Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - VI. Akt a műteremben / The Female Nude in the Atelier - Katona Júlia: Perspective sentimentale / Perspective sentimentale

ra a célból, hogy különálló tanulmányokat készíthessünk, és azokat újra tudjuk egyesíteni a képen. Amikor az egyes figurákat természet után rajzoljuk, a modell elhelyezésének módjában nem szabad hibázni. Annak pontosan úgy kell megjelennie, ahogyan a vázlaton, a szempont magasságához viszonyítva, ami a makett utáni rajzoláshoz is szolgál. [...] E módszer után úgy tűnik, hogy nagyon könnyű a vázlatot perspektívába tenni a képen, feltéve, hogy semmi nem változik, sem a horizontvonal magassága, sem a szempont helye, sem a képszélesség háromszoros távolsága."

14 Valenciennes itt tulajdonképpen Poussin képalkotási módszerét rekonstruálta. Joachim Sandrart (1606-1688), aki Poussint gyakran látogatta Rómában 1628 és 1635 között, és életrajzírója, Giovan Pietro Bellori (1613-1696) tanúsága szerint Poussin maga is alkalmazott efemer jellegű szobrocskákat vázlatai készítésénél, aktot pedig élő modell után rajzolt.

15 Nem tudjuk, hogy Márkó Valenciennes útmutatása szerint alkalmazott-e a figurális kompozíciók és a fény-árnyék hatások tanulmányozásához agyagszobrocskákat vagy viaszmodelleket. Az viszont bizonyosnak vehető, hogy az emberi test perspektívában való ábrázolásában az ő instrukcióit követte. A francia tájképfestő és traktátusíró a testábrázolással - és csák azzal - kapcsolatban egy új terminust vezetett be, a perspective sentimentale (szentimentális perspektíva) fogalmát: „Az emberről és a szentimentális perspektíváról Az ember az egyik legnehezebb elem, amit perspektívában meg lehet jeleníteni. A figura kontúrját képező vonalak sok tanulmányt igényelnek, mielőtt sikerül azokat jól megrajzolni és rövidülésben ábrázolni. Ez csák a perspective sentimentale [eszközével] és a legmélyebb ítélőképességgel lehetséges, amely az embert különféle nézőpontokból, minden helyzetben és testtartásban ábrázolni képes. Szentimentális perspektívának nevezem azt, aminek nem lehet más szabálya, csák a gyakorlati és tudatos perspektíva huzamos tapasztalása által szerzett érzék.""

1 Az idézettel leírható Márkó képalkotási folyamatának kétfázisú rajztanulmányi szakasza is. Ahhoz, hogy a festett tájképbe bele tudjuk illeszteni a rövidülésben ábrázolt figura kontúrját bármely nézőpontban, bármely helyzetben és testtartásban, ahhoz alapos perspektíva-tanulmányok szükségesek. Márkó francia akadémikus jellegű, geometrizált tájfestészete lelki habitusának leginkább megfelelő tudatos választás eredménye volt, hiszen mérnöki iskolázottságával, majd a bécsi akadémián szerzett festői gyakorlatával tudásanyagát tekintve már készen állt erre a kettős szemléletű tájképfestői látásmód megvalósítására. Azzal, hogy Márkó elsajátította a francia akadémikus tájképfestészet elméleti alapjait, követte a 18-19. század fordulójának francia felfogását és azon belül is a testábrázolás megváltozott módszerét. A tájképfestészet valenciennes-i gyakorlata ugyanis a perspektívának az emberi testábrázolásra történő vonatkoztatásával a testet új minőségben mutatja. Ennek az új szemléletnek a keretét az a változás adta, amelyben a tájkép maga is a látás törvényeit alapul vevő perspektíva szabályai szerint szerveződött. Ebben a szűk mozgásteret nyújtó rendszerben a testábrázolás is csák egy bizonyos módon kezelhető. A perspective sentimentale szókapcsolat is ezt a minőségváltást jelenti, ahol az aktfunkciótól megfosztott test ábrázolása egy geometriai problémává válik, és ugyanakkor utal arra a műfaji háttérre is, amit a 18. század szentimentális tájképfestészete jelentett. Valenciennes meglepő módon még 1800-ban is azt írta elő, hogy a tájképnek mély és gyönyörűséges érzéseket kell a nézőkből kiváltania. A tájképtől elvárt érzelmesség, szentimentalizmus (le sentiment) sajátosan keveredett a másik, a perspektíva szabályai szerint történő képszerveződésnek az érzékelésre reflektáló, meglehetősen racionális kívánalmával. Ebben a kontextusban az emberi test tárgyiasulásának lehetünk tanúi úgy, hogy azt nemcsak geometrizált idomként látjuk, hanem a tájkép egyéb összetevőivel azonos rangú, metafizikus jellegű táji elemként. JEGYZETEK / NOTES 1 Pogány 1954. 10. Barabás Miklós visszaemlékezéséből pedig - akinek 1834-es római tartózkodása során első dolga volt Markot felkeresni - az derül ki, hogy Barabás, aki önálló műtermet Rómában nem bérelt, Márkó műtermébe vitt élő modellt a rajztanulmányokhoz. Vo.: Pogány 1954. 12-13. i Gallo, Luigi - Penent, Jean - Lacambre, Geneviève Stefani, Chiara: Pierre-Henri de Valenciennes, Î750-1819: La nature l'avait créé peintre. Paris 2003. 4 Valenciennes 1812-től haláláig, 1819-ig volt az École des Beaux-Arts perspektíva-professzora. 1 Szana 1898. 88; Id. Márkó Károly: Perspective. MNG Adattár ltsz.: 5639/1954. A német nyelvű, rajzokkal kísért kézirat még kiolvasatlan, datálása is kérdéses. Lehetséges, hogy a festő élete utolsó éveiben tervezte egy átfogó traktátus megírását, de a kézirat tartalmaz 1842-es datálású oldalakat is, ami arra enged következtetni, hogy Markot a távlat problémája korábban is foglalkoztatta. Markónak a távlat szabályait rendszerező tevékenysége mindenképpen rendhagyó kísérletként értékelhető, hiszen a 19. századi magyar festők perspektíva-elmélet iránti érdeklődése igen csekély volt. A magyar teoretikus irodalom eddig ismert egyetlen tanulmánya e témában: Barabás Miklós: A festészeti távlatról. (Akadémiai székfoglaló) In: Magyar Akadémiai Értesítő 1859-ről. III. Pest 1860. 1 16-150; ld. még: http://www.c3.hu/perspektiva/dokumentumokframe.html. Az írás sokkal a> inkább tekinthető a gyakorlati alkalmazások egyfajta szemelvényes hibamutatójaként, mintsem egy m teljességre törekvő, módszertanilag következetesen ^ felépített traktátusként. ~ Elképzelhető, hogy Márkó ugyanazt a forrást hasz- E nálta, mint amire Barabás Miklós hivatkozik A fes- ^ tészeti távlatról című akadémiai székfoglalójában: ^ Thibault, J. T.: Anwendung der Linien-Perspective. <J

. Übersetzt von Albert Reindel. Nürnberg 1834. Thibault 1819-től haláláig, 1826-ig volt az École des Beaux-Arts perspektíva professzora. i _^ Valenciennes, aki a 19. századi tájképfestészet kulcs-