Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - III. A „nemzeti" akt / The "National" Nude

246 Barabás Miklós 1843-ban állította ki a Pesti Műegylet kiállításán Utazó cigánycsalád Erdélyben című népi életképét. A mű nagy feltűnést keltett; a kortársak is felismerték, hogy Barabás műve a magyarországi életképfestészet egyik első nagyszabású példája. A reformkori nyilvánosság egyre türelmetlenebbül sürgette a magyar festészeti iskola létrehozását, amellyel szemben az egyik legfontosabb elvárás a „hazai tárgyak" ábrázolása volt. Barabás képe eleget tett ennek, hiszen Erdélyt választotta a jelenet helyszínéül, szereplőkül pedig egy magyarországi népcsoport tagjait. A 19. század második felében Barabás a magyarországi festészet megalapozójaként nagy tekintélynek örvendett, az Utazó cigánycsaládot pedig több forrás is az első magyar életképnek, valamint a később oly divatossá vált cigányábrázolás első példájának nevezi. 1844-ben a festmény metszetváltozata megjelent az Aradi Vészlapok című kiadványban, Petőfi Sándor Vándorélet című versével kísérve. A festmény tehát az egyik első a 19. századi magyar népi életképek sorában, de mégsem nevezhető előzmény nélkülinek. Barabás művének előképei azok a népismereti metszetsorozatok voltak, amelyek a 18. század végétől jelentek meg Magyarországon, és az ország területén élő népcsoportok - köztük a cigányok - jellegzetes viseletét, tevékenységeit ábrázolták. Barabás ezekhez a kiadványokhoz hasonlóan nagy részletességre törekedett a ruházat ábrázolásakor, és több olyan tárgyat is megjelenített a képen, amelyek hagyományos cigány foglalkozásokhoz kapcsolódnak. A kortársak azonban azért tekinthették a művet nagyszabású népi életképnek, mert a kor „magas" művészetét is követte: Barabás az egyes alakokhoz, így az ideális szépségként ábrázolt lányhoz és a rongyos gyermekhez a kor népszerű biedermeier zsánerképeinek figuráit használta fel mintául. Az európai tárgyú néprajzi metszetek mellett Barabás olyanokat is ismerhetett, amelyek távolabbi, egzotikus tájak (Amerika, Afrika) őslakosságát mutatták be. Ilyen ábrázolásokra emlékeztet a gyermekét hátán hordozó, félmeztelen cigányleány alakja. A 19. századi művészetben a cigányokat gyakran ábrázolták hasonló sémák szerint, mint az Európán kívüli népeket, mert alakjukhoz az egzotikusság képzete kapcsolódott. A pesti kiállítás előtt Barabás Bécsben is bemutatta a képet, ahol az némi elmarasztalást is kiváltott. Egy bécsi kritikus, Joseph Preleuthner szerint a képen „a természet túlságosan meztelen és mocskos". A „meztelen" kifejezés nem a nőalakra utal, hanem általában arra, hogy - a kritikus szerint - a kép túlságosan közvetlenül, szépítés nélkül ábrázolja a valóságot, de lehetséges, hogy a rosszallást részben a félmeztelen nő váltotta ki. A meztelen alakoknak kortárs, mindennapi környezetben való megjelenítése ebben a korban gyakran vonta maga után az erkölcstelenség vádját. Feltűnő azonban, hogy más kritikák nem róják ezt fel Barabásnak. A pesti kiállítás után a Honderű valószerűségéért dicsérte a képet, vagyis a fentebb említett néprajzi hitelességet értékelte nagyra. A többséget valószínűleg éppen azért nem botránkoztatta meg a cigányleány meztelensége, mert ezt érezték „hitelesnek". Eddigre kialakult az az ikonográfiái séma, amely a cigány nőket fedetlen mellekkel ábrázolja. Ennek ellenére Nagy Ignác, aki A koldusbíró című novellájában (Életképek I. [1844] 43-53.) egy cigánycsaládot leírva Barabás képét veszi alapul, az egyébként oly aprólékos leírásban nem említi meg, hogy az egyik nő felsőteste meztelen. 1847-ben az Iris című almanachban megjelent rajzán, amelyen egy majdnem teljesen ugyanilyen nőalak látható, Barabás felöltöztette a cigányleányt. A félmeztelen cigányleány sémája a század második felében is tovább élt, és az ábrázolások gyakran erotikus töltetet is kaptak, a cigányleányokról ugyanis az a sztereotípia élt, hogy szenvedélyesek és könnyűvérűek. Barabás műve nem sugalmaz semmi ilyesmit: a cigánylány nem néz csábítóan a befogadóra; arca profilból látszik, energikusan halad előre, meztelensége nem kacér, hanem magától értetődő. Barabás festményét a 19. században úttörő jelentőségű műként tartották számon, mivel azonban 1992-ig lappangott, lassan eltűnt a köztudatból. V. N . BARABÁS MIKLÓS UTAZÓ CIGÁNYCSALÁD ERDÉLYBEN TRAVELLING GYPSY FAMILY IN TRANSSYLVANIA 1843 Olaj, vászon; 107,5 X 134 cm Jelezve j. 1.: Barabás 1843 A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. tulajdona, letét a Magyar Nemzeti Galériában (L.U. 93.17) IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Joseph Preleuthner: Die Kunstausstellung vom Jahre 1843. Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Mode 1843. 794; A Pesti Művészeti Egyesület által 1843. a' városi tánczterem épületben kiállított művek lajstroma. Pest 1843. kat. 118. (Utazó czigány család Erdélyben); Barabás Miklós' levele Londonbul. Honderű I. (1843) 2. félév, 80; N. n.: Festészeti csarnok 1843. Honderű. I. (1843) 2. félév, 84-85; Honderű I. (1843) 2. félév, 772.; M.: Barabás Miklós. VU VIL (1860) 478; -á-r-: Két veterán. VU XXIV. (1877) 770; József főherczeg: Czigány nyelvtan. Bp. 1888. 368; Hoffmann Edith: Barabás Miklós. Bp. 1923. 26-27; Szentiványi Gyula: Barabás Miklós művészete. Bp. 1927. 19; Hoffmann 1950. 38-39; Petőfi Sándor összes művei. Kritikai kiadás. Szerk. Kiss József. 2. kötet. (Petőfi Sándor összes költeményei 1844. január - augusztus) Budapest 1983. 231-232; Szvoboda 1983. 54, 86. 52. j; Szabó 1985. 109; V. Zibolen Ágnes: Barabás Cigánykaravánjának utóélete. Új Művészet VI. (1995) 10. szám 4-7. és 74-75. R. 4-5; Szegedy-Maszák Mihály: A romantika: világkép, művészet, irodalom. Literatura XXV. (1998) 344; Bellák Gábor: Barabás Miklós: Egy utazó cigánycsalád Erdélyben. In: Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. A Gyűjtemény. Szerk. Horváth György. Bp. 2000. 16-17. R. 17; Veszprémi Nóra: Barabás Miklós, Petőfi Sándor és az Utazó cigánycsalád. MÉ LI. (2002) 265-284. R. 265.