüket, hanem ridegen szólván, jó üzletre, mikor kevés pénzért megfelelő anyagi értéket s azonfelül a művészet egy csillogó, meleg, életet adó sugarát kapják cserébe." (Genthon 1 934) A művészek műtermeiben és a gyűjtők szalonjaiban egyaránt otthonosan mozgó Genthon felhívásának idején —^ a kortárs kollekciók tulajdonosai közül csupán néhányan fordultak a rajzművészet alkotásai felé. A rajzok, vázlatok és tanulmányok, valamint az akvarellek kevesek érdeklődésére tarthattak számot, igen ritkán szerepeltek kiállításokon, és a művészeti kritika sem sokra méltatta őket. (Radnai 1951) A tanulmánynak helyet adó folyóirat szerkesztője, Majovszky Pál külföldi alkotásokat tartalmazó rajzkollekciója - mely végül az évtized közepén került a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményébe (Melier 1935) valódi különlegességnek, nemzetközi mércével is jelentősnek számított. (Geskó 1996) Kortárs magyar műveket gyűjtők közül ebben az időszakban csupán a volt nagybányai festékgyár-tulajdonos, Bedő Rudolf 1920-as évek közepétől összeállított, folyamatosan bővülő rajzgyűjteménye, valamint a Gresham-kör egyik legfontosabb gyűjtőjének, Radnai Bélának a festményekkel párhuzamosan gyarapodó rajzkollekciója (Radnai 1996) érdemelt figyelmet. Az idézett írás bizonyára kezdeményezője lehetett az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején újabb, kisebb-nagyobb kollekciók kialakulásának, utalhatunk itt a kritikus Szegi Pál és a könyvkötőmester Franki Sándor jelentős magyar rajzanyagára, amely művészeti gyűjteményük gerincét képezte (Szegi 2001), valamint az Egyesült Izzó jogtanácsosának, Neményi Bertalannak a külföldi avantgárd és magyar műveket egyaránt tartalmazó gyűjteményére (Mravik 1998). A Magyar Vedres Márk: Ruhás nő hátulról, 1910-es évek Vaszary János: Három akttanulmány, 1911