Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Imre Györgyi: A modell / The Model

századvégi Budapest nagyvárosi rep­rezentációjával, amiről lejjebb még részletesebben szólunk, a „hazai akt­festővé" avatták őt. Lötz a budapesti középületek falképein - a Kúria épü­letétől a Divatcsarnokon át a királyi palota Habsburg-terméig - és az ezek­től elváló táblaképein létrehozott akt­festményeivel szorosan kötődött mes­terei velencei és a bécsi klasszicizáló freskófestészetéhez. Aktfestészete elis­meréseként az állam 1901-ben meg­rendelte tőle a készülő Szépművészeti Múzeum új gyűjteményébe Fürdő nő című képét. (Kat. VII-18) >n A bécsi akadémia reformjában fő­szerepet vállaló Carl Rahl tanítvá­nyai, Feszi Frigyes, Lötz Károly és Than Mór pályájuk elején megbízatást kaptak a Vigadó épületének és belső díszítésének - az Argirus és Tündér Ilona történetéről szóló falképciklusnak (1863-1864) ­elkészítésére. 122 A falképek programja Ipolyi Arnold Ma­gyar Mythologiája. (1854) alapján jött létre, amely itt egy új, egyszerre klasszikus és orientalizáló bibliai „arany­kor-mítosz képi megjelenítésének kiindulópontja lett. Ipolyi mitológiája a görög mitológiatörténetet írta át ma­gyarítva, amihez a szerző forrásanyagként használta fel a magyarországi „regéket, mondákat, népi babonákat, hie­delmeket, előítéleteket, emellett a »keleti« folklórt (pl. az Ezeregyéjszaka meséit), Reguly Antalnak köszönhetően a finn anyagot, és áttekintette a létező »mythologiai irodal­mat«. Ipolyi ugyanakkor szembehelyezkedett a kor termé­szettudományos elveivel [...] és a kor racionalista biblia­kritikájával. [...] és Creutzer újplatonista ősmonoteiz­musának hatása alatt úgy vélte, hogy az ember ősállapotát az egyistenhit (kereszténység) jellemezte." 123 Nem tudni, hogy Csók István korai festményeinek - amilyen a Bátbori Erzsébet (1895) - tematikájára mennyi­re hatott Ipolyi gyűjtése. Csók e Nuda Veritas^ megjele­nítésénél a népi hiedelemvilágot, a képi kifejezést a mo­dern lélektan leírásaival egyeztette össze. Ezt részben an­nak az oktatási módszernek köszönhetően tette, amely­ben a Mintarajztanodában Székely Bertalannál részesült, aki már 1878-as feljegyzései szerint Dr. Thanhoffer Lajos őrült nőbetegét figyelte meg, és a Rókus Kórházba járt elmebetegek megfigyelésére. 124 Csók a Mintarajz­tanodában készítette el Bátbori Erzsébetének első vázla­tát (1880 körül). 125 A pszichológia legújabb eredményeit Krafft-Ebingnél, a neves bécsi elmegyógyásznál tanult Ferenczi Sándor korai írásaiból pedig már az 1900-as évek elején megismerhette Budapesten is, ami a század első éveiben készült műveire befolyással lehetett. 126 (Kat. VII1-23, 24) A korban szerteágazó hatása volt Ipolyi Arnold Ma­gyar Mythologiá]ának. Róheim Géza is megemlékezett er­ről Magyar néphit és népszokások (1925) című műve elő­szavában: „gyermekkoromban arról ábrándoztam, hogy egykor majd én írom meg az új Ipolyit, ez nem az a 12. Dr C. H. Stratz: Japán nő. Illusztráció a Der Rassenschönheit des Weibes című könyvhöz (Japanese Woman, illustration for the book of Der Rassenschönheit des Weibes), 1901 könyv, amelyet elképzeltem, de mégis úgy érzem, egy sze­rény lépés a cél felé".' 27 A világkörüli expedíciókra induló magyar utazók 128 a Körösi Csorna Sándor tettétől lendületet kapott őshaza­kutatást követték. Köztük Vámbéry Ármin „igazi" rokon­ságot kereső, 1860-as években tett utazásai és ennek ta­pasztalati anyaga nagy hatással voltak a századvég képző­művészetére. A magyar és török népjellem közötti hason­lóság megfogalmazása ihlette a képi ábrázolások sorát, többek között Kőrösfői Kriesch Aladár Kassandrdját. (Kat. III-33) A nemzeti őstörténet fikciójától elrugaszkodó tárgyi forrásanyagot, benne egy értékes fotográfiai gyűjteményt hozott haza Japánból Xántus János, amikor Eötvös József miniszteri megbízásából részt vett az 1869-es távol-keleti gyűjtőexpedíción. E japán néprajzi anyag első képzőmű­vészeti hatása volt Székely Bertalan pannon flórában is honos hajnalkák lila tölcsérei közé helyezett Japán nője (Kat. 111-18, 19, 20, 21, X-l). Xántus keleti gyűjteményét és Székely Bertalan Japán nőjét az 1873-as bécsi világkiál­lításon együtt láthatta a közönség. Ennek hátterében az a Pulszky Ferenc által már 1852-ben képviselt múzeumfel­fogás állt, amely a kultúra „nagy láncolatát", a „civilizált" népek művészetének történetét folyamatos időrendben mutatta volna be. Ugyanis amikor Londonban felkérték, hogy a British Museum szervezetének és a kiállítások ren­dezésének kérdéseiről tartson előadást, felolvasásában nemcsak az intézménynek „az ismert világ teljességének bemutatására szánt rendezési koncepcióját kritizálta, amelyben »a Parthenon mesterműveitől egyenesen a kitö­mött bálna és bivaly elé lépünk, és két óriási zsiráf áll őrt a vázagyűjtemény elott«, hanem a görög, etruszk és római művészetre korlátozott egyoldalúságát is, követelve a gyűjtésnek és érdeklődésnek - Fejérváry gyűjteményében már megvalósult - kiterjesztését az egyiptomi, asszír, per­zsa, indiai, sőt a kínai és a japán művészetre is (kizárva azonban ebből a sorból »Afrika és Óceánia barbár nepeinek« hagyatékát), hogy a museum az emberiség mű­vészi képzeletének teljességéről adjon képet (ennek érde­kében javasolta azt is, hogy az eredeti tárgyak bemutatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom